Gyakran kapom meg kérdésként, melyik a kedvenc végszerelékem. Ez nem is csoda, hiszen pontyos berkekben van egy közismert mondás, miszerint az utolsó 1 méter számít! Ezzel jómagam teljes mértékben egyetértek, ott áll vagy bukik minden, így bemutatom én is, melyik a kedvenc végszerelékem.
A kora tavaszi gyönyörű időjárást igazán kár lett volna otthon tölteni, így egy hozzám közel eső, de számomra még ismeretlen vízterületre látogattam el. Ezúttal a Dunakeszi Kavicsbányatavon horgásztam. Sokat hallottam már erről a vízről, sőt idén még egy method országos bajnokság fordulónak is otthont ad, így itt volt az ideje, hogy meglátogassam ezt a tavat. Az ismerkedés a vízzel és a halakkal nem volt zökkenőmentes, de panaszkodni nincs okom. A következő sorokban egyszerű, de nagyszerű kora tavaszi praktikákat szeretnék megosztani veletek.
Hajdanán az orsók egyszerűek voltak, kevés alkatrészből készültek, és legalább olyan könnyű volt őket összerakni, mint szétszedni. Manapság azért más a helyzet! A modern műszerek ugyanis tele vannak mindenféle apró alkatrésszel, és olykor bizony komoly kihívást jelent egy szétszedett tekerő összerakása. Annak érdekében, hogy egy orsó jól működjön, először is figyelmesnek, megfontoltnak, óvatosnak, türelmesnek és alaposnak kell lenni a karbantartás során. Az összeszerelés persze a karbantartás nehezebb része, tehát bízom benne, hogy a mostani útmutató segítségével az utolsó csavar is a helyére kerül!
A Covert Lead Clips a Gardner Tackle egyedi tervezésű, stílusos kialakítású ólomtartó klipsze, amely rendkívül sokoldalúan felhasználható. Segítségével könnyen és gyorsan tudjuk ólmainkat cserélni, és az esetleges körülményekhez igazítani. Természetesen a Covert Lead Clips óriási jelentőséggel bír az akadós, nehéz terepen, ahol a beszakadt szerelék esetében a hal könnyedén megszabadulhat a súlytól. Az ólom akár már egy kisebb erőhatás következtében is leválik a klipszről. Kemény erős anyaga, és bordázott kialakítása az erőteljes dobások következtében még akár a 170 grammos ólmot is biztonságosan, fixen, a helyén tartja. Kompakt kialakítása miatt tökéletesen, és elmozdulástól mentesen illeszkedik a clip végébe bármely standard, 8-as méretű forgó. A nagy színválaszték minden helyzetre megoldást kínál, horgásszunk akár iszapos, kavicsos, homokos, vagy akár vízinövényekkel borított aljzaton. Barna és zöld színben elérhető.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Covert Lead Clips a Gardner Tackle egyedi tervezésű, stílusos kialakítású ólomtartó klipsze, amely rendkívül sokoldalúan felhasználható. Segítségével könnyen és gyorsan tudjuk ólmainkat cserélni, és az esetleges körülményekhez igazítani. Természetesen a Covert Lead Clips óriási jelentőséggel bír az akadós, nehéz terepen, ahol a beszakadt szerelék esetében a hal könnyedén megszabadulhat a súlytól. Az ólom akár már egy kisebb erőhatás következtében is leválik a klipszről. Kemény erős anyaga, és bordázott kialakítása az erőteljes dobások következtében még akár a 170 grammos ólmot is biztonságosan, fixen, a helyén tartja. Kompakt kialakítása miatt tökéletesen, és elmozdulástól mentesen illeszkedik a clip végébe bármely standard, 8-as méretű forgó. A nagy színválaszték minden helyzetre megoldást kínál, horgásszunk akár iszapos, kavicsos, homokos, vagy akár vízinövényekkel borított aljzaton. Barna és zöld színben elérhető.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.