Manapság már egyre jobban specializálódik a horgászat minden apró eleme. Nemcsak harcsázásról vagy azon belül harcsapergetésről beszélhetünk, hanem azon belül is különböző pergetési módszerekről. Mindezek miatt kialakulnak speciálisan harcsára szánt műcsalik és kiegészítők.
2017-ben jártam először Japánban és meghatározott céllal érkeztem ide akkor is. Pontyokat szerettem volna fogni feeder módszerrel, saját eszközökkel, saját csalival. Elmondhatatlanul boldog és büszke voltam, hogy ez több helyszínen is sikerült, ami megalapozta a LEGEND csalik jó hírnevét és tartós sikerét.
A tavasz berúgta az ajtót, elérkezett az év számomra kedvenc része! Már több eredményes túrát is magam mögött tudhatok, amelyekről a jövőben részletesen beszámolok. Örömmel tapasztalom, hogy másoknak is elkezdődött a szezon, ugyanis sok érdekes kérdést kapok, és számos szép fogást látni nap, mint nap. Lássuk, mely kérdéseket választottam most megválaszolásra!
Az Ultra Blades egy rendkívül kivételes minőséggel rendelkező zsinórvágó olló. A köszörült rozsdamentes acélpengék még a legvastagabb, legkeményebb monofil, fluorocarbon és a leglágyabb fonott zsinórokkal is megbirkóznak. Magas használati értékét tükrözi, hogy még a hosszú és tartós használat során sem fog az él tartósságából veszíteni. Ötletes tervezése révén nem csak hogy minden esetben sima vágást biztosít, hanem a zsinórt egyáltalán nem szálkásítja. Kiválóan alkalmas a bevonatos előkezsinórhoz is. A különleges pengék felületének egyik fele fogazott, a másik pedig sima, amelyek együttese 100%-ban hatékony és pontos vágást eredményez. Az ergonomikus kialakítású erős és strapabíró műanyag nyél része kényelmes és biztonságos fogást biztosít. Az igényes és stílusos kialakítású ollóhoz tartozik egy „védő fedél” is amely tökéletes védelmet nyújt a pengék számára, így fenntartva azok állapotának tartósságát.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Az Ultra Blades egy rendkívül kivételes minőséggel rendelkező zsinórvágó olló. A köszörült rozsdamentes acélpengék még a legvastagabb, legkeményebb monofil, fluorocarbon és a leglágyabb fonott zsinórokkal is megbirkóznak. Magas használati értékét tükrözi, hogy még a hosszú és tartós használat során sem fog az él tartósságából veszíteni. Ötletes tervezése révén nem csak hogy minden esetben sima vágást biztosít, hanem a zsinórt egyáltalán nem szálkásítja. Kiválóan alkalmas a bevonatos előkezsinórhoz is. A különleges pengék felületének egyik fele fogazott, a másik pedig sima, amelyek együttese 100%-ban hatékony és pontos vágást eredményez. Az ergonomikus kialakítású erős és strapabíró műanyag nyél része kényelmes és biztonságos fogást biztosít. Az igényes és stílusos kialakítású ollóhoz tartozik egy „védő fedél” is amely tökéletes védelmet nyújt a pengék számára, így fenntartva azok állapotának tartósságát.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.