Közel egy év telt el a legutóbbi túrám óta, amelyet itt töltöttem, a Szálkai-víztározón. Az időpont január, ami azt hiszem, önmagában is egy szürreális tény, ha pontyhorgászatról beszélünk. Az pedig, hogy mindezt Szálkán akarja az emberfia véghezvinni, talán a vakmerőség és a bolondság határait súrolja. Tavaly ilyenkor kemény mínuszokkal (-6, -7 fok) kellett szembenéznem, idén pedig nyugodtan kijelenthetem, hogy ritkán tapasztalható, már-már monszunszerű esővel. Amikor szóba jött a téma, és elkezdtem komolyabban gondolni erre a túraötletre, az már az első percben tiszta volt számomra, hogy ez bizony fel fog érni egy bungee jumpinggal (kötél nélkül!).
Tiszai Andrissal a 72 órás horgászatunk célja nem más volt, mint egy darab nagytestű, 10 kilogramm feletti ponty becserkészése. Azt már az előrejelzésekből megtudhattuk, hogy bizony nem lesz könnyű dolgunk, hiszen minden napra kiadós esőt jósoltak…
De mi ez, ha nem egy nemes feladat és egy hatalmas kihívás!? Egy percig sem rettentünk meg a hírek hallatán! A napijegyek megvásárlását követően elindultunk a helyünkre, amely a bojlis pályák közül a 16-os számmal megjelölt (utolsó) placc volt. Ezen a ponton a történet megköveteli, hogy elmeséljem azt is, hogy az autónkat hátrahagyva 5 állással messzebbről kellett a cuccainkat behordani, hiszen a felázott talaj és a vizes levelek esélytelenné tették az autózást a vízpart közvetlen közelében. („Még ide sem értünk, máris itt az első pofon…”). Sajnos halőri segítséggel sem jutottunk előrébb. Nagy Lajosnak utólag is köszönjük, hogy legalább megpróbálta. Szűk 1 órás pakolást követően előkészítettük a botokat, elosztottuk az oldalakat és megkezdtük a behúzást. Evidens volt, hogy bojlis-behúzós jegyet váltottunk, de mivel ezen a túrán sajnos csónak híján voltunk, etetőhajóval kellett a szerelékeket a helyükre juttatni. Talán ez így vaktában lövöldözésnek is tűnhet, de azért teljesen nem volt az. Ismerőseim jártak már itt, ezen a helyen és néhány információval azért már rendelkeztem a túra előtt is azzal kapcsolatban, hogy mi húzódik előttünk, mit is rejt a mély. Kezdetben 100 méterben határoztuk meg a helyeinket, 4 bottal 4 irányban. Mivel erősen belenyúltunk már a délutánba és a nap igen hamar bukik alá ekkor, minél hamarabb neki kellett látnunk a tábor felállításának.
Andris egyik botján Ronnie-rigen felkínált Haldorádó N-Butyric Pop Up Vajsav + Sajttal kezdte meg a pecát, másik botján pedig 1 szem 16 mm-es halibutot kombinált ugyanezzel a Vajsav + Sajtos Pop Uppal. Nálam a kezdés a Vajsav + Mézre esett az egyik, míg a LEGEND Pellet Édes Ananász Wafterre a másik szerelékemen, amelyet Korda Solid Bagbe töltött Tüzes Ponty Pellet Pack kíséretében igyekeztem vonzóvá tenni a halaknak.
Gyorsan ránk sötétedett, és ahogy az a nagyobb víztározók esetében gyakori, itt is a sötét beállta vagy az éjszaka az, ami az első halat szokta eredményezni, és ez most sem volt másképp. Andris balos botja (amely a túrán szinte végig jól muzsikált) máris egy erős, húzós kapás formájában jelezte, hogy a halak bizony a tél ellenére étvágyuknál vannak. Rövid fárasztást követően láttuk, hogy egy apró, bár pocakos töves csábult el a sajtos ízvilágra.
Az éjszaka ezután egy ehhez hasonló méretű hal zavarta meg álmunkat, valamint az a töménytelen mennyiségű eső, amit jósoltak. Másnap reggelre az éjszakai eső és borongós időjárás mintha nem is lett volna. Szikrázó napsütés, + 10 Celsius-fok. Reggeli előtt frissítettük a szerkókat, majd készítettem egy kis harapnivalót. Amint ezzel végeztünk, adódott egy kis idő pár jobb felvételhez a napsütésben, amelyeket alább láthattok is.
A nap továbbra is keresgéléssel, tapogatózással telt el, ami Andrisnak sikerült jobban, hiszen 2 újabb ponty akadt a horgára. Az már talán itt, a 2. nap felénél eldőlt, hogy a 4-5 fokos víz ellenére a nyerő csali a halibut lesz. Számomra viszont a túra előtt is egy cél lebegett a szemem előtt. Egy darab nagyobb testű hal megfogása, amihez én a Haldorádó Long Life bojlijai közül a Big Fishre tettem fel mindent. A túra hátralevő részében egyik botomon már csak és kizárólag ezzel horgásztam. Viszont egy rövid (félnapos) próbálkozás idejéig nálam is felkerült a halibut a hajszálra. Gyorsan eredményre is jutottam vele, de a méret sajnos nem az volt, amiért jöttem. De ugye aki a kicsit nem becsüli, nagyot úgysem fog… így én sem elégedetlenkedtem. Újra sötét lett, az eső komolyan elkezdett szakadni, és a légnyomás valami irreálisan alacsonyra süllyedt.
Épphogy végeztünk a vacsorával, megszólalt a jelző… Láss csodát, Andris botja ismét. De ez most nem az előzőekhez hasonló, igazi rohanós (run) kapás volt, hanem egy lassú, kimért, húzós fajta. Gyors öltözés, csizma, fejlámpa, adrenalin-szint az egekben. Lassú léptek a botokhoz, hiszen az óriási eső miatt ekkorra már életveszélyessé vált a táborunk környéke. Andris ráemelt és ekkor még – vélhetően a nagy mélység miatt – nem érzékelte, hogy mekkora hallal van dolga. Egy biztos volt, hogy az eddigieknél bőven nagyobb hal volt a horgon. Szűk 20 perces fárasztást követően megpillantottuk ezt a hibátlan, hosszúkás, de a téli formáját már bőven elért, pocakos tövest. Óriási az öröm, ezért a halért jöttünk.
Az éjszaka több akció már nem is volt, de ezzel az eggyel is megelégedtünk, hiszen ez egy gyönyörű hal volt.
Az utolsó napunkra már sajnos minimális napsütés sem jutott. Az egyetlen jó hír egy rövid telefonos segítséget követően a kocsink traktorral történő kimenekítése volt, amit nagyon köszönök Fülöp Csabi barátomnak, valamint Ortó Jánosnak és Ortó Balázsnak. Ti voltatok a hőseink! Köszönjük!
Elérkezett a délután, a szerelékek frissítése. Andris a jól bevált úton haladt tovább, én viszont mindent egy lapra feltéve és az eredeti ötletemet megvalósítva mindkét botomon bojlival horgásztam az utolsó napon.
Sajnos számomra ez az éjszaka sem hozta meg a várva várt eredményt. Kitartottam az elképzelésem mellett, úgyhogy egy percig sem bánom. A lehetőségeinkhez képest beleadtunk mindent, igyekeztünk az időjárással dacolva jó eredményt elérni. Az fő cél, vagyis az egy darab nagyobb testű ponty megfogása sikerült. Az, hogy ez most nem nekem jutott, teljesen sokadrangú, nagyon örültem barátom sikerének.
Összegzésképpen azt mondhatom, hogy jó kis peca volt extrém körülmények között, TÉLEN! Az ország egyik legnehezebb vizén próbáltunk szerencsét, több-kevesebb sikerrel. Személyes véleményem és vágyam az lenne most már, hogy 4. alkalommal jussak el ide emberi időben is, mínuszok, tél és óriási eső nélkül. De ugye ez az, amit még nem tudunk befolyásolni sajnos, hogy milyen idő is fog ránk várni egy adott túrán. Andrisnak köszönöm, hogy eljött velem, talán ő sem bánta meg. Köszi mindent, Szálka, nem kérdés, hogy visszatérünk!
Írta: Ördög Erik
Fotók: Tiszai András és Ördög Erik
