Manapság már egyre jobban specializálódik a horgászat minden apró eleme. Nemcsak harcsázásról vagy azon belül harcsapergetésről beszélhetünk, hanem azon belül is különböző pergetési módszerekről. Mindezek miatt kialakulnak speciálisan harcsára szánt műcsalik és kiegészítők.
2017-ben jártam először Japánban és meghatározott céllal érkeztem ide akkor is. Pontyokat szerettem volna fogni feeder módszerrel, saját eszközökkel, saját csalival. Elmondhatatlanul boldog és büszke voltam, hogy ez több helyszínen is sikerült, ami megalapozta a LEGEND csalik jó hírnevét és tartós sikerét.
A tavasz berúgta az ajtót, elérkezett az év számomra kedvenc része! Már több eredményes túrát is magam mögött tudhatok, amelyekről a jövőben részletesen beszámolok. Örömmel tapasztalom, hogy másoknak is elkezdődött a szezon, ugyanis sok érdekes kérdést kapok, és számos szép fogást látni nap, mint nap. Lássuk, mely kérdéseket választottam most megválaszolásra!
A Korda QC Hybrid Lead Clip egy speciális ólomklipsz, amelyet - a halak biztonságának maximális figyelembevételével - három évig tartó tesztidőszak után dobott piacra a nagynevű angol gyártó. A gyorskapcsos forgóval szerelt ólomklipsz különlegessége, hogy a forgó fixen van a kapocsban, így az ólomnál elakadt szereléket (akár van rajta hal akár nincs), az ólom elvesztésével ugyan, de ki tudjuk szabadítani az akadóból. Használata kifejezetten a növényes, akadós pályákra ajánlott. Az ólomklipsz a nehezebb ólmokkal való távdobáshoz is kiválóan használható. A csomagban 8 db ólomkapocs található.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Korda QC Hybrid Lead Clip egy speciális ólomklipsz, amelyet - a halak biztonságának maximális figyelembevételével - három évig tartó tesztidőszak után dobott piacra a nagynevű angol gyártó. A gyorskapcsos forgóval szerelt ólomklipsz különlegessége, hogy a forgó fixen van a kapocsban, így az ólomnál elakadt szereléket (akár van rajta hal akár nincs), az ólom elvesztésével ugyan, de ki tudjuk szabadítani az akadóból. Használata kifejezetten a növényes, akadós pályákra ajánlott. Az ólomklipsz a nehezebb ólmokkal való távdobáshoz is kiválóan használható. A csomagban 8 db ólomkapocs található.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.