Manapság már egyre jobban specializálódik a horgászat minden apró eleme. Nemcsak harcsázásról vagy azon belül harcsapergetésről beszélhetünk, hanem azon belül is különböző pergetési módszerekről. Mindezek miatt kialakulnak speciálisan harcsára szánt műcsalik és kiegészítők.
2017-ben jártam először Japánban és meghatározott céllal érkeztem ide akkor is. Pontyokat szerettem volna fogni feeder módszerrel, saját eszközökkel, saját csalival. Elmondhatatlanul boldog és büszke voltam, hogy ez több helyszínen is sikerült, ami megalapozta a LEGEND csalik jó hírnevét és tartós sikerét.
A tavasz berúgta az ajtót, elérkezett az év számomra kedvenc része! Már több eredményes túrát is magam mögött tudhatok, amelyekről a jövőben részletesen beszámolok. Örömmel tapasztalom, hogy másoknak is elkezdődött a szezon, ugyanis sok érdekes kérdést kapok, és számos szép fogást látni nap, mint nap. Lássuk, mely kérdéseket választottam most megválaszolásra!
A X-Stiff Aligner Curved egy új fejlesztésű, praktikus végszerelék kiegészítő elem, mely a zsugorcsövet helyettesítve kínál praktikus megoldást. Használata a korábbi típusokhoz hasonlóan rendkívül egyszerű, csupán fel kell fűzni a horogelőkére, majd rá kell húzni a horog szárára. Rögzítéséhez nincsen szükség melegítésre, mint a zsugorcső esetében, és ha a horog hegye kicsorbul, elég lehúzni a horogról és újból, teljes értékű elemként használható egy másik előkén. Az X-Stiff Aligner Curved rugalmas strapabíró anyagának köszönhetően nem megy tönkre a fárasztások során fellépő terheléstől, és az ezzel szerelt horogelőke sokkal hatékonyabb, mint a hagyományos szerelék, ezért több halat tudunk biztonsággal megakasztani. Curved, azaz ívelt formája kifejezetten a rövid szárú horgokhoz ajánlott, hosszított kialakítása révén kisebb és nagyobb horgokhoz egyaránt méretre vágható, így minden esetben könnyedén elérhetjük a legoptimálisabb akadási szöget. Három különböző színváltozatban (Weed - hínár, Silt - iszap, Gravel - sóder) kerül forgalomba, így az adott körülményekhez is igazíthatjuk a megfelelő típust. Minden csomagban 8 darab horogbefordító található.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A X-Stiff Aligner Curved egy új fejlesztésű, praktikus végszerelék kiegészítő elem, mely a zsugorcsövet helyettesítve kínál praktikus megoldást. Használata a korábbi típusokhoz hasonlóan rendkívül egyszerű, csupán fel kell fűzni a horogelőkére, majd rá kell húzni a horog szárára. Rögzítéséhez nincsen szükség melegítésre, mint a zsugorcső esetében, és ha a horog hegye kicsorbul, elég lehúzni a horogról és újból, teljes értékű elemként használható egy másik előkén. Az X-Stiff Aligner Curved rugalmas strapabíró anyagának köszönhetően nem megy tönkre a fárasztások során fellépő terheléstől, és az ezzel szerelt horogelőke sokkal hatékonyabb, mint a hagyományos szerelék, ezért több halat tudunk biztonsággal megakasztani. Curved, azaz ívelt formája kifejezetten a rövid szárú horgokhoz ajánlott, hosszított kialakítása révén kisebb és nagyobb horgokhoz egyaránt méretre vágható, így minden esetben könnyedén elérhetjük a legoptimálisabb akadási szöget. Három különböző színváltozatban (Weed - hínár, Silt - iszap, Gravel - sóder) kerül forgalomba, így az adott körülményekhez is igazíthatjuk a megfelelő típust. Minden csomagban 8 darab horogbefordító található.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.