Ahogy az elmúlt években, úgy 2025-ben is lehetőséget biztosítunk a versenyszerűen horgászóknak, hogy éljenek a kedvezményes vásárlás lehetőségével. Ennek mértéke idén 14%, ami azt jelenti, hogy az év során leadott összes vásárlását ezzel a kedvezménnyel élve tudja megtenni, az, aki regisztrált felhasználónk és rendelkezik érvényes versenyzői igazolvánnyal. Az alábbi videóban Sipos Gábor részletesen elmondja, hogy pontosan mit is kell tenni a kedvezmény érvényesítéséhez. Mi ezzel igyekszünk segíteni a versenyhorgászokat abban, hogy még több lehetőségük legyen a jó eredmények elérésére!
Lassan, de biztosan közelít a tavasz és a jó idő. Az első felmelegedések, amikor a tél enged a szorításából, kiváló lehetőséget kínálnak egy tartalmas horgászatra. Bár ekkor még nagyon finoman táplálkoznak halaink, egy jól felépített stratégiával ilyenkor is szép eredményt lehet elérni. Emellett a szezonra és a tervezett horgásztúrákra való felkészülésről sem szabad megfeledkezni, hiszen a siker gyakran az apró részletekben rejlik…
A zsákmánnyal történő kíméletes bánásmód hál’ Istennek immár a horgászhétköznapok részét képezi. Köszönhető ez többek között annak is, hogy a legtöbb intenzíven telepített tavon, ahol akár napi egy tucat kapitális halat is meg lehet fogni, odafigyelnek erre és kötelezővé teszik a halkímélő eszközök használatát. A By Döme TEAM FEEDER palettán is immár több ilyen céllal készült eszköz található, így ebben az írásban és filmben szeretném ezeket bemutatni, valamint részletesen elmondani, hogy melyiket milyen helyzetekre ajánlom.
A Berkley Flatt Shad az elmúlt évben fogalommá vált hazánkban a pergető horgászok körében. Szinte nincs olyan, aki ne hallott volna róla, vagy esetleg már ki ne próbálta volna ezt a különleges műcsalit. A gyártó termékpalettáján kétség kívül a Flatt Shad az, ami ennyire középpontba került. Hogy mi is ennek a titka? A válasz roppant egyszerű: a fogóssága. Ami legelőször feltűnik, ha kézbe veszünk egy ilyen wobblert, az a formája. Ez a modell ugyanis terelőlemez nélküli változatban készül, ráadásul a rögzítő fül sem a jól megszokott orr részen kapott helyet, hanem a wobbler tetején. Ennek köszönhetően ez a műcsali 2 módon is tökéletesen használható. Az egyik a hagyományos dobós módszer, amikor azt eldobva folyamatosan tekerjük magunk felé vissza. Ilyenkor a csali azonnal heves amplitúdójú mozgásba kezd, de közben mindvégig megőrzi függőleges helyzetét, nem borul fel, nem lehet túlveretni, köszönhetően a hasi részben elhelyezett ólomnak. A másik módszer a vertikális horgászat, amikor a fenékre leengedve, majd felemelgetve és hagyva visszaesni pásztázzuk végig a csónakunk alatt elterülő mederszakaszt. Már emelés közben is aktívan mozog, mégis igazán az ejtési fázisban kel életre, amikor is szabálytalan ütemben oldalra kitérve süllyed vissza. A legtöbb kapás egyébként a tapasztalatok alapján ebben a fázisban következik be, úgyhogy nem árt résen lenni a wobblerrel.
Tipp: Különböző méretekben érhetők el, így minden halfajhoz, illetve módszerhez kiválaszthatjuk a tökéletes verziót.
Ezek a Flatt Shad-ek bitang erős horgokkal van szerelve. Nincs az a hal, ami ki tudná azt hajlítani - horgászok között terjedt el, hogy még akár autót is lehet vele vontatni. Pont emiatt sokan - mivel főleg akadós terepen horgásznak lecserélik erős, de a gyárinál valamivel gyengébb horogra a wobbleren található 2 darab hármashorgot, hogy ha fát, akadót fog a wobbler, legyen esély valamilyen módon szabadítani.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.