Ahogy az elmúlt években, úgy 2025-ben is lehetőséget biztosítunk a versenyszerűen horgászóknak, hogy éljenek a kedvezményes vásárlás lehetőségével. Ennek mértéke idén 14%, ami azt jelenti, hogy az év során leadott összes vásárlását ezzel a kedvezménnyel élve tudja megtenni, az, aki regisztrált felhasználónk és rendelkezik érvényes versenyzői igazolvánnyal. Az alábbi videóban Sipos Gábor részletesen elmondja, hogy pontosan mit is kell tenni a kedvezmény érvényesítéséhez. Mi ezzel igyekszünk segíteni a versenyhorgászokat abban, hogy még több lehetőségük legyen a jó eredmények elérésére!
Lassan, de biztosan közelít a tavasz és a jó idő. Az első felmelegedések, amikor a tél enged a szorításából, kiváló lehetőséget kínálnak egy tartalmas horgászatra. Bár ekkor még nagyon finoman táplálkoznak halaink, egy jól felépített stratégiával ilyenkor is szép eredményt lehet elérni. Emellett a szezonra és a tervezett horgásztúrákra való felkészülésről sem szabad megfeledkezni, hiszen a siker gyakran az apró részletekben rejlik…
A zsákmánnyal történő kíméletes bánásmód hál’ Istennek immár a horgászhétköznapok részét képezi. Köszönhető ez többek között annak is, hogy a legtöbb intenzíven telepített tavon, ahol akár napi egy tucat kapitális halat is meg lehet fogni, odafigyelnek erre és kötelezővé teszik a halkímélő eszközök használatát. A By Döme TEAM FEEDER palettán is immár több ilyen céllal készült eszköz található, így ebben az írásban és filmben szeretném ezeket bemutatni, valamint részletesen elmondani, hogy melyiket milyen helyzetekre ajánlom.
Íme, a Haldorádó Sensitive Silver Carp SET, mely egy prémium minőségű, új generációs úszó, valamint egy kifejezetten úszós busa horgászathoz fejlesztett, kis méretű spirál kosár praktikus összeállítása. Minden szettben gondosan ügyeltünk arra, hogy az úszókhoz méretben megfelelő méretű kosarat társítsunk, ennek megfelelően a Sensitive S, a Hard úszók pedig M méretű kosarat kaptak, amely tökéletesen passzol az úszók teherbírásához. A szett további nagy előnye, hogy ebben a formában jóval kedvezőbb áron tudjuk kínálni a horgászok számára, mint a termékeket külön-külön megvásárolva!
A Haldorádó Sensitive Silver Carp SET tartalma:
A Silver Carp úszócsaládunk két kivitelezésű úszóból áll. Az egyik „Hard”, míg a másik „Sensitive” nevet kapta, ezzel egyértelművé téve, hogy az első variációk inkább nagyobb teherbírású úszók, míg az érzékeny változatok a finomhorgászat szerelmeseinek nyújtanak kiváló lehetőségeket. Ezek az úszók a méltán híres kínai úszók hazai körülményekre optimalizált változatai. A nyújtott úszótest ebben az esetben is az átlagosnál sokkal nagyobb stabilitást biztosít, mivel az úszó rögzítése mélyen a vízfelszín alatt található. Az alsó száron lévő fülbe kell egy úszórögzítő karabinert akasztani, melyen a főzsinórunk fut keresztül. Ez lehet csúszó rögzítő, vagy akár fix is. Az úszó teste is már látványos színeket kapott, de az antennája igazi kuriózum. Ez ugyanis az átlagostól jóval hosszabb, és színes, jól látható, sávos festést kapott. Sárga, valamint piros színek váltják egymást, fehér és fekete átmenetekkel, melynek köszönhetően a kevésbé lendületes kapások is jól láthatók. További különlegesség a „Hard” változat antennájának végén található vastagított bóbita, mely elősegíti, hogy az akár messzebbre bevetett készséget is jól lássuk, vagy akár szemben lévő nádas tükröződésében se tűnjön el a kapásjelzőként funkcionáló úszónk antennája. A „Sensitive” és a „Hard” változatok is alkalmasak hagyományos, fenéken történő horgászathoz. Ekkor sörétólmok segítségével kell az úszót besúlyozni. Ezen kívül spiccbotos busahorgászathoz is alkalmasak, amikor is egy kisméretű spirál kosarat, és az abba töltött etetőanyagot kell vízközt megtartani. Az úszók felhasználási köre sokrétű, hiszen bevethetők csónakos nádi pontyozás során, akár gyűrűs bottal is, de a modern, spiccbotos nagyhal horgászat során is tökéletesen működnek, csak úgy, mint match botos, nyílt vízi bevetés során. A Haldorádó Hard Silver Carp 5, 6, 8 és 10 grammos, míg a Haldorádó Sensitive Silver Carp 3, 4, 5 és 6 grammos változatokban érhető el a kínálatban.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.