A Haldorádó paletta lehetőségei immár a különféle ragadozóhalas technikákat is lefedik. E fejlesztésünk keretein mutatjuk most be a Predator Catfish Rig család újdonságait, melyek a legjobb minőségű, számunkra már bizonyított és bevált komponensekből készülnek, amelyeket mi is eredményesen használunk, illetve ami a legfontosabb, jó szívvel ajánlunk! Íme, a Catfish Rig 10 – Pelletes horogelőke!
Manapság már egyre jobban specializálódik a horgászat minden apró eleme. Nemcsak harcsázásról vagy azon belül harcsapergetésről beszélhetünk, hanem azon belül is különböző pergetési módszerekről. Mindezek miatt kialakulnak speciálisan harcsára szánt műcsalik és kiegészítők.
2017-ben jártam először Japánban és meghatározott céllal érkeztem ide akkor is. Pontyokat szerettem volna fogni feeder módszerrel, saját eszközökkel, saját csalival. Elmondhatatlanul boldog és büszke voltam, hogy ez több helyszínen is sikerült, ami megalapozta a LEGEND csalik jó hírnevét és tartós sikerét.
A víz folyási sebességével azonos, vagy attól kicsit lassabban engedett szerelék, a klasszikus, leggyakrabban alkalmazott technika. Ezt a legegyszerűbben - eddig - egy gömbölyű testű dundi úszóval lehetett a leghatékonyabban előadni. A gyorsan mozgó csalit, főként az apróbb testű, nagy számban fellelhető keszegfélék (karikakeszegek, apró jászok) részesítik előnyben. Ha nincs a pályán termetes hal, egyértelműen ez a technika adja a legtöbb zsákmányt. Egyetlen hibája, hogy visszatartásnál, a szerelék jelentős lassításánál, az úszó teste kiemelkedik, amely így érzéketlenné és durvává válik. Ekkor kell elővenni a lapos úszót, amely lehetővé teszi a csali lassabb vezetését. A lassabban mozgó csali, több nagyhalat vonz! Mielőtt azonban a hagyományos lapos úszós szerelékkel próbálkoznánk érdemes egy új (magyar!) találmánnyal megismerkedni. A folyóvízi úszós horgászatot forradalmasító Cralusso cég legfrissebb terméke a Shark, amely a hagyományos dundi és lapos úszó közötti átmenetet képviseli. Olyan optimális hidrodinamikai forma, amely a szabadon úsztatott szereléktől a közepesen visszatartott úsztatásig ajánlott. De bármilyen meglepő, még erősen visszatartva sem emelkedik ki a teste (mint a hagyományos úszóknál), így akár tejesen megállítva is használható. Alkalmazásának legnagyobb előnye akkor jelentkezik, mikor a különféle sebességgel vezetett csalikat részesítik előnyben a halak, így akár egy úsztatáson belül is változtathatjuk a csalivezetést, a végletek között! A hagyományos duci és a lapos úszó előnyeit egyesíti, 2 úszó 1-ben, amely 3 csalivezetési módot biztosít! A leguniverzálisabb folyóvízi úszó, amely most a piacon kapható! Anyaga speciális poliuretán hab, amely nagy felhajtóerővel rendelkezik, nagyon pontosan és precízen megmunkálható, ha pedig megsérül, nem ázik be. Különlegessége, hogy a tetején két lyuk van, amibe az antennát helyezhetjük. Ez azért fontos, mert a sodrás erősségének megfelelően választhatjuk meg az antenna dőlését. 2-6 g-ig kettő cserélhető csőantennával, míg 8-10 gr-ig úszónként 5 darab antennával szállítjuk, amelyet tetszés szerint cserélgethet (ebből 3 lap-, míg 2 normál csőantenna). A további érdekessége, hogy az antennatartó rész egy apró kiemelkedéssel („cápauszonnyal”) rendelkezik. Ez nemcsak az antenna befogadására alkalmas rész, hanem az emelős kapások egyértelmű visszajelzésére szolgáló „látványelem”.
A folyóvízi úszók gyártójának nagymestere újabb remekművet ad a finomszerelékes horgászok kezébe. Fontos kihangsúlyozni, hogy az úszó fejlesztésében, végső kialakításában 2008.év Felnőtt Magyar Egyéni Bajnoka Ambrus Tibor is részt vett!!! Tehát nem elcsépelt jelen esetben az állítás, ha azt mondjuk, hogy „a Bajnokok is ezt használják!”.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.