A Wizard Micro Jig pergető botot megjelenése óta használom, tesztelgetem…
A Ráckevei (Soroksári)-Duna – ismertebb nevén RSD – régóta a bakancslistás vizeim közt szerepelt. Az utóbbi években soha nem látott mennyiségű nagy ponty került itt partra, így nem volt kérdés számomra, hogy ha lehetőségem nyílik, én is próbára teszem itt magam. Szendrei Ádám barátom meghívásának eleget téve erre március elején végre sor került. Ez az egyéjszakás villámlátogatás minden várakozásomat felülmúlta. Erre a különleges, rapid pecára emlékszem most vissza.
Itt tavasz, mindenki agyal, tervezgeti az első horgásztúrákat. Ilyenkor érkezik a legtöbb kérdés, főleg az újdonságokkal kapcsolatban. Íme, az az öt kérdés, amelyet megválaszoltam ebben az írásban.
Hét különböző méretű (3; 3.5; 4; 4.5; 5; 7; 8 g) cseppólmot tartalmazó ólomkészlet. Az úszós horgászat nélkülözhetetlen kelléke, amely az úszó besúlyozását teszi gyorssá és egyszerűvé, hiszen a megfelelő méretű főólmot már csak néhány sörétólommal kell kiegészíteni. Az ólomkészlet minden egyes darabja szinterezett. Ez azt jelenti, hogy speciális (fekete) festékkel vonták be, amely ha a vízben marad, a környezetére semmilyen káros hatást nem fejt ki.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Hét különböző méretű (3; 3.5; 4; 4.5; 5; 7; 8 g) cseppólmot tartalmazó ólomkészlet. Az úszós horgászat nélkülözhetetlen kelléke, amely az úszó besúlyozását teszi gyorssá és egyszerűvé, hiszen a megfelelő méretű főólmot már csak néhány sörétólommal kell kiegészíteni. Az ólomkészlet minden egyes darabja szinterezett. Ez azt jelenti, hogy speciális (fekete) festékkel vonták be, amely ha a vízben marad, a környezetére semmilyen káros hatást nem fejt ki.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.