Manapság már egyre jobban specializálódik a horgászat minden apró eleme. Nemcsak harcsázásról vagy azon belül harcsapergetésről beszélhetünk, hanem azon belül is különböző pergetési módszerekről. Mindezek miatt kialakulnak speciálisan harcsára szánt műcsalik és kiegészítők.
2017-ben jártam először Japánban és meghatározott céllal érkeztem ide akkor is. Pontyokat szerettem volna fogni feeder módszerrel, saját eszközökkel, saját csalival. Elmondhatatlanul boldog és büszke voltam, hogy ez több helyszínen is sikerült, ami megalapozta a LEGEND csalik jó hírnevét és tartós sikerét.
A tavasz berúgta az ajtót, elérkezett az év számomra kedvenc része! Már több eredményes túrát is magam mögött tudhatok, amelyekről a jövőben részletesen beszámolok. Örömmel tapasztalom, hogy másoknak is elkezdődött a szezon, ugyanis sok érdekes kérdést kapok, és számos szép fogást látni nap, mint nap. Lássuk, mely kérdéseket választottam most megválaszolásra!
Ideális úszó a rakós botos nagyhalas (ponty és amur) horgászathoz. Kis teherbírású méretek (0,5-2 g) és erős alapanyagok jellemzik ezt a modellt. A vastag, üvegszál szár szinte törhetetlen. A zárt csőantenna nagy csalik használatát is lehetővé teszi, 1-2 szem kukorica, különböző magvak, csonticsokor sem meríti el az antennát. Az úszó igazi különlegessége azonban az üvegszál antennáról lehúzható test. A balsafa test belsejében egy erős műanyag cső található, amely megvédi a beázástól és a sérülésektől. Az antenna tövéig felhúzott testet egy szilikoncsővel lehet rögzíteni, de előtte ne felejtsük el a zsinórt is belefűzni. Ennek a megoldásnak köszönhetően, a legnagyobb igénybevétel során sem szakad ki a zsinórvezető szem (hiszen nincs is!) és nem tud belevágni a zsinór az úszó testébe, hiszen belül fut. Ha kiakad a hal szájából a horog és őrült sebességgel vágódik vissza az úszó, pont a botnak, akkor sem kell félni, hogy széttörik. Félelmetes mit kibír.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Ideális úszó a rakós botos nagyhalas (ponty és amur) horgászathoz. Kis teherbírású méretek (0,5-2 g) és erős alapanyagok jellemzik ezt a modellt. A vastag, üvegszál szár szinte törhetetlen. A zárt csőantenna nagy csalik használatát is lehetővé teszi, 1-2 szem kukorica, különböző magvak, csonticsokor sem meríti el az antennát. Az úszó igazi különlegessége azonban az üvegszál antennáról lehúzható test. A balsafa test belsejében egy erős műanyag cső található, amely megvédi a beázástól és a sérülésektől. Az antenna tövéig felhúzott testet egy szilikoncsővel lehet rögzíteni, de előtte ne felejtsük el a zsinórt is belefűzni. Ennek a megoldásnak köszönhetően, a legnagyobb igénybevétel során sem szakad ki a zsinórvezető szem (hiszen nincs is!) és nem tud belevágni a zsinór az úszó testébe, hiszen belül fut. Ha kiakad a hal szájából a horog és őrült sebességgel vágódik vissza az úszó, pont a botnak, akkor sem kell félni, hogy széttörik. Félelmetes mit kibír.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.