Közeleg, pontosabban már itt is van a nyakunkon a „napszemüveg szezon”! Talán ez az egyik olyan fontos kiegészítő, amit egy horgásznak - főleg a nyári időszakban - nem szabad figyelmen kívül hagynia. Nem lehet elégszer említeni a szem védelmének fontosságát - a jó napszemüveg kérdése jóval több, mint egy divatcikk viselése vagy mellőzése! Az sem véletlen, hogy a híradások is - minél közelebb kerülünk az igazi nyárhoz - egyre többet foglalkoznak az UV sugárzási adatokkal, a veszélyre való figyelmeztetéssel. Kínálatunkba most olyan napszemüvegek kerültek fel, amik igényes, modern, sportos megjelenésük mellett kimondottan vízpartra tervezettek, azaz a horgászok igényeihez lettek hangolva.
Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Vízközti horgászathoz készített, precíz kidolgozású, Dart szárnnyal ellátott kosaras waggler úszó. A masszív, erős, vastag úszó úgy van kialakítva, hogy az aljára szerelt etetőkosárral olyan, mint egy önsúlyos úszó. Ennek köszönhetően már önmagában is beáll, ám a kosarat etetőanyaggal megtömve merül be teljesen. Az úszó alatt elhelyezett etetőkosárba a szokásos módon bekevert method etetőanyagot, vagy horogpasztát kell tölteni. A csalit - elsősorban pelletet - vízközt kell felkínálni. A kosárból kioldódó finomszemcsés etetőanyag az úszó alá csábítja a halakat, a folyamatosan lehulló szemcsék hatására pedig még vízközé is feljönnek, a vízközt felkínált csalit pedig mohón bekapják.
Ez az úszó nyáron, hőségben működik igazán. Olyan helyen érdemes használni, ahol elég mély víz és kellő mennyiségű hal van. Mérete: 25 g
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Vízközti horgászathoz készített, precíz kidolgozású, Dart szárnnyal ellátott kosaras waggler úszó. A masszív, erős, vastag úszó úgy van kialakítva, hogy az aljára szerelt etetőkosárral olyan, mint egy önsúlyos úszó. Ennek köszönhetően már önmagában is beáll, ám a kosarat etetőanyaggal megtömve merül be teljesen. Az úszó alatt elhelyezett etetőkosárba a szokásos módon bekevert method etetőanyagot, vagy horogpasztát kell tölteni. A csalit - elsősorban pelletet - vízközt kell felkínálni. A kosárból kioldódó finomszemcsés etetőanyag az úszó alá csábítja a halakat, a folyamatosan lehulló szemcsék hatására pedig még vízközé is feljönnek, a vízközt felkínált csalit pedig mohón bekapják.
Ez az úszó nyáron, hőségben működik igazán. Olyan helyen érdemes használni, ahol elég mély víz és kellő mennyiségű hal van. Mérete: 25 g
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.