Hétfőn még tél volt, kedden véget ért a tavasz. Hirtelen és az évszaktól nem megszokott módon kora nyári idő köszöntött hazánkra. A Nap napról-napra egyre magasabbra emelkedik az égbolton, sugarai a hideg víztömeget elkezdik lassanként melengetni. Ezzel párhuzamosan a vízi növényzet is elkezdi az újraéledés a jeleit adni. A hőmérséklet fokozatos emelkedését a mélység lakói is megérzik. A parton reggelente hangos madárcsevej kápráztatja el füleinket. Azelőtt is hallhattunk hasonlót, csak tán halkabban, szerényebben, ritkábban - nem is figyeltünk fel rá. Ez most már az igazi, nyakunkon a kikelet. Köszöntelek, tavasz!
A kihívásokat szerető horgászembertől nem idegen az új, ismeretlen helyek utáni vágyakozás. Én is hozzájuk sorolom magamat, viszont az év első tavaszi pecázásait inkább az általam már oly jól ismert, szinte biztos fogások reményével kecsegtető vizeknek szentelem.
Vizeink hőmérséklete rohamos emelkedésnek indult áprilisban. Halaink egy része - ösztöneitől vezérelve - megkezdi násztáncát. A sekély szélvizek benépesültek keszeg- és kárásznéppel. Vizeink e részein kelnek elsőként életre a táplálékul szolgáló csigák, rovarok, apró rákfélék, és ami szintén nagyon fontos táplálékforrás ebben az időszakban, a csuka apró, kikelt csemetéi is.
Kedvenc sporthalam - a ponty - ebben az időszakban heves táplálkozásba kezd. Egyrészt pótolja a téli, táplálékszegény hónapok energiaveszteségét, másrészt megkezdi felkészülését a szaporodásra. Ez szintén magas energiaszintet igényel. Magától értetődően a kisebb vizek gyorsabban melegednek. Ott előbb indul meg a fontos, energiában, alapvető tápanyagokban és vitaminokban gazdag étkek szaporodása, fejlődése. Halaink előszeretettel lakmároznak, sütkéreznek ezeken a helyeken. A horgászok hada ilyenkor elsősorban e részeket keresi szenvedélye gyakorlására.
A ponty „hidegvérű” állat, testhőmérséklete szoros kapcsolatban áll a körülötte lévő víz hőfokával. Táplálékfelvétele egyenes arányban nő a vízhőfok emelkedésével. Nem szereti, nagyon megviseli a hirtelen, átmenet nélküli hőmérséklet-változás, amely akár a vesztét is okozhatja. (Bányatavakon, ahol a mélység nem ritkán eléri a 20-30 métert, a víz hőfoka 10-15 fokkal is eltérő lehet a különböző mélységekben.) Tudjuk, hogy a ponty 6 fok alatt képes 4-5 hónapig, 11-14 fok között 1-2 hétig, valamint ennél magasabb hőmérsékleten 1-2 napig koplalásra is. Ha 12 fok körül kényszerül koplalásra, akkor 1-2 hét, 16 foknál 1-2 nap, 20-25 fok felett pedig 3-4 órai emésztés után vágyik újra élelemre. Mindezt alátámasztják személyes megfigyeléseim is: a júliusi-augusztusi meleg hónapokban a napkeltétől reggel 8-ig tartó kapásokat kb. 11-12 óráig szünet követi. Ez megismétlődhet délután 3-4-ig, majd 7-8-ig is. Az intervallumok között zajlik az emésztés, amikor nagyon ritkán - vagy egyáltalán nem - táplálkozik a bajuszos. De nem törvényszerű ez, vizenként eltérő lehet, mint ahogy az is, hogy ebben az évszakban főként a nappali órákban vesznek magukhoz táplálékot. Ekkor könnyebben ejthetjük őket átmeneti fogságba, míg ilyenkor az éjszakai órákban szinte nem számíthatunk kapásra. Ez sem szabályszerű, vize válogatja.
Mit teszek a felmelegedő időszakban?
Tavasszal, első alkalommal a mélyebb, hidegebb vizű részek horgászatát helyezem előtérbe. Meggyőződéssel állítom, hogy a nagyobb testű bajuszosok nem vagy ritkábban vándorolnak a tó 2-3 fokkal melegebb részeire. A feltevés számomra bizonyosságot nyert. Áprilisi túráim helyválasztásánál a mélyebb, halainknak biztonságot nyújtó rejtekhelyeket keresem. Sokan nem értenek ezzel egyet, ám fogásaim igazolják döntésem helyességét. Főként nagytestű mindenevőkre vadászom, mint a horgászok nagy része. Minden alkalommal életem legnagyobb halát szeretném megfogni. Becsapásuk, majd szabadon engedésük az elsődleges célom. Tudjuk, hogy az öreg, rutinos mindenevők becserkészése hatalmas türelmet, komoly elméleti és gyakorlati felkészültséget igényel, ennek ellenére rájuk vadászom.
Horgászvizünk rangos keszeg- és kárászállománnyal rendelkezik. Ha magot szórunk a nagyoknak, előbb-utóbb találkozhatunk a „fehérnéppel” is. A nehezen emészthető tigrismogyorót ilyenkor ne alkalmazzuk! Etetésem kombinálására nagy figyelmet szentelek. Az ívó egyedek a partközeli részeken tartózkodnak, nem veszik fel a pontyoknak felkínált csalit. A jól bevált, nagy területre történő etetést alkalmazom, ami szinte mindig jól működik: nagy szemű (20 mm-es) pellet, valamint egész és fél bojli. Előfordul az is, hogy csalinak duplán kínálom fel a kisebb méretű golyókat. E módszert nagyon kedvelem fogóssága miatt, mostani horgászataim során is rengeteg halat hozott. PVA eszközök segítségével koncentráltam az etetést és a jól bevált „hóemberrel” is próbálkoztam. Kapástalanság után áttértem a dupla 14 mm-es süllyedő csali kombinációjára, amely az elkészítése során belekevert magas rákliszt-tartalma miatt szinte súlytalan. Figyelni kell a helyes arányokra! A módszer az évek során már sokszor remekelt. Arra is érdemes odafigyelni a csalikészítés során, hogy a tavaszi bojlikba sok fehérje és aminosav kerüljön, így összetevői könnyen emészthetők lesznek.
A soktényezős siker egyik fő záloga lehet a duplázás. Ha az uszonyosok intenzíven táplálkoznak, nem zavaró, hogy 1 vagy 2 db-ot kínálunk fel egyszerre. A dupla előnyére válik, hogy azt nehezebben fújja ki veszély esetén, ezért biztosabb az akadás. Még egy fontos erénye: jól szelektál. Ezt éreztem karjaimban is - rendre 10 kg-ot meghaladó egyedeket szákoltam. Szokatlanul nagy erővel védekeztek. A fárasztás iszonyú nagy fizikai megterhelést jelent a halaknak is, közben vérükben megnő a salakanyagok aránya, fogy az oxigén. A megakasztott hal kezdeti gyors és erőteljes mozgásaktivitás után fáradni kezd (a vér összetételének számára kedvezőtlen megváltozása miatt). Ez szabályozható. Minél jobban „dolgoztatjuk”, annál előbb következik be a számunkra nyerő állapot.
A kapitális példányok hajlamosak ún. elfekvésre, ami ponty esetén is előfordulhat - ebbe nem szabad beletörődni. Ki kell mozdítani, gyors mozgásra kell ösztönözni. A zsinór és a bot rugalmassága lehetővé teszi ezt, de az is előfordult már velem, hogy ezt a csónak mozgásával értem el. A halak légzéséhez - a kopoltyú fedőlemezeinek mozgásán kívül - a szájuk nyitása és zárása is szükséges. A horgon lévő egyed nem tudja ezt ideálisan gyakorolni, ahogy egyébként tenné. Ekkor nem képes a szájüregét tökéletesen bezárni, így nem tudja a vizet tökéletesen a kopoltyúlemezek közé préselni. Ez nagyban hozzájárul az oxigénfelvétel csökkenéséhez.
Feltételezhetően - a fárasztás okozta stresszes körülmények között - a kopoltyúlemezek szén-dioxid leadása sem normális ütemű. Ezért a hal a fokozott fizikai munka miatt szinte „megmérgezi” önmagát. Felmerülhet a kérdés: szükséges-e a pipáltatás? A válasz megadásánál a halak anatómiai felépítéséből kell kiindulni. Ismeretes, hogy a hal szíve egy pitvarból és egy kamrából áll. Benne vénás, oxigénben szegény vér van, ami innen a kopoltyúívekig halad, és ott szétoszlik a kopoltyúartériák között. Ezek a hajszálerek hálózzák be a finom kopoltyúlemezeket, itt történik a vér oxigénfelvétele. Az aorta biztosítja a test és a zsigeri szervek ellátását oxigénben gazdag vérrel. A testet behálózó hajszálerek vénákban gyűjtik össze a „fáradt” vért (amely leadta az oxigént és a szervekből felvette a salakanyagokat és égési melléktermékeket). A kemény fizikai igénybevételtől fárad el a hal, nem a pipáltatástól. Kapitális halaim megfogásakor nem minden esetben alkalmazom - számos jó példányt vesztettem el korábban pipáltatás közben.
Néhány gondolatban összegeztem áprilisi sikeres pontyfogásaimat. Horgászbarátaim a sekélyebb vizeken próbáltak szerencsét. Bár háromszor annyi halat fogtak, lényegesen kisebb súlyokkal. Náluk az átlag jóval kisebb halakat jelentett. Ez is igazolja feltevésem: a nagyobb testű, kapitális egyedek territórium-őrzők, időnként elhagyva azt sem járnak be nagy távolságokat.
Mérlegelés és fotózás után minden hal visszanyerte szabadságát - épségében, szépségében! Catch & Release!
