Tévhitek a bojlizásban 3. rész - A teszteredmények magukért beszélnek…

Tévhitek a bojlizásban 3. rész - A teszteredmények magukért beszélnek…

Az előző részben lezáratlanul maradt a sorsdöntő tesztelés története. A kíváncsiak most megtudhatják, mi lett az eredménye…

Az egész éjszakát kitöltő bojligyúrás után nagyon fáradtak voltunk. Egyetlen percet sem aludtunk. Hullafáradtan elfoglaltuk a helyeinket, beetettünk, majd lehuppantunk a botok mögé. 2 perc után mindkettőnknek sikerült állomba szenderülni. Kb. 20 perces szunyókálás után elfüstölt az Andris botja az új swingerekkel. Azt se tudtuk, merre szaladjunk, akkora kómában voltunk. Majd jött a bevágás, és megvan az első! Rögtön azt kérdeztem: „mire jött?” „Világbajnok recept!”, jött a válasz. „Á, ez még csak véletlen. Amolyan 6 kilós forma…” Újracsalizás, élesítés és szunya… következett volna, ha közben nem húzza el egy hal az enyémet is. Szintén Squid & Octopus. Újraélesítés és pihi… 20 perc múlva újabb kapás Andrisnak, ezúttal a bátonyterenyei bojlira . A hal súlya: 4,5 kg.

Na, nem játszom tovább az idegekkel, az eredmény 17 ponty lett, ebből 9 Squid & Octopus bojlira, 5 bátonyterenyei bojlira, 3 (tescós ponty méretű) pedig kukoricára kapott. Elégedettek voltunk a nap végén, mert az SBS szerepelt a legjobban, de javaslatom nyomán megegyeztünk abban, hogy mivel az SBS drága, maradunk a bátonyterenyei bojlinál. Hiszen az jóval olcsóbb, és nem fogtunk vele rosszul. Andris nem nagyon akart beleegyezni, de mivel a következő horgászatunkat az első maconkai horgászverseny jelentette, belátta, ha ott akarunk indulni SBS-sel, akkor igencsak mélyre kell nyúlni a zsebünkben, nem beszélve a nevezési díjról. Így azután különböző ízesítésekben megrendeltük a bátonyterenyei bojlit, és elindultunk életünk első Maconka Kupáján, hogy próbára tegyük tudásunkat.

Ez a ponty is a világbajnoki recept alapján készült bojlira jött…

Elérkezett a nagy nap, a nevezés, majd a sorsolás. Mi a gátra húztunk. Akkor nekünk ez semmit nem mondott, de a helyi horgászok közül Gál Csaba is oda húzott, és rögtön felvilágosított, hogy ez nagy baj, ugyanis ezen az oldalon még soha nem bojlizott senki, ezért neki balsejtelmei vannak. (Megjegyzem azoknak, akik nem ismerik a vizet, hogy a mostani versenyeken ezen a gátnak nevezett helyen nem három csapat horgászik, hanem 8-9. Gondolhatjátok, mekkora terület jutott akkor egy-egy csapatnak.) Na, szép kilátások... Csak az vígasztalt, hogy az egyik VIP vendég, a macedón bajnok is a gátra húzott, közvetlen mellénk. Gondoltuk, ha mást nem, legalább tapasztalatot szerzünk Megkezdődött a verseny. Mondanom se kell, hogy a harmadik napon már sejthető volt, hogy a gáton fog eldőlni a verseny. Hatalmas, fej-fej melletti csata után a végeredmény a következő volt: helyi horgászok, Gál Csaba és társa - I. helyezés, SziKo Team II. - helyezés (plusz a legnagyobb hal is a miénk volt), macedón bajnok - III. helyezés (tőlünk csak 3 kg-mal lemaradva). Ilyen eredmény után, mit gondolhattunk, mikor magunk mögé utasítottuk a macedón bajnokot?! Azt, hogy a bojlis versenyeket nekünk találták ki, és mit nekünk drága csali, mikor itt a legjobb házi bojli! Nem kell küzdeni az elkészítéssel. Természetesen rögtön beiratkoztunk 2020-ig előre minden maconkai versenyre, így többek között az őszire is.

Első versenyünkön a második hely mellett a legnagyobb halért járó díjat is sikerült begyűjtenünk!

Eljött a várva várt őszi kupa! Mi hatalmas versenytapasztalattal a hátunk mögött, megrendeltünk 20 kg bojlit a versenyre. Ismét nevezés, majd sorsolás. Az első szigetre húztunk, pontosan arra a helyre, ahol többek között Ladányi Tamás is nyerni tudott tavaly. Mellettünk ismét egy helyi horgász (Tari Pista és társa), balról pedig Svájcból érkezett versenyhorgászok. „Mit nekünk svájci horgászok, hiszen mi megvertük a macedón bajnokot is tavasszal!” Kellő (vagy talán túlzott…) önbizalommal szálltunk csónakba, mentünk lebójázni, majd alaposan, több kiló bojlival szórtuk meg a kiválasztott helyeket. A vízről nézve - szerintünk - 80-90 méterre voltak benn a bójáink. Óriási magabiztossággal kezdtünk el kievezni. Hatalmas meglepetés várt minket a parton. A szerintünk 80-90 méter valójában kb. 100-110 méter volt! „Nem baj, megdobjuk!” Iszonyatos erőfeszítések árán és a szélcsendnek köszönhetően néha tényleg sikerült megdobni a bóják környékét.

Túlzott magabiztosságunk már a verseny elején megbosszulta magát! Alig tudtuk az etetett helyeket meghorgászni…

Na, itt már kezdtünk visszavenni az arcból… Az ehhez hasonló pancserkodáshoz tudnám hasonlítani az egész versenyen való szereplésünket, nem beszélve arról, hogy jobbról-balról fogták a szebbnél szebb pontyokat. Nem mondom, hogy mi semmit sem fogtunk, de helyezésekkel le voltunk maradva, nem csak a dobogótól, de még a szomszédoktól is. A negyedik nap végén annyira kétségbe voltunk esve, hogy levetettem minden szégyenérzetemet, és a tőlünk 5 állással balra, a leglehetetlenebb helyen versenyző és 2. helyen álló Király Ivánhoz mentem. Szégyelltem magam, mert nem hallgattunk rá, és nem használtuk az SBS-t, de mégis tanácsért mentem hozzá. Ha SBS-el horgásztunk volna, legalább jól a fejéhez vághatnám, hogy miért nem fogunk… Úgy éreztem magam, mint amikor első találkozásunk során rákérdezett, hogy tudok-e bojlit készíteni? Mindegy, odaléptem hozzá. Mondanom se kell, éppen fárasztott. Én bámultam epekedve, majd hozzám szólt: „Mi újság? Hogy álltok?” Nagyon szerettem volna elsüllyedni szégyenemben, de nem ment. „Hát, nem túl fényesen!”, válaszoltam. „Mi a baj?”, kérdezte. („Ha tudnám, nem lennék itt!”, gondoltam magamban.) „Nem tudom, nem húzza! Nektek mire jött?”, kérdeztem, mikor megszákolta azt a gyenge 8 kg körülit. „Ez Squid & Octopusra az előző meg Green Lipped Musselre (zöldajkú kagyló)”. Szerintetek? Azt hittem, rosszabbul már nem érezhetem magam, de sikerült. Mintha egy kést vágott volna belém. Én álltam bambán, megszeppenve, és néztem ki a fejemből. Majd miután újracsalizott, odalépett hozzám és azt mondta: „Gyere velem!” Valahogy nem kellet könyörögnie. Azonnal pattantam, és követtem a lakókocsiig. A lakókocsiban félelmetes mennyiségű horgászcsali volt, mindegyiken SBS felirat. Ő elővett egy dobozt és megkérdezte: „Van tojásotok?” („Ha most rántottát akar velem csináltatni, akkor itt hagyjuk abba…”, gondoltam.) „Van!”, válaszoltam. „Akkor figyelj ide! Itt ez az 1 kg-os mix, itt ez a Frankfurti kolbász aroma (6 ml), itt ez a natur attract (25 ml), egy kis Omega Red Salmon olaj (30 ml), egy kis betain (kimért 2 evőkanállal), pár csepp Black Pepper olaj, két evőkanál Robin Red. Készítsd el!” „Hogyan?”, kérdeztem. „Ahogy szoktátok! Nincs gázpalackotok?” „De van”. „És edény?” „Van.” „Akkor mi a kérdésed?” „Hát, hogy szerinted, most ez az egy kiló változtat valamin?” „Van vesztenivalód, hisz még fizetned sem kell érte?”, kérdezte. Nem kellet többet mondania. Robogtam vissza az állásunkhoz.

Méltó példaképünk a világbajnok, (a Vajdaságban élő) Király Iván! Az ő segítsége és tanácsai nélkül bizony sehol sem lennénk! Ha minden bojlis horgász olyan lenne, mint ő, kevesebb volna a tévhit a bojlizásban!

„Volt valami?”, kérdeztem Andrist. „Semmi! Még egy csippantás se. De a szomszédok fogtak…” Ennek hallatán, teljes kétségbeesésemben kezdtem neki a csali elkészítésének. Odajött Andris, és nem értette, hogy mit csinálok. Felvázoltam a helyzetet neki. Úgy kinevetett, hogy belefájdult a hasa. Szerinte ennek semmi értelme, csak elpocsékolom a tojásokat. Mi itt ma halat nem látunk. Ő már próbálkozott mindennel. (Mondanom se kell, én is.) Mindegy, megcsináltam, okulva az előző bojlikészítés hibáiból. Elég jól sikerült. Annyi volt a plusz tanulság, hogy a 8 tojáshoz nem tudtam hozzáadagolni az 1 kg mixet, fél kilónál csak egy kicsivel többet vett fel. Már megint ez a tojás… Igaz, erre a csomagra nem az volt írva, hogy Catcher, hanem Quest Base M1. (Egyébként ez a mix 12-13 tescós tojást is felvesz.) Kiraktam száradni a kézzel gyúrt bojlit. Egy óra elteltével nem bírtam tovább, felraktam egy szemet. Andris mosolygott. De hamar kiült a döbbenet az arcára, mikor 15 perc múlva fogtam egy 8,7 kg-os pikkelyest. „Biztos véletlen… majd a harmadik, az már nem véletlen”, mondta. Gondoltam, mit beszél?! Van még egy éjszakánk, örülök, ha ebben a helyzetben összesen fogunk még 3 halat. De mire magamhoz tértem, az egyik szerkójára már fel is fűzött egy M1 bojlit. Kb. 30 perc múlva elfüstölt az övé is: 6 kg-os nyurga. Ráncoltuk a homlokunk. Na, ha még egyet fogunk, akkor már nem véletlen. Öt perc nem telt bele, és már húzta is az enyém. Ez már nem véletlen! És ez így ment, egészen reggelig, amíg le nem fújták a versenyt.

A verseny utolsó éjszakáján egyetlen percet sem aludtunk. Folyamatosan fárasztottunk. Mindez Iván receptjének volt köszönhető!

De azért egy-egy boton meghagytuk a régi csalit - biztos, ami biztos alapon -, nehogy az legyen, hogy csak most ért be az etetésünk. Tudom, ez kicsit buta érv, de egyszerűen nem akartuk elhinni, hogy nem is etettünk ezzel a bojlival, és a halak mégis ilyen intenzíven húzzák. A lényeg az, hogy így egy éjszaka alatt (azt hiszem) a 20. helyről, sikerült feltornázni magunkat a 13. helyre. Arról nem is beszélve, hogy éjszaka sikerült fognunk egy 10 kg felettit is, miközben a másik, régi bojlinkkal, egyetlen kapásunk nem volt. Ez volt eddig életünk legrosszabb eredménnyel zárult versenye, de a legnagyobb tanulságot ezen a pofára esésen vontuk le.

Egy életre megtanultuk, hogy egy jó eredmény nem szabad, hogy elvegye az ember eszét, és mert egyszer megvert egy bajnokot, azért nem szabad azt hinnie, hogy akkor ő már jobb. Kellő alázattal és nagyon szerényen kell minden verseny előtt és után is viselkedni. Eredménytől függetlenül! A túlzott magabiztosság (nagyképűség) nagyon gyorsan megbosszulja magát. A következő fontos tapasztalat, amit Ivánnak köszönhetünk, az a hihetetlen segítőkészség és őszinteség. Azzal, hogy nekünk segített, saját halfogási esélyeit is rontotta. Mégis olyan csalit adott a verseny közben a kezünkbe, amely működött. Kendőzetlenül, őszintén segített, amely nagyon nagy hatással volt ránk. Ugyanis előtte az ismert hazai „nagy” bojlis horgászok - finoman fogalmazva - félretájékoztattak minket. Ekkor egy életre megfogadtam, ha tőlem kér segítséget bárki, én is olyan leszek, mint Iván! Még egy fontos tanulság volt hátra, hogy az új M1-es receptet és a régi Squid & Octopust, mindenféleképen kipróbáljuk a következő versenyen…

Ha nem tapasztaljuk, magunk sem hisszük el, hogy mennyire szeretik az M1 bojlit a pontyok

El is jött a következő verseny, ismét Maconkán… annyi különbséggel, hogy erre a várva várt időpontra már sikerült többször is letesztelni és egy kicsit finomítani a receptünket. Igaz, még mindig a festékboltban kapható pisztolyt használtuk, de már a drágábbikat, aminek nehezebben törik el a nyele. Ráadásul már tudtuk, hogy a Catcher mixet 8-9 tojással a Quest mixet pedig adalékoktól függően 11-13 tojással kell elkészítenünk. Tudtuk már, hogy a forrásban lévő vízbe nem zuttyantunk nagy mennyiségű bojlit egyszerre. Nagyobb tapasztalattal és jobb eredményekkel, no meg kisebb arccal vágtunk neki a harmadik maconkai kupánknak. A menet a szokásos: nevezés, sorsolás. Ismét a gátra kerültünk, annyi különbséggel, hogy most nem hárman, hanem heten vagy nyolcan ültünk ott. „Na most megtudhatjuk, valóban olyan jó-e az SBS, mint ahogy a világbajnok mondja!”, gondoltuk

Az egyik tesztelésünkre kíváncsiságból a sógorom is elkísért. Kapott két kölcsönhorgászbotot, és a helyszínen eszkábáltunk neki „állványt”. Ez élete első fárasztása!

Elindultunk a csónakkal lebójázni, kiválasztani az optimális helyet. Akkor abban a tudatban voltunk, hogy a kemény részt kell keresni, ugyanis ott eszik, ott jár a hal. Ez valóban így is van, de a legjobb hely a kemény és az iszapos aljzat találkozása. Igaz, a legutóbbi versenyen erre is rácáfolt a román csapat, ugyanis ők kb. 110 méterre az egyenletes, 40 cm-es iszapmezőn horgásztak - sikerrel. Próbáltunk kemény területet keresni, de egyszerűen nem találtunk 50 cm-nél kevesebb iszapot. Nem akartuk elhinni. Ilyen nincs. Ott köröztünk, mint két szédült „kemotoxos” légy. Meg is kérdezte a szomszéd, hogy csónakázni vagy versenyezni jöttünk. Nem láttunk az idegtől. Majd - jobb híján - lebójáztunk két olyan helyre, ahol kb. 30 cm-es iszap volt. Ez nagyon messze volt attól, amilyen helyet elméletünk alapján kerestünk. Mindegy, ez van. Azt a taktikát választottuk, hogy kevés bojli szórása mellett rengeteg apró maggal és pellettel próbáljuk meg „kifürdetni” a helyet a kisebb halakkal. Egyik bójánál a Squid & Octopus, a másiknál az M1 bojli volt a horgon. Elindult a verseny. Egy nap elteltével még nem fogtunk halat. Az vigasztalt, hogy rajtunk kívül még másik kilenc csapat sem fogott. Ez persze rossz szemlélet, ugyanis a versenyen sosem azt kell figyelni, hogy ki nem fogott, hanem azt, hogy én hogyan foghatnék még többet! No mindegy.

A második napon még mindig nem volt egy húzásunk sem. „Ezt a szégyent! Vagy mi nem tudunk horgászni, vagy az SBS egy hulladék… Nincs mese, ha már itt vagyunk, folytatjuk a taktikánkat az apró magvas, pelletes etetést.” Az etetésnél megmértünk az iszap mélységét: 15 cm. Akkor - ha más nem is - legalább kisebb halak vannak, ugyanis valaminek el kellett tüntetni a másik 15 cm iszapot. Andris taktikázott: felkötött egy hosszabb horogelőkét, arra hivatkozva, hogy becsapódásnál a lendülettől az iszapba fúródik az ólommal az előke, így a horog is. Én lebegtetéssel próbálkoztam. Nem jártunk sikerrel. „Hívjuk fel Ivánt, ő mit mond?” Nyugodjunk meg, meglátjuk, be fog érni nemsokára az etetés. „Persze, nyugodjunk meg! Mintha olyan könnyű lenne…”

Harmadik nap reggel hozzák az eredménylistát. Mindenki fogott halat, a SziKo Team zéró osztó. Nulla!? Hát ilyen nincs! Én többet nem jövök versenyre. Rengeteg pénzt kivágtunk az ablakon, és még egy nyamvadt kapásunk se volt. Ismét telefonos segítség: „Ivica, mit csináljunk?” Kissé elakadó hangon, de próbált magabiztosságot önteni belénk: „Meglátjátok, ha beindul, nagyon jó lesz!” „Hát persze, ha beindul? De mikor? Mire vége a versenynek?” Ráadásul a szomszéd A’la Carp Team, már majdnem 100 kg-mal vezetett. Szerintem az egész tó rajtunk nevetett. A gáton ez volt a harmadik nap, és még csak a szomszédnál láttunk halat. Teljesen befordultunk, de ha már itt vagyunk, méltósággal végighorgásszuk a versenyt. Szinte már nem is szóltunk egymáshoz Andrissal. Majd egyszer csak megtörtént a csoda. Megvolt az első kapásunk, és sikerült partra kényszerítenünk egy 6 kg-os nyurgát. Akkora örömöt okozott, hogy nem leszünk „zéró osztó”, hogy az szinte hihetetlen. (Megjegyezném, hogy itt azért nagyon levittük a mércét a macedón bajnok megveréséhez képest. Ettől a ponttól újra kellett építenünk a horgászat terén szerzett önbizalmunkat.) Visszatárazva a bot, élesítve a kapásjelző. Rövid idő múlva újra kapás! Majd újra és újra…

A bűnbánásunk nem volt hiábavaló. Íme, a kitartás jutalma!

Nem tudom a mai napig sem megmagyarázni, de mintha őszinte bűnbánásunkat hálálta volna meg a víz: olyan iramban kezdtük el fogdosni a halakat, hogy a negyedik napon a kilencedik helyre ugrottunk fel. Nem csak mások, de mi sem akartunk hinni a szemünknek. Egy nap alatt a 9. hely. Akkora lendületbe jöttünk, hogy minden alvás nélküli hatalmas hajrába kezdtünk. És hiszitek vagy nem, az ötödik napon a verseny végére az 5. helyre tornáztuk fel magunkat! Akkora iramot diktáltunk, hogy néhányan ekkor figyeltek fel ránk. Talán ekkor tudatosult néhány emberben a csapatunk neve: SziKo Team. Ettől a ponttól kezdve nekünk egy célunk volt: hogyan tudjuk SBS receptjeinket és horgász technikánkat minél magasabb szintre emelni. Itt kezdődött el pályafutásunk az SBS csalikkal…

Folytatása következik!

Kovács Zoltán
www.sbsbojli.hu

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.