Tavaly lehetőségem nyílt egy országosan még kevésbé ismert vízterületre ellátogatni, amelyet azonnal a szívembe zártam. Bár időhiány miatt mindössze egy napkeltétől napnyugtáig tartó horgászatra volt lehetőségem, elhatároztam, hogy amint lehet, visszatérek egy hosszabb kalandra.
A 12 órás őszi peca alatt testesebb pontyokkal ugyan nem hozott össze a sors, de éreztem, hogy a víz még tartogat meglepetéseket számomra. Az időpontig egészen tavaszig kellett várnom. Az egyesület titkárával, Lőrik Marcellal egyeztetve április közepén lehetőségem nyílt egy kétéjszakás horgászatra. Az időjárás-előrejelzés semmi jóval nem kecsegtetett, ugyanis hétvégére egy viharos, tomboló délnyugati széllel érkező melegfront betörését jósolták. Lesz, ami lesz alapon indultam útnak. A 48 órára kétféle csalival készültem. Egy házi készítésű, kizárólag CCMoore alapanyagokból összeállított, szénhidrát alapokon nyugvó fűszeres bojlival, illetve az idei év újdonságával, a Pacific Tuna csalival vágtam neki Ölbőpusztának.
Marcel a helyválasztás szempontjából a tó első részét javasolta, így hallgatva a jó szóra itt építettem fel táborom. Munkahelyi elfoglaltságaimat letudva késő délután érkeztem meg Ölbőre. Első körben az etetéssel kezdtem. Bal oldalra került a szénhidrátos-fűszeres, jobb oldalra pedig a tonhalas bojli. Szerencsére elég nagy terület állt rendelkezésemre ahhoz, hogy a két eltérő csali ne „zavarja” egymást. Alig hogy vízbe kerültek a csalik, szinte a semmiből, mint egy villámcsapás, máris kapást érkezett a fűszeres bojlira. Meglepettségemben kissé határozatlanul emeltem rá a botra. Ennek meg is lett az eredménye, mert ellenfelem elköszönt. Igazából ezt annyira most nem is bántam, mert ekkor még sem a merítő, sem pedig a matrac nem volt előkészítve.
Sötétedésig említésre méltó esemény már nem történt, ezért bizakodva tekintettem az előttem álló éjszakára. A naplemente nemcsak a tájra boruló sötétséget hozta magával, hanem a hideget is. A levegő alaposan lehűlt, ezért a hálózsákom védelmét választottam.
Éjfélig nem is mozdultam ki onnan, de a jelzőm folyamatos csipogása a melegből ugrásra késztetett. A tonhalas hóemberrel felcsalizott készségem gazdára talált. A bot bólogatásából ítélve nem volt rossz hal, azonban a part közelében sajnos ellenfelem lefordult a horogról. 2:0 a halak javára. Valahogy nem voltam túlzottan boldog ettől a helyzettől, de a horgászatnak több mint a fele hátra volt, így azért annyira nem aggódtam.
A napfelkelte hamar eljött. Szerelékeimet frissítettem, majd ismét beetettem egy jó adagnyit a finomságokból. A délelőtti órákban megérkezett a meteorológia által megjósolt frontbetörés. viharos szél kezdte borzolni a tó felszínét. Érdekes volt az egész, mert a melegfronti hatás ellenére a szél borzasztóan hideg volt és jeges, a nap pedig szinte égetett. Szél- és napárnyékba húzódva a sátramból figyeltem a további eseményeket.
A nap első kapására egészen délutánig kellett várnom. Az orsóm majd felrobbant, szinte füstölt a dobról a zsinór. A botra ráemelve éreztem, hogy jól ült a horog. Több mint 10 percig tartó húzd meg, ereszd meg játék után végre megpillantottam a zsinór végén küzdő pocakos tükörpontyot. Néhány kör után aztán engedelmesen csusszant a merítőhálóba. Végre! A kerek 13 kilogrammos példány gyönyörű volt, szinte hibátlan.
A fantasztikus élmény után ismét egy hosszabb ideig tartó szünet következett, ugyanis az elérkező második éjszakámig a jelzőim mozdulatlanok maradtak. A szél még sötétedés után sem veszített erejéből, azonban most már érezhetően meleg légáramlatokat hozott, így nem kellett a hálózsák mélyén bebázódva töltenem az éjszakát. A hajnal végre meghozta a pontyokat, mert napfelkeltéig egy kivételes kapássorozatban volt részem. Először a fűszeres bojli remekelt egy kisebb példánnyal, majd a tonhalassal egy 6 és egy 11 kg-os tükörponty érkezett. Pontban 6-kor ismét zsinórfüstölős kapásnak vágtam be. A bot teljesen karikába hajolva adta tudtomra, hogy ez hosszú menet lesz. Ez be is igazolódott, mert negyedóra után sem tudtam mit kezdeni a horgon védekező vendégemmel. A megakasztás helyétől több mint 30 méterre elugrott, egyszerűen nem tudtam megfékezni a zabolátlan erőt. Úgy gondoltam, hadd menjen, van elég hely a tavon. Bizony, ezt rosszul mértem fel, mert ellenfelem a part közelében akadót fogott, ahonnan már nem tudtam kiimádkozni. A harc véget ért. Vereséget szenvedtem. Kissé letörve, lógó orral ballagtam vissza a horgászállásomra. Bár az is lehet, hogy harcsa tréfált meg a tonhalas hóemberre, mert a tóban nagyon szép példányok élnek, és jócskán fognak belőlük a horgászok.
Túrám lassan már a végéhez közeledett, a szélvihar viszont most kezdett igazából tombolni, a tegnapi ehhez képest szinte lágy szellő volt. A tavat körbeölelő több száz éves faóriásokról hullottak a gallyak, mint az égi áldás, akár egy katasztrófafilmben. A pontyok, úgy látszik, meggondolták magukat, mert a vihar érkezésével úgy eltűntek, mintha itt sem lettek volna. Ám a kora délutáni órákban már a pakoláshoz készülődtem, amikor húzós kapás zavart meg a sátorbontásban.
A fűszeres csali lépett akcióba. A szokásos küzdelem lejátszása után (húzd meg, ereszd meg játék) végre merítőbe tereltem a 10 kg feletti, karcsú tövest. Érintetlen volt és csodálatos. A Bábolna település határában található ölbőpusztai egyesületi tó hihetetlen élményekkel ajándékozott meg. Meseszép pontyokat sikerült fognom annak ellenére, hogy a rontott kapások és az elvesztett hal kissé beárnyékolták a kétéjszakás kalandot. Úgy gondolom, hogy ez a tó hazánk még felfedezésre váró vízterületeinek egyike, amely fantasztikus meglepetéseket tartogat az ide ellátogató pontyozók számára. Külön köszönöm a lehetőséget Lőrik Marcelnek és az egyesület vezetőségnek, hogy a horgászatot biztosította számomra.
Írta: Pataki Gergő
