A címválasztásról csak annyit, hogy amikor megkérdezték 4 éves kislányomat, hol horgászik Apa, akkor - előre begyakorolva - ennyit közölt: „A fiúk a bányában dolgoznak”… 2012 márciusában Gaben hangja csendült fel a vonal végén: „Jössz a „bányába”? Mert akkor úgy foglalok helyet!” A válaszomat meg sem várva tájékoztatott, hogy augusztusban van csak hely…
… augusztus 4-én úton voltunk az általam régóta áhított tóra, amely oly kedves szívemnek, már csak azért is, mert a tógazda, akit addig még csak hallomásból ismertem, olyan hévvel és szeretettel védi, óvja halait, amely példaértékű lehet minden halakkal foglalkozó számára.
Érkezésünkkor (éppen turnusváltás volt) étellel és itallal vártak minket, kezünkbe nyomták a tó szabályzatát, amelynek elfogadását aláírásunkkal igazoltuk. Örömmel olvastam a halak védeleméről szóló taktusokat, tudtam, hogy hasonló a gondolkodásunk - ezzel nem lesz gond.
A „szerződés” végén az alábbi szöveg szerepel:
„Amennyiben az itt leírt feltételek betartása bármiféle gondot, problémát okoz Önnek, ne vegye igénybe szolgáltatásainkat.”
Teljesen korrekt hozzáállás, ha nem kell, menj el!
A korábbi sorsolás eredményeképpen a Gaben - Otti páros az 1. számú helyen, amíg mi Danival az 2. álláson próbáltunk szerencsét.
Mivel Dani korábban horgászott már itt, illetve egy barátunktól kincset érő medertérképet kaptunk, a helyek kiválasztása nem vett több időt igénybe cirka 3 óránál. Amíg Dani benn csónakázott, én a tábor berendezésével voltam elfoglalva, közben pedig a londoni olimpiai közvetítést hallgattam. Dani akkor végzett a bóják elhelyezésével, amikor a rádióból a következő mondatok hangzottak el: „Holnap 23 számban osztanak érmeket, két magyar aranyesélyes, a kalapácsvető Pars Krisztián, illetve a lólengésben Berki Krisztián is szerepel majd…”
A 20+ széria termékeit vittük magunkkal Phaze1, M1, Ace Lobworm, Bio Big Fish, illetve Fruit & Nut ízesítésben.
Éppen a lemenő nap utolsó sugaraiban gyönyörködhettünk, amikor - természetesen - Dani kapásjelzője szólalt meg, és egy 10,60-as tövessel nyitotta a túrát. Az éjszaka folyamán nem sokat pihentünk, elég munkát biztosítottak számunkra a bányatavi - iszonyatos erővel - küzdő halak.
A halak védelme érdekében azokat az egyedeket, amelyeket nem kívántunk fényképezőgépeink elé invitálni, még a csónakban, gyors és kíméletes horogszabadítás és fertőtlenítés után útjukra engedtük. A csónakban is biztosítottunk egy matracot úgy, ahogy a tó szabályzata előírja.
A tó-regula szerint leadcore-t nem használtunk, helyette 55-ös előtétzsinórt tekercseltünk fel 20-25 méter hosszúságban 140-160 grammos ólmokkal, amelyeket „elhagyósra” szereltünk a halak maximális védelme érdekében. Előkéink 25 lb-s bevonatos fonott zsinórból, maximum 20 cm-es hosszban, illetve mikro szakállas, különböző típusú horgokból álltak.
Amennyiben a hal elakadt a víz alatti - nem kevés - akadók egyikében, a zsinórt nem rángattuk, nem húztuk, nehogy megtépjük vele a halakat, hanem vártunk 10-15 percet, amíg magától kifordul az akadóból, vagy ha ez sem segített, akár a csónakból kilógva, a lehető legrövidebbre hagyva vágtuk el a damilt.
Közben Gabenék stégje egyelőre hallgatott…
Másnap összesen két kapásunk volt, illetve Otti Fruit & Nut bojlival (!) csalizott horgára egy kölyökharcsa (7,40 kg) volt kíváncsi. Körülbelül ebben az időpontban kezdett melegíteni Berki Krisztián a North Greenwich tornacsarnokban…
A tavon egy olyan szabály is érvényben van, miszerint nyáron, a nagy melegben tilos a stégekre kitenni a halat, a vízben kell velük fotókat készíteni. Fenti szabály a mi esetünkben könnyen kivitelezhető volt, hiszen stégünk mellett 40-70 cm-es vízmélység volt, a szákolást követően mindig itt kötöttünk ki a csónakkal, hogy megörökíthessük a fogásokat.
Az 1-es álláson horgászó Aubéli - Bali (Aubali) duónak sokkal nehezebb feladata lett volna, amennyiben szimplán, a vízben állva kellett volna felvételeket készíteni, tekintettel arra, hogy stégjük alatt 6-8 méteres mélység fogadta volna őket. A fentiek kiküszöbölésére a - tulajdonosok ötlete alapján - 5-6 m2-es rozsdamentes anyagból készült trepnire lehet kilépni a csónakból - közvetlenül a stégek mellett -, és azon térdelve lehet megtölteni halas fényképekkel a memóriakártyát.
A második nap 21 óra felé, amikor Dani jelzője újra csippant, majd a swinger olyan „nagyhalasan” elindult felfelé… akkor már a csónakban ültem… Dani is beszállt a bottal, és irány a hal! Jó húsz percet fárasztotta a víz alatti „valamit”, ami egyelőre nem akart feljönni. (Lehet, hogy ő is a londoni közvetítést hallgatta, hiszen elkezdődött az atlétikai stadionban a kalapácsvetés…).
Végre feljött, gyors merítés után a szájából kiakasztottuk a horgot, és a merítőben hagyva, menetirányba fordítva, csónakkal a mérlegelő és fényképezkedő állomásunkra hajóztunk.
Dani tükröse 18,45 kilogrammot nyomott, FFV (fotózás, fertőtlenítés, visszabocsájtás) után, már a stégen hallottuk a közvetítést, ahogy Pars Krisztián a második dobásához készülődött…
A kapások után mindig újrahúztuk a szerelékeket, amelyek pontos elhelyezése után 10-12 szem, a csalival azonos ízű bojlit és két-három kanál vegyes magmixet szórtunk.
Az következő napok kapástalanságából származó „rosszkedvünk telét” (48 órán keresztül nem volt egyetlen mozdításunk sem) jó pár olimpiai érem próbálta „tündöklő nyárrá” változtatni.
A nagy csendben a Természet ismét ízelítőt adott nekünk a tó halfaunájának sokszínűségéből… A stégen ülve a madarak éneke mellett olykor-olykor loccsanást hallottunk nem is olyan messziről, amely semmilyen hal fürdésére, rablására nem emlékeztetett minket. Azután, úgy egy óra múlva egy sötét és egy világos foltot fedeztünk fel az előttünk elterülő víztükrön. Dani felderítő útra indult a foltok felé, és kisvártatva kattogtatni kezdett fényképezőgépével. Nyolc kilogramm körüli csuka éhezett meg kisebb tömegű fajtársára, azonban nem tudott vele lemerülni, időnként megpróbálta, ez adta a számunkra ismeretlen hangot. Miután Dani visszajött a stégre, mi következtünk Gabennel, videó kamerával felszerelkezve, hogy megörökítsük a nem mindennapi látványt. Nem tudtam a természetfilmes örökérvényű szabályban megfogalmazott elveknek megfelelni, miszerint a természet rendjébe nem szabad beleszólni, hagyni kell mindent úgy, ahogy van, csak filmezni kell. Tudtam, ha a hagyom, mindkét példány belepusztul, így nagy bátran a nagyobbik állat farktövét megfogva magamra tereltem a figyelmét. Az ösztönösen csapott egyet, miközben a szája kinyílt, elengedve a kisebbik állatot. Mindkét hal ment a dolgára, mintha láttam volna valami hálát a szemükben.
A szerelékeket kitekerve Gabenéknél vendégeskedtünk és szájtátva hallgattuk Otti számát - a szabadfogású birkózást - a rádióban, fűszerezve Otti olimpiai élményeivel. Kajakosaink a döntőben, és az a magyar - szerb kézilabda meccs! Augusztus 7. napját írtuk, mi jöhet még?
Visszamentünk a stégünkre és újrahúzgáltuk a végszerelékeket. Félóra múlva (amikor Lőrinc Tamás kötöttfogásban, 66 kg-ban olimpiai ezüstérmet nyert) erőteljes kapás a 80 cm-es vízbe letett szereléken. „Hudika, tiéd a pálya!”, mondta Dani, és már a csónakban ült… én a bottal a csónak orrában álltam, és a nem messzire lévő hal felé igyekeztünk, „aki” ahelyett, hogy a mély víz felé tört volna, a 60-70 cm-es vízben „bóklászott”. Mielőtt eszmélt volna, Dani gyorsan alárakta a merítőt, én pedig belevezettem. Megvan! „Te, Papi, ez nem is olyan kicsi!”, mondta Dani csendesen, miközben a „mérő- és fotóállomás” felé igyekeztünk.
A merítőből a bekészített matracban lévő mérőzsákba tereltük a kollégát, hogy ugyan lemérnénk már, hány kg-ot nyom Őkelme. A hatalmas testű hal nyugodtan várta a mázsálást. A mérleg, miután elengedtük a mérlegelő zsákot, először 23 kg-ra ugrott, majd szépen lassan elindult visszafelé és 20,35 kg-on állt meg. Örömömben meg sem tudtam szólalni, csak átöleltem barátomat, és csak azért nem dobtam el - ahogy Ottitól tanultam a Vadkan-tavon -, mert Ő előrelátóan rámutatott a nyakában lévő fényképezőgépére. Gaben a másik stégről kiszúrhatta örömünket, mert nyílsebesen csónakázott át megörökíteni a pillanatot.
A túrából hátralévő időben azon munkálkodtunk, hogy Ottinak is meglegyen a 20+-os hala…
Közben Gabenék „beindultak” és sorban fogták a halakat, Ottinak nagyon működött a Fruit & Nut 20+os széria. Egy nappal a túra vége előtt Gaben, a csapat amurspecialistája, 13,70-es amurja mellett egy 15,50-es tövessel fotózkodhatott, a férfi kézilabda-válogatott pedig kétszeres hosszabbítás után legyőzte Izland válogatottját minden idők egyik legjobb kézilabda mérkőzésén.
A túra utolsó napján Otti jelzője felvisított, majd kedvenc birkózóm komótosan a csónakhoz ballagott Gabennel egyetemben. Mi a másik stégről figyeltük a „Rapid Carp Team” villámgyors reakcióját…
Otti rekedtes hangja félóra elteltével szólalt meg a walkie-talkie-ban: „Dani, át tudsz jönni fényképezni?” Ott maradtam egyedül, miközben Dani csónakázott át (hát, nem Kozák Danuta tempójában…) az 1-es stégre, én távcsővel leskelődtem, mi is történik.
Otti, Gaben és Dani a trepnin fotózták jobbról, balról, mindenfelől a halat és Ottit. Persze közben hívtam őket a távbeszélőn, de nem felelt senki… csak Risztov Éva nyilatkozatát hallgattam meghatódva…
Azután Otti beleszólt a készülékbe: 20,33!
Összegzés
A túra alatt összesen 35 halat fogtunk 395,4 kilogramm súllyal, ez csaknem 11,3 kg-os átlagot mutat. A túrán használt 20+-os széria ízesítései kitűnően vizsgáztak (13 hal 10 kg alatti, 20 egyed 10-20 kilogramm közötti és 2 db 20 feletti halat sikerült lencsevégre kapni).
A magyar küldöttség a londoni olimpián 8 arany, 4 ezüst és 5 bronzérmet szerzett. Köszönjük nekik, hogy sikeres túránkat ilyen remek szerepléssel tették színesebbé.
Írta: Hudomiet János (Hudo)
Fotók: Hudomiet János (Hudo), Aubéli Ottó (Otti), Bali Gábor (Gaben), Novák Dániel (Danee)
Videó: Bali Gábor (Gaben)
