Sokan vannak olyanok, akik szerint csak az a jó tó, ami tele van hallal. Lényegében jólesik, ha fogsz halat és élményekkel gazdagodva mész haza. De most elég nagy fába vágtam fejszémet, mivel a lakhelyem mellett, Nagykanizsán található Csónakázótónak sajnos az elmúlt évek során annyira leromlott a hírneve a halrablások miatt, hogy az igazi sporthorgászok messzire elkerülték. Én is kb. 4 éve nem horgásztam a tavon, és az elején még meg is fogadtam, hogy soha többet nem jövök ide, de idővel a kíváncsiság legyőzi a fogadalmat. Legbelül mindig is kíváncsi voltam arra, hogy mekkora halak élnek benne. Az utóbbi évben már javult a halőrzés, és sok olyan embert eltiltottak, akik sokban rontották a tó hírnevét. Na, elég az elmélkedésből, ideje rátérnem a kis történetemre… :D
Többszöri egyeztetés után végre eljött a nagy nap, mikor a garázsomnál vártam Andrást, aki a megbeszélt időpontra már ott is várt. Gyors, megfontolt pakolás után indultunk is a tóhoz, de előtte még megálltunk a horgászboltban, mivel valami mindig útközben jut az ember eszébe. Hát, igen, a horgász már csak ilyen marad, apróságokból sosem elég, és hiába apróság valami, peca alatt biztos, hogy szükség lesz rá. Végül megérkeztünk a tópartra. Nehéz volt megtalálni a helyet, ahol a három napot el tudtuk tölteni. Szerencsére András előre mindent elrendezett, és így több időt tudtunk a táborépítéssel és horgászattal foglalkozni. Az erdész engedélyével a tó város felőli oldalánál építettük ki a táborunkat. A horgászhely egy eléggé vadregényes területen volt, mivel a part náddal tarkított, 7 méterre a parttól meg ott az erdő. Persze ez nekünk csak még jobban meghozta a kedvünket, mivel egyikünk sem szereti a horgásznyelven „műanyagnak” nevezett tavakat.
A sátorállítás előtt már felszereltünk és a kiszemelt helyre jutattuk a csalikat. Az indok, amiért előbb bedobunk, s utána építjük ki a tábort az, hogy ha a botjaink már be vannak vetve, akkor sokkal nyugodtabban, ráérősen alakíthatjuk ki horgászlakunkat.
Én 2 db Nevis Legacy Long Cast 3 lbs, 390-es botot használtam Shimano Big Baitrunner LC nagyhalas - távdobó, nyeletőfékes - orsókkal. András 2 db Nevis Power Carbon Carp 390-es, 3 lbs bojlis horgászbottal, ezeken 2db Lineaffe SeaFury 8000-es orsóval horgászott. Mindketten leadcore-ra összeállított elhagyós végszereléket használtunk a halak teljes védelmének érdekében, mivel a fárasztásoknál elhagyott ólmokkal kisebb sebet ejtünk a halak száján, de sajnos leadcore-t muszáj volt használni, mivel a tó medre erősen kagylós.
A nap nagy része várakozással telt. Volt idő az elmélkedésre, mivel aki ismer, az tudja rólam, hogy szeretek a világ nagy dolgain és elmés talányokon gondolkozni. Ez most is így történt, mivel maga a tó komoly feladvány volt mindkettőnk számára. Hogy miért? A tó maga kb. 45 hektáron terül el és változó mélységgel, változó mederrel rendelkezik. Legendák szólnak a tóból kifogott amurokról, és pontyokról, de ismerve a horgászokat, e történetek egy része túlzás lehet. Ugyanakkor pár képet láttam hatalmas halakról, amiket ebben a tóban fogtak. Bíztunk benne, hogy mi is belefutunk pár szép halba, de sok reményt nem fűztünk a tóhoz, mivel pár éve elég rendesen lerabolták. Miközben beszélgettünk, sok horgász megállt és kíváncsian odajött hozzánk, hogy kik lehetünk. A tavon nem megszokott a bojlis tábor, és lényegében pár emberen kívül senki nem használ bojlit. Ezen a tavon jobban elterjedt a hagyományos horgászat, így a nagyhal-horgászok előtt még szűz a terep. Közben megjelentek a tavon a horgászoknak nagy bosszúságot okozó kajakos gyerekek is az őket kísérő motorcsónakos edzővel együtt.
Lassan besötétedett, és miuközben a táskából előkerült házi szalonnát csipegettük Andrással, hirtelen bekövetkezett, amire egész nap vártunk: megrándult a zsineg! Kemény fárasztás következett, Andrásnak az állásához kellett navigálnia a halat. Nehéz munkája volt, mivel a hal nyílegyenesen a köztünk található nádfalba rongyolt. Így András átadta a botot és kezében a szákkal besétált a vízbe, hogy kiszabadítsa a halat a nádból. Hamar sikerült neki, de mikor jött ki a vízből, észrevette, hogy a jobb kézfejét a nád megsértette, és vérzik. Remek példája annak, hogy ha valaki őszinte és hithű horgász, annak saját testi épsége is másodlagos a hal védelme mögött.
Később András jelzője kétszer is megszólalt, ennek eredményeként ismét szép és egészséges potykák kerültek átmenetileg partra. Az első, 11 kg-os nyurga után egy 8,70 kg és egy 8,40 kg-s tőponty is gazdagította itteni élményeinket.
A második nap nyugodtan telt, és figyelemmel tudtuk kísérni a pár héttel későbbre szervezett versenyre készülő sárkányhajósok edzését. A nap a jó társaságban hamar eltelt. Az éjszaka folyamán egyszer kellett ugrani a sátorból, mikor András jelzője ismételten jelzett, de azt a halat sajnos nem sikerült megfogni, mivel mint a gyorsvonat, megindult a mély víz irányába, majd hirtelen irányváltása után kiakadt a horog. A hal nem lett meg, de maga az élmény, amit az a pár perc adott, mikor még rajta volt, az emlékezetes volt. A kapástalan időszakban néha pihengettem egy kicsit, közben arra lettem figyelmes, hogy az ágyam alól valami zörög. Lenéztem, és az ágyam alatt található táskámon egy barna lárvabőrt találtam, amiből épp akkor bújt ki a szitakötő. Gondoltam, hogy már ezért megérte kijönni, hiába nem fogtam semmit, de ilyet még soha nem láttam.
Miután a szitakötőt a sátor elé kiraktam, hogy véletlenül se okozzak neki semmi bajt, azt vettem észre, hogy a sátram körül rendesen zajlott az élet, így került lencsevégre ez a gyönyörű béka is. :D
Be kell, hogy valljam, hogy a három nap gyorsan eltelt, de kellemesen csalódtam a tóban, hiába voltak negatív élményeim is, azokat leszámítva jól vizsgázott a tó. A lényeg a természet közelsége: bár én nem fogtam egy halat sem, maga az élmény, amit adott a tó, az mindennél többet ért. Remélem, egyszer majd visszatérhetek a tóra egy jó pecára, és remélhetőleg egyre több ember lesz, aki észreveszi a maga körül zajló életet és elcsodálkozik azon, hogy az milyen csodás.
Írta: Hokmann Ferenc, Horváth András
