Kezdjük a legelején. Tavalyelőtt a testvérem, Péter rábeszélt, hogy menjünk és nézzük meg a Fehérvárcsurgói-tározót. Nagyon nagy vízterület, vannak benne kapitális harcsák és hatalmas pontyok. Ekkor még csak harcsázni mentünk, pár éjszakát töltöttünk itt, sajnos eredménytelenül, de nem adtuk fel…
Tavaly tavasszal mindketten kiváltottunk egy kombinált éves engedélyt, hogy még jobban megismerhessük ezt a csodálatos vizet. A kitartás meghozta az eredményét, de sajnos még nem nekem. Március 31-én Petyának sikerül horogra csalni egy kapitális harcsát. Mérlegelés után kiderült, hogy a hal nem csak egyéni rekord, de egyben tórekord is 214 cm-rel, és 84,7 kg-mal!
Év elején már tudtam, hogy legalább egy hétre leköltözöm a partra és megpróbálom megfogni az álmaim halát. Tudtam, hogy csak nyáron vagy ősszel lesz időm erre a túrára. Nem volt kérdés, hogy kivel próbálom meg becsapni a rutinos öreg pontyokat. Nagy Gábor barátom - akivel már nagyon sok közös és emlékezetes pecán vagyunk túl - nem fogja kihagyni ezt a lehetőséget. Átbeszéltünk mindent, és kialakult a végleges időpont is: szeptember 30-tól október 6-ig.
Végre eljött szeptember utolsó hétvégéje. Nem bírtam kivárni 30-át és már 29-én délután ott álltam a tározó partján „harcra készen”. Szerencsére a kiszemelt és Ritter Zoltán barátom által ajánlott részen nem ült senki, elfoglaltam a helyet. Felállítottam a sátrat, miközben minden a helyére került, már azon járt az agyam, hogy milyen csali, milyen szerelék, hova, mennyit stb. Sajnos még csónakom nem volt, mert azt Gabira bíztam, ezért maradt a „dobálós” peca. Nem is vártam semmit, csak a szerencsében bíztam. (Hatalmas vízterület, találomra 2 szem bojli + PVA hálóban egy kis finomság… az esély egy jó hal megakaszására elég csekély, de nem nulla.)
Az éjszaka csendesen telt, nem volt kapás. Reggel korán keltem és újracsalizás után már repültek is vissza a szereléket. Délelőtt 10 órakor végre megszólalt a kapásjelzőm! Pár perc fárasztás után már a matracon pihent egy szép tükrös. Gyors fotó, mérlegelés, fertőtlenítés után mehetett is vissza. 7,6 kg volt. „Nem rossz kezdet!”, gondoltam, és már repült is vissza a szerelék. Azért Gabit felhívtam gyorsan telefonon, hogy ha nem siet, kifogom előle az összes halat. Amíg megérkezett, fogtam még pár darab kilón felüli dévért.
Egy óra körül megérkezett Gabi is, de csónakot nem hozott, mert addigra már a halőr Laci bácsi intézett nekünk egyet. Végre elkezdődhet az igazi horgászat, de előtte azért ittunk egy whisky-kólát a halakra, és elhangzott a megszokott köszöntő is: „Fogjunk HALAT!”. Amíg Gabi a sátorállítással és a felszerelések kipakolásával volt elfoglalva, én a radarom segítségével megpróbáltam feltérképezni a víz alatti világot. Körbeszórtam a területet jelző bójákkal. Természetesen a radar felvételeit elmetettem egy memóriakártyára, és a technika segítségével pár perc alatt már láttuk is a 3D medertérképet. Sajnos meg kellett állapítani, hogy az előttünk lévő terület olyan, mint egy nagy focipálya, átlagban 20 cm iszappal és pár fekvő harcsára utaló jellel. Ez van, ezzel kell valamit kezdeni. A rendelkezésre álló területet lezártuk a bójáinkkal és bíztunk benne, hogy a területen áthaladó halakat kapásra tudjuk bírni. Nem etettünk sokat. Pár marék bojli, és egy kevés tigrismogyoró. Csalinak az egyik felszerelésemen 2 darab 20 mm-es fűszeres, a másikon 2 darab 20 mm-es halas bojlit kínáltam fel, amik CFB Monsterfish mixből készültek. Mindegyiket pasztáztam a saját pasztájával.
Gabi szintén ezeket a bojlikat használta, csak ő hóember szereléket készített és pasztának belachan-t használt. Megkezdődött a várakozás. Gyorsan telt az idő, egy jó vacsora után iszogattunk és beszélgettünk az következő napok terveiről. Kb. éjfélig bírtuk, utána elvonultunk aludni. Elég rövidre sikerült a pihenő, 02:30-kor megszólalt Gabi kapásjelzője. Folyamatos, nagyon intenzív húzós kapás volt. Mikor megakasztotta, már érezte is, hogy jó hal lesz. Egyből csónakba szálltunk és bementünk a hal elé, megelőzve, hogy összeszedje a többi szereléket. 20 perc fárasztás után tudtuk megszákolni a halat. Nagy volt az izgalom, mert mind a ketten tudtuk, hogy egyéni rekord lehet. A mérlegelésnél beigazolódott, ez tényleg Gabi új egyéni rekordja: 18,48 kg! Fertőtlenítés után azért eltettük egy pontyzsákba a reggeli fényképezésig.
Egész nap azon járt az agyam, hogy mit kéne tennem, hogy nekem is sikerüljön megdönteni az egyéni rekordomat. Átgondoltam mindent, és arra jutottam, hogy amit eddig csináltam, abban szerintem nincsen hiba, csak egy kis idő kell még! Ezzel a tudattal feküdtem le aludni. Éjfélkor felkeltem, hogy újrahúzzam a közeli bójámat őrző szereléket. Már indultam kifelé a szerelékkel, mikor láttam, hogy Gabi kiront a sátorból és megáll az állványom mellett. Akkor vette észre, hogy mit is csinálok. Bekiabált: „Te vagy rajta a zsinórodon?”… „Nem, én mellette vagyok!” „Akkor igyekezz, mert kapásod van!” Kiértem a partra, visszatettem az állványra a frissen behúzott botot és figyeltem a másikat. A spicc egy kicsit bólogatott, de a jelző nem szólalt meg. Lesz, ami lesz, én ezt megütöm! Jó döntés volt - megvan! Beszálltunk a csónakba, és már kezdődött is a fárasztás. Kb. 10 perc telt el, mire megpillantottuk a halat a koromsötétben, fejlámpánál, így is csak egy pillanatra. „Nem lesz nagy”, mondtam Gabinak. Még egy pár percet küzdöttünk, és akkor végre megmutatta magát. „Ez is rekord, azt tudod?” Megszákoltuk, irány a part. A csónakban vártam, míg Gabi előkészíti a terepet ennek a gyönyörűségnek. Szólt, hogy vihetem. Elindultam volna - egyik kezemben a horgászbot, a másikban a hal -, és ekkor döbbentem rá, hogy ez tényleg rekord, nem is akármilyen! Kevés volt az egy kéz, kellett hozzá a másik is. Mikor a pontymatracra fektettük, akkor láttuk igazán, milyen csodálatos.
Azonnal le kell mérlegelni! Hatalmas volt az örömöm, mikor megpillantottam a mérleg kijelzőjét. 23,78 kg!!! Ezt a halat is pontyzsákba tettük a reggeli fényképezésig. Alig tudtam elaludni, csak azon járt az eszem, hogy ha már nem is fogunk semmit, akkor is megérte! Reggel készítettünk pár fényképet, és ekkor láttuk igazán, milyen gyönyörű pontyot fogtunk.
A kezdeti hatalmas sikereket 48 órás kapástalanság követte. Akármit csináltunk, nem tudtunk kapást kicsikarni a halakból. Többszöri radarozás után és a bójáink mellett feljövő buborékokból már tudtuk, hogy harcsák vannak előttünk, ezért van ez a hatalmas csend. Abban bíztunk, hogy az etetésre szánt bojlik mellett a hajszálelőkén lévőt is beszippantja egy harcsa. Fel voltunk készülve mindenre. Tudtuk, hogy mire számíthatunk, ezért már a túra előtt kölcsönkértem testvéremtől, Petyától a direkt harcsához való mérlegelő zsákot és a digitális mérlegét, ami 150 kg-ig mér. Talán délután egy óra lehetett, mikor Gabi úgy döntött, hogy újrahúzza az egyik botját. Ahogyan megemelte, eléggé meglepődött. A zsinór másik végén valami iszonyatos erővel tartotta a horgot. Először azt hitte, hogy leakadt. Szólt is, hogy „Gyere, Zsolesz, leakadtam, menjünk be érte!”. Ebben a pillanatban az akadó elindult. Beigazolódott az elméletünk a kapástalanságról! Bepattantunk a csónakba és irány a hal. Megjegyzem, a felszerelés Nevis Mojo Carp Long Cast 3,60 3 lbs bot, Shimano Big Baitrunner Long Cast orsó, 30-as Nevis zsinór, 45 lbs Strategy leadcore, 15 lbs Strategy Intense előkezsinór és Gardner Mugga 4-es horog volt. Elkezdődött a harc… a néha kicsit felerősödő szél szépen játszott a végletekig megfeszített zsinóron.
Már egy órája bent voltunk, mire Gabi végre el tudta érni, hogy a 60 cm-es leadcore megjelenjen a víz felszíne alatt kb. 20 cm-rel. Erővel és szavakkal is bíztatta Gabi a halat, hogy gyerünk, mutasd már meg magad! Nem tette. Még kb. 10 percbe telt, míg ismét megpillantottuk a leadcore-t. Végre sikerült felhúzni a halat. Ekkor én 40 kg-osra saccoltam, kicsit nagyobbnak láttam, mint azt a harcsát, amit szintén közösen fogtunk Olaszországban, a Pó folyón. Az 175 cm és 32 kg volt. Na de térjünk vissza Csurgóra! Egy pillanatra láthattuk egészben a harcsát, és már tört is vissza a mélybe. Csónakmotorral persze követtem a halat, hogy mindig a közelében legyünk. Tudtuk, ha ezen a területen marad - amit már korábban leradaroztunk -, és ha Gabi nem feszíti túl a „húrt”, ismét egy rekorddal gazdagabbak leszünk.
A merítőt és az evezőket elpakoltam a csónakban, hogy ne legyenek útban a kiemelésnél. Lassan 2 órája voltunk a vízen, mire a harcsa szépen a csónak mellé lebegett és csak arra várt, hogy kiemeljem. Szerencsére ebben már volt némi tapasztalatom, régebben elég sok harcsát fogtam, igaz, nem ekkorát. Azért volt róla elképzelésem, mit is kell csinálni. Gabi próbálta egy helyben tartani a halat, én letérdeltem a csónakba, a pulóverom ujját ráhúztam a kézfejemre és két kézzel belekapaszkodtam a harcsa szájába. Szerencsére a horog teljesen a szája szélébe volt akadva, szinte ki sem látszott az izmos pofájából, ezért ezzel nem kellett foglalkoznom. Mikor már éreztem, hogy stabilan tartom, egy határozott mozdulattal áthúztam a fejét és a törzsét a csónak oldalán. Végre bent van a szörnyeteg a csónakban! Mire a partra értünk, már egy kisebb csoport verődött össze, akik végig szurkoltak nekünk, és nem hiába. Előkeült a mérlegelő zsák, amibe gyorsan beleraktuk és ezzel együtt vittük ki a partra. A mérlegelésnél derült ki, hogy a harcsa 197 cm és 59 kg!!!!
Gyors fényképezés és fertőtlenítés után mehetett is vissza tározóba.
Hatalmas élmény volt látni ezt a gyönyörű halat.
Délután megérkezett Ritter Zoltán barátom, hozott nekünk megint egy új golyót. Kiderült, hogy ez is egy CFB-s mixből készült bojli, méghozzá a BLACK JACK-ből. Egyből fel is fűztem két darabot, mert szeretek minden újat kipróbálni, főleg 48 óra kapástalanság után. Kb. 2,5 órát ázott a csali, mikor ismét megszólalt a jelzőm. Nem akartam hinni a füleimnek. Gyors fárasztás és szákolás után egy szép nyurga pihengetett a matracon.
Ezek után már csak pár darab kisebb (3-7 kg közötti) halat fogtunk.
Összegezve az egész hetet, életem eddigi legjobb horgászata volt ez, és ez a túra nem véletlenül kapta a REKORDOK HETE címet!
Üdvözlettel: Szedlák Zsolt, Nagy Gábor
