A hirtelen jött tavaszi kánikulában megfigyelhető volt, hogy a pontyok étvágya napközben nagyon gyenge lett. Ez persze normálisnak tekinthető, hiszen alig néhány hét alatt drasztikus időjárás változást kellett nekik is átélni, amely nemcsak a halakra volt különös hatással. Az éjszaka folyamán a levegő hőmérséklete lecsökken. E jelenséggel párhuzamosan a pontyok is aktívabak lesznek, és étvágyuk is nő. Ha máskor nem, a sötétség leple alatt nekilátnak falatozni. Már a meleg tavaszi éjszakákon is érdemes szerencsét próbálni.
Előfordulhat azonban, hogy az éjszakai horgászatot az adott tóra érvényes szabályzat tiltja. Itt érkeztünk el ahhoz a ponthoz, ahol a legtöbb horgász úgy érezheti, hogy nincs tovább. Ez patthelyzet! Vagy mégsem?
Talán furcsán hangzik, de még az ilyesfajta helyzetekben sincs veszve minden. És hogy ez mennyire így van, azt az egyik horgászatom alkalmával sikerült is bizonyítanom.
A megoldás
Foglaljuk össze röviden a tényeket. Április végén, egy olyan tavon szerettem volna eredményesen horgászni, ahol az éjszakai horgászat főbenjáró bűntettnek minősül. Az öreg óvatos pontyokat viszont napközben szinte lehetetlen volt megfogni. A helyi horgászrend szerint reggel 4-től már meg lehet kezdeni a horgászatot. Ez azért mégiscsak bíztatónak hangzott, hiszen ez idő tájt még meglehetősen hűvös volt a levegő, így ezen időpontban még számíthattam pontyokra. A rendszeres, több napig tartó előetetéssel nem csak a kiszemelt helyre szoktathatjuk a halakat, de elérhetjük azt is, hogy megközelítőleg ugyanazon időpontban tartózkodjanak ott. Pont erre volt szükségem! Ki szerettem volna provokálni a halaktól, hogy hagyjanak fel a makacs szokásaikkal, és a kora reggeli órákban táplálkozzanak a kialakított etetésen. A cél érdekében minden nap, pontosan reggel 4-5 óra között a tóparton virrasztottam és szorgalmasan lőttem az etetőanyagot. Már a harmadik reggel bíztató jelek sokaságával találtam magam szembe. Pontyugrások, burványlások, a mélyből feljövő pörsök és túrásnyomok adták egyértelműen a tudomásomra, hogy nem csupán néhány kóbor halacska tartózkodik az etetésem. Már képzeletben a másnap reggeli horgászaton törtem a fejem, erre azonban nem került sor. Nehezemre esett megállni ugyan, de végül mégiscsak úgy döntöttem, hogy még egy ideig szüneteltetem a horgászatot. El szerettem volna érni, hogy a pontyok a lehető legnagyobb biztonságban érezzék magukat.
Etetés és helykiválasztás
Úgy érzem, hogy elérkeztünk azokhoz a tényezőkhöz, amelyek talán a leginkább befolyásolják a bojlis horgászat eredményességét. Ugyanis feltett szándékom volt, hogy bojlival csapom be az óvatos termetesebb halakat. Sajnos a csónakhasználatát a helyi horgászrend tiltja. Maradt tehát a csúzlival történő etetés. A kiszemelt horgászhelyek a parttól nem túl messze helyezkedtek el, így lehetőségem nyílt a bojlival és kukoricával történő vegyes etetésre. Az erős, jó minőségű csúzlival - habár kis adagokban - de azért meglehetősen pontosan tudtam a bojlit és a kukoricát a kiválasztott helyre lőni.
Szerintem vétek egy etetett helyet 2 bottal meghorgászni, hiszen így nem használjuk ki mindkét szerelék előnyeit. Ennek jegyében a horgászatra két egymástól független helyet szemeltem ki. Az egyik meghorgászandó terület előtt akadók tarkították a medret. (Ezek természetesen egy állásról is könnyedén elérhetőek voltak.) Azért a medertöréseket sem szabad lebecsülni, így a másik etetést egy kb. 0,5 m-es törés mentén alakítottam ki. A helyi szabályzat kettő bot használatát engedélyezi, így mindegyik etetésre jutott egy-egy felcsalizott horog. Míg az akadó sor elé sajtos ízesítésű bojlik készültek, addig a medertörés közelébe az etetést különböző ízesítésű bojlikkal végeztem el. Természetesen mindkét etetett helyre bőségesen került főtt kukorica is.
A horgászat első napja
Reggel négy órakor érkeztem meg a vízpartra. A felszereléseket már otthon elkészítettem, így e tevékenységgel már nem kellett bajlódnom. A hajszálelőkére egy darab 18-as átmérőjű sajtos ízesítésű süllyedő bojlit helyzetem fel. A másik boton lévő horog elé egy darab epres ízesítésű süllyedő bojlit fűztem. A csalizást követően a bedobás következett. A műveletet meglepően pontosan sikerült elvégeznem, hiszen az egyik szerelék az akadó sor elé kb. 1 méterre csapódott be, a másik pedig hajszálpontosan a törés előtt landolt. Mindkét horog közelébe 2-2 maréknyi főzött kukoricát, és 1-1 maréknyi bojlit lőttem. Ezzel az etetés fázisa le is zárult. A magam részéről tehát mindent megtettem a halfogásért, így már csak a halakon múlt, hogy mennyire jutalmazzák az erőfeszítéseimet. A bedobást követően kb. 1,5 óráig egyetlen kapásom sem volt, ám ez egyáltalán nem keserített el. Annál is inkább nem, mert tudtam, hogy a halak ismét az etetés közelében tartózkodnak. Ezt a vidám ugrándozásaikkal, merész fordulásaikkal, egyértelműen a tudomásomra hozták. Körülbelül 2 órányi türelmes várakozás után végre megtört a jég, hiszen kapásom volt. Valami titokzatos idegen őrült tempóban vágtázott a víz alatt. A dob alig győzte adagolni a zsinórt, én meg mire reagáltam az eseményre, arra már a hal túl volt az akadó sorokon, így esélyem sem nyílt a megfogására. Óriási csalódottság lett rajtam úrrá, de azért - noha már nem a kezdeti lelkesedéssel - fojtattam a horgászatot. Szerencsémre nem kellett sokáig várnom a következő érdeklődőre, hiszen az újbóli bedobást követően kb. fél órával ismét kapásom volt. Ez alkalommal is az akadó sor előtt vette fel valami a bojlit, ám most egy sokkal nyugodtabb, szelídebb kapásra vághattam be. A bevágást követően az akadók közelsége miatt először nagyon keményen bántam az ellenfelemmel, de a fárasztás végén már lazább tempót diktáltam. Igyekeztem a fárasztás minden egyes pillanatát kiélvezni, hiszen szerintem ez a horgászat legjobb része. Körülbelül tíz perces huzavona után tarthattam a kamera elé a kb. 8 kg-os tőpontyot.
A második nap
Ismét reggel 4 órakor érkeztem meg a helyszínre. Az előző napi fogás egészen felvillanyozott. A peca első napján teljes szélcsend volt, ám másnapra gyökeresen megváltozott a helyzet. Fél öt környékén ugyanis hirtelen feltámadt a szél. Kitartóan borzolta a víz felszínét, és ráadásul északi irányból! Ezt rendkívül kedvező fordulatnak véltem, így óriási reményeket fűztem a horgászathoz. A megérzésem nem volt alaptalan, hiszen kb. 6 órakor sikerült belekapaszkodnom valami titokzatos víz alatti "mamutba". Jókora pikkelyessel hozhatott össze a horgászszerencsém. Ezt abból gondolom, hogy a megakasztott ellenfél rendkívül lomhán és határozottan mozgott. Hatalmas súlyt éreztem a boton, de sajnos a küzdelem a hal győzelmével ért véget. Ez abban nyilvánult meg, hogy egyszerűen leakadt. A következő kapás 7,40-körül következett be. Körülbelül 5 perces fárasztás után tudtam a felszín közelébe kényszeríteni és megszákolni a tettest, amely egy közel 5 kg-os nagyon jó erőben lévő tükörponty volt. Még javában az újra csalizással voltam elfoglalva, amikor hirtelen egy erőteljes kapásra kaptam fel a fejem. Végre sikerült megakasztanom az első olyan halat, amely a medertörés előtt talált rá a csalira. A megszákolt vendég egy 2 kg-os tükörponty volt.
A harmadik napi kudarc
A horgászat harmadik napján az időjárás kiengesztelhetetlenül ellenem fordult. Alig hogy elhelyeztem a botokat az állványon, vad esőfelhők gyülekeztek a fejem fölött. Nem telt bele sok idő, és kifakadt a természet. Úgy zúdultak a nyakamba az esőcseppek milliói, mintha dézsából öntötték volna. Aznap éppen motorral érkeztem a vízpartra, és esőre nem számítva az ernyő sem volt nálam. Pillanatok alatt bőrig áztam, így nem volt további keresnivalóm a tóparton. A természet erői kényszeríttetek távozásra! Kissé nedvesen ugyan, de az előző napi élményekkel a tarsolyomba haza indultam.
Verincz Zoltán
