Tisza-tavi sikeres horgászatom után egy teljesen más vízre vezetett az utam. A tározón érvénybe lépő pontytilalom miatt más lehetőség után kellett néznem, így esett a választásom a Csongrád határában elterülő Kis-Tiszára, más néven a Serházzugi-Holt-Tiszára. Tavaly ősszel már jártam itt, a szép halak, a környezet, valamint Hanó Zsolti barátom remek fogásai után nem volt kérdés, hogy újra megvallatom majd a vizet. Erre a horgászatra Laci barátom kísért el, aki szintén nagyon várta már idei első túráját.
Ez a régi, patkó alakú holtág az 1856-os évben, a Tisza folyamszabályozásakor jött létre. A 8 km hosszú, közel százhektárnyi vízfelület igazán nagy meglepetéseket is tartogathat az ide látogatóknak. A példaértékű gazdálkodás, amit évek óta itt folytat a vízkezelő, igencsak követendő példa lenne a tavakon.
Megérkezésünk után szemügyre vettük az előttünk lévő területet, ahol horgászni kívántuk. Külön örömet okozott számunkra, hogy tőlünk több száz méterre láttunk csak szomszédokat. A holtág itt nagyjából 180 m széles lehet. A radar semmi különös dolgot nem jelzett, de nem is vártunk túl sokat. A stég előtt már két méteres a víz, a mederig aztán lassan mélyül kb. 2,5 m-ig, majd szép lassan jön fel a szemközti nádfalig, ahol már csak 80 cm vízmélységgel találkoztunk. A nádfalnál nagyon torzsás volt a terület, ezért attól jóval visszább kellett horgásznunk. Erre a részre három bója is került 1,6 és 2 méter közötti mélységbe és jól szétszórva egymástól. A helyek nagyon iszaposak voltak, egy-két helyen márgás, mélyebb gödrökkel. Tulajdonképpen én szeretek ilyen helyeken horgászni, hisz már más holtágakon is szép eredményeket értem el az iszapos mederből. A negyedik bot végszerelékét tőlünk balra, közvetlenül a part mellé helyeztük el. Itt a partot bokrok övezték, két vízbe süllyedt fával színesítve. A kemény, hirtelen feljövő meder miatt Laci úgy gondolta, hogy egy próbát megér. Ideális oldalszélben kerültek helyükre a csalik a botok, így még jobban bíztunk abban, hogy a holtág lakói hálásak lesznek.
Csalik tekintetében a jó öreg, a piacon immár 10 éve rendületlenül hódító Odyssey XXX bojlit, valamint az újdonság erejével ható Pacific Tuna, illetve az édes-krémes szénhidrátos Live System bojlikat hoztuk magunkkal némi tigrismogyoróval és pellettel kiegészítve. Utóbbiakat etetőanyagként csak az első két napban használtuk, később kizárólag felezett és egész bojli alkotta az etetésünket. Az este folyamán legnagyobb meglepetésünkre megérkeztek az első pontyok. A kapások mind a négy boton bekövetkeztek, ráadásul mindegyiken kétszer. Igaz, ezek csak kisebb pontyok voltak. A legnagyobb alulról súrolta a 10 kilogrammot, de kezdésnek nagyon örültünk, mert ezzel megbizonyosodtunk róla, hogy szerelékeink jó helyen vannak. Sajnos a következő napokban a szél iránya megváltozott, pontosabban szólva mindenhonnan fújt, csak nekünk jó irányból nem. Ráadásul nagyon változékony időjárásban volt részünk. Hol esett, hol fújt, hol pedig verőfényes napsütésben, kora nyárias melegben áztak a zsinórjaink. Végül a szél beállt keleti-délkeleti irányban, amelyet szintén nem fogadtunk kitörő ovációval. Bár rendre jelentkeztek a kapások, a csalik iránt még mindig a kisebb pontyok érdeklődtek. Végre az egyik éjszaka sikerült egy kissé „deformálódott” testalkatú 14 kilogrammos tövest elcsípnem. Testi hibája ellenére jó egészségnek örvendett.
Az XXX nyerte el a tetszését, amit egy sárga fluoro pop-up mixből készített, banános ízű lebegő bojlival együtt kínáltam fel a halaknak. Ezt követően a reggeli órákban nagyon hosszú fárasztás után egy csodálatos pikkelymintájú, 13,80 kg-os tükröst tereltem merítőbe. Neki a Pacific Tuna ízlett. Szegény állatnak a fél farka hiányzott, és a sérülés elég frissnek tűnt! Nem tudni, mitől keletkezhetett, de szomorú és bosszús voltam miatta. Ennek ellenére jó erőben volt, és visszaengedés után hamar eltűnt a holtág vízében. Vigyázzunk a halakra mindannyian, ez közös érdek! A nappali órákban további esemény nem történt, éjszaka és fényváltáskor viszont - egy estét kivéve - mindig történt valami akció. A halakon kívül csatlakozott hozzánk egy barátságos macska is, aki a túra végéig velünk maradt, és úgy tűnt, jól érzi magát a társaságunkban. Az utolsó előtti éjjel egy elementáris erejű kapás következtében sikerült megfogni a túra legnagyobbját. A csodálatos és hibátlan töves kicsivel maradt csak le a 15 kilótól. Közben egy termetes kárász és egy törpeharcsa is tiszteletét tette a pontyoknak szánt csalikon. Nagy taps természetesen nem fogadta őket.
Meglepetésünkre a déli órákban hirtelen a semmiből nagy visításba kezdett a kapásjelzőm. A türelmes és hosszú, csónakot forgató fárasztás végén, egy hatalmas farokúszójú, nyurga testű ponty lett a jutalmam. Az igazi erőgép közel 13 kilót nyomott. Remek csata volt, életre szóló küzdelem.
De itt, a Serházzugi-holtágon a kisebb pontyokról is elmondható, hogy hihetetlen erővel bírnak, igazi élmény a fárasztásuk! Az utolsó esténken egy 11,50 kg-os, nagypikkelyes tükrös érkezett, amelynek különleges mintázata mindenképpen megért egy fotót.
A kapásokban, pontyokban bővelkedő hat nap hamar elrepült, hiszen jó helyen és jó társaságban hamar telik az idő. Sajnos Lacinak ezúttal nem kedvezett a horgászszerencse, hiába próbálkozott, kizárólag a kisebb halak díjazták igyekezetét, igaz, erejük és szépségük kárpótolta őt ebben. Az igazán kapitális méretű pontyok, amelyekben reménykedtünk, most elkerültek ugyan minket, de talán legközelebb velük is összejön a találka.
Közel húsz kapás egy természetes és rapszodikus vízen azért véleményem szerint nem rossz eredmény, az öt darab 10 kg feletti kifogott pontyommal pedig egyáltalán nem voltam elégedetlen. Tudom, hogy sok embernek ez nem fontos, mivel máshol napjában több 20 kg feletti ponty fogható, csak az nem mindegy, hogy egy-egy adott vízen mekkora e halak értéke.
Szerintem érdemes lenne kipróbálni mindenkinek a természetes vizek varázsát, ahol sokszor még a kapást is meg kell becsülni. A környezet, a természet csendje pedig semmihez sem fogható! Meggyőződésem, hogy ebben a holt ágban úszkál néhány öreg, rafinált ponty, amik régóta itt élnek, és megfogásuk nem egyszerű feladat. Remélem, egyszer nekem is megadatik, hogy összehozzon valamelyikükkel a sors. Rajtam nem fog múlni. Ezúton is köszönetet mondok Imrének és Gábornak, a két halőrnek, akik sok mindenben segítettek és rengeteg információval láttak el minket. Lelkiismeretesen végzett munkájuknak évről évre egyre nagyobb a hatása. Ez mindéképpen követendő példa lehetne, mert csak így lehet megóvni az igazi értékeket! Sok erőt és kitartást kívánok nekik!
Írta: Czifra Antal
