Az év első pontyfogása, legyen az bármekkora is, mindig felemelő élményt jelent számomra. Ez lassan már több mint két évtizede így van, de gondolom, ezzel nem vagyok egyedül. A hosszú évek távlatából még most is szinte remegve várom azt a pillanatot, hogy az első jégolvadás utáni horgászatkor végre megszólaljon a jelző.
A hideg vízben, főleg ha az időjárás sem kényeztet el bennünket egy esetleges drasztikus felmelegedéssel, bizony nem könnyű a halfogás. Tapasztalataim alapján ilyenkor rendkívül nehéz a pontyokat horogra csábítani, bár nem lehetetlen vállalkozás. Egyik ismerősöm mondása szerint ilyenkor akár otthon, a tévé előtt, a kanapéban is ücsöröghetnénk. Ezzel azért én nem teljesen értek egyet, mert bár való igaz, hogy többször betliztem a néhány fokos vízben, mint ahányszor sikeres voltam, de a szenvedélyem soha nem hagy nyugodni, menni kell és horgászni.
Ebben az időszakban én inkább a kisebb, attraktív csalikra és a kevés, de jó minőségű, könnyen emészthető etetőanyagokra voksolok. Kora tavasszal etetés gyanánt remek választás lehet a feltűnő színű, édes csemegekukorica. Régebben az a nézet terjed el, hogy a hideg vízben inkább a gyümölcsös jellegű csalik működnek hatékonyan. Nos, biztosra veszem, hogy ez az utóbbi években egy kicsit megdőlni látszik, ugyanis rengeteg pontyot köszönhettem a sokszor alig néhány fokos vízben az erősen halas, fűszeres bojliknak. A könnyen emészthető, gondosan válogatott, alacsony olaj- és zsírtartalommal rendelkező összetevők sokkal inkább számítanak ezen a téren.
Február végén lehetőségem nyílt egy rövidebb horgászatra a lakóhelyem közelében fekvő, remek adottságokkal rendelkező tavon. Szeretem ezt a vízterületet, de csak bizonyos időszakokban, ugyanis népszerűségénél fogva ritkák itt az olyan napok, amikor nyugodtan horgászhatok. Bevallom őszintén, az idei évben már két alkalommal kapás nélkül ültem két helyszínen is, de reménykedtem abban, hogy talán a harmadik hely meghozza az első, szezonkezdő pontyomat. Az etetésre szánt néhány maréknyi csemegét egy kicsit felturbóztam reszelt Belachan pasztával. A rendkívül erőteljes íz és illatvilág bombaként terjed még a leghidegebb vízben is. A hajszálra valót ezúttal már az általam favorizált és nagyrabecsült cég újdonsága jelentette, méghozzá a dipbe áztatott Pacific Tuna, amely halas-pikáns aromájával egy igazi nagyágyú. És ha már Belachan, akkor az áztatott csali bepasztázva került a hajszálra a még jobb csalogatóhatás érdekében.
Hosszú-hosszú órák teltek el mozdulatlanul a fogvacogtató hidegben és a viharos szélben, mire 10 órányi tétlenség után végre megmozdult a swinger, és egy hónapok óta nem hallott zaj törte meg a csendet: megszólalt az elektromos jelző. Megérkezett az, amiről a téli estéken álmodoztam. Váratlanul, szinte a semmiből ragadta el a horgon lévő finomságot. És igen, a zsinór végén ponty táncolt, ponty a jéghideg vízből, az idei első. Egyszerűen fantasztikus. Ez az, amiért érdemes pontyhorgásznak lenni!
Ezen a horgászaton egy cseppet sem bántam, hogy záróráig több kapásom nem volt, hisz ez a szépséges tőponty bőven kárpótolt mindent, amit csak lehetett. Azonban való igaz, hogy az év első hala méretéből adódóan nem tartozott a kapitális egyedek közé, de kifogása nekem mégis olyan adrenalin-fröccsöt és élményt adott, amit sem betűkben, sem pedig szavakban kifejezni nem lehet.
