A Ráckevei (Soroksári)-Dunára, közismert nevén az RSD-re bármennyire is szeretnék gyakrabban ellátogatni, sajnos időhiányom, valamint munkahelyi és egyéb elfoglaltságaim kissé korlátoznak ebben. Mert ez az a víz, ahol jókor kell lenni jó helyen. Április közepén végre fordult a kocka. Hétvégére minden adott volt, hogy idén végre első alkalommal elinduljak erre a fantasztikus adottságokkal bíró vízre. Elhatározásomat tett követte, így már péntek kora délután az Árpád híd felé vettem az irányt.
Az időjárás-előrejelzés egy markáns és drasztikus hidegfront betörést ígért hétvégére. Az egész ország területére piros jelzést adtak ki. Viharos erejű, északnyugati irányból támadó széllökéseket és 10-12 fokkal alacsonyabb hőmérsékletet jósoltak. Úgy gondoltam, hogy ez a változás a Duna-ágban jótékony hatással lesz majd a halak táplálkozására. A 48 órás, kétéjszakás horgászatra kizárólag egyféle bojlit vittem magammal, mégpedig az itt már sokszorosan bizonyított Odyssey XXX bojlit. A kagylós-halas ízvilágú csalit már a hét elején szárítani kezdem, miközben a folyékony Whole Krill Extract adalékkal „kezeltem” le. Ezt naponta megismételtem, de mindig csak annyit öntöttem a bojlikra, hogy azok ne legyenek „lucskosak”.
Induláskor autóm digitális hőmérője 23 fokot mutatott, amely a közel 100 km-es út megtétele után sem csökkent, mivel a frontbetörést szombat éjjelre mondták. Kedvenc helyemen, az Árpád híd közelében lévő sétányon rajtam kívül senki sem tartózkodott. Tökéletes! Mire mindennel végeztem (etetés, botok beélesítése stb.) lassan rám esteledett. Az egyik szerelékemre egy szem süllyedő bojli, míg a másikra egy hóember kombináció került Acid Pear pop-upként.
A halak nyomát sem láttam a vízen. Nem árulták el csobbanásaikkal jelenlétüket, ennek ellenére bíztam benne, hogy talán éjszaka sikerül legalább egy kapást „kicsikarnom” még az időjárás-változás előtt. Az éjszaka azonban nem zavarta meg álmomat a kapásjelzőm sípolása. Nyugodtan és mélyen aludtam. A kora hajnali órákban már „talpon” voltam. A pályát ismét megfejeltem egy adag bojlival, majd szereléseimet frissítettem. Napközben a halak továbbra sem jelentkeztek. A fel-feltámadó szélben vitézen feszítették zsinórjaimat a swingerek.
Az időjárás igazán kitett magáért, mert a verőfényes napsütésben szinte napozni lehetett. Bár ami jó a horgásznak, az korántsem biztos, hogy jó a ráckevei pontyoknak. Időközben a jó idő hatására kezdték megszállni a helyet a helyi horgászok, de keszegeken és néhány kisebb méretű telepített pontyon kívül ők sem igazán voltak sikeresek.
Lassan eljött a délután, de a frontnak még mindig semmi nyomát nem érzékeltem. sőt talán még a levegő hőmérséklete is megemelkedett volna. Ezt bizonyára az okozta, hogy a hideg áramlatok tolták előre a meleg levegőt. Úgy gondoltam, hogy sötétedés előtt ismét etetek néhány maréknyi bojlit és a csalikat is frissítem. Néhány óra múlva a napsugarak eltűntek a túlparti háztetők mögött, és az előjelek már sejtették, hogy az időjárással valami történni fog.
Sötétedés után nem sokkal egy ismerős hang ütötte meg a fülem. Bujáki Géza érkezett hozzám egy rövid éjszakai kalandra. Géza tőlem egy kicsit távolabbra állította fel táborát. Mire mindennel elrendezkedett jócskán elmúlt 23 óra. Lassan mindketten nyugovóra tértünk.
Hajnalban iszonyat erővel tombolni kezdett a szél, a levegő pedig hűlni kezdett. A front végre megérkezett. Nagyjából 1 órával a betörés után egy csippantásra kaptam fel a fejem, majd mielőtt újra kényelembe helyeztem volna magam, iszonyú erővel húzni kezdte „valami” a zsinóromat. Azonnal ugrottam is ki a sátramból és ráemeltem a botra. Jó súlyt éreztem. „Igen, végre megvan!”, mondtam és már is fárasztottam a Duna ajándékát. A hal viszonylag hamar partot ért, de itt „elvesztette a fejét” mert csak nagy sokára sikerült megmerítenem. Egy hibátlan és hamísíthatatlan ráckevei pikkelyes nézett rám a háló fogáságából. A hóember kombinációra tartott igényt. Amilyen gyorsan csak tudtuk, lefotóztuk zsákmányomat, majd útjára engedtem a habokba, és visszabújtam a sátramba.
A továbbiakban a botjaimnál újabb esemény nem történt, igaz, közben olyan viharban volt részem, amilyenben talán még soha. Olyan erővel tombolt a szél, hogy a hullámok szinte kicsaptak a partra.
A sétányon szinte nem lehetett megmaradni. És ez még nem volt elég, mert szinte télies hideg köszöntött ránk Ráckevén. A horgászat már-már kezdett lehetetlenné válni. Szerencsére fedezékem állta a vihar minden kitörését. Időközben nekiláttam a pakolásnak, mert ebben az ítéletidőben tényleg szerettem volna mielőbb otthon lenni annak ellenére, hogy imádok horgászni.
Miközben bontani kezdtem a sátrat, Gézának húzós kapás jelentkezett a jobb oldali szerelékén. A fárasztás nem volt egyszerű, de szerencsére sikeresen megmerítettem Géza váratlan vendégét. Géza erre a fogásra annyira lázba jött és belelkesült, hogy úgy döntött, marad még egy éjszakát. Sajnos ezt számomra már nem volt vállalható, így rövidesen búcsút intettem Ráckevének. Otthon már lefekvéshez készülődtem, amikor Géza hívott telefonon: az ítéletidőt nem bírta tovább, sötétedéskor ő is továbbállt.
Bár ez a kétéjszakás ráckevei kalandom nem kényeztetett el pontyokkal, szerencsére nem maradtam hal nélkül. Azt hiszem, egy ilyen vízen minden egyes kifogott nagyobb pontynak óriási az értéke a „telepített tavakból” fogottakkal szemben, hisz ezek a halak itt növekedtek, 2-3 nyaras koruktól részesei e csodálatos Duna-ágnak.
Írta: Pataki Gergő
