Minden pontyhorgásznak vannak tervei, céljai, álmai, legyen szó az adott vízterület legnagyobb vagy éppen legkülönlegesebb halának, halainak megfogásáról. Nálam sincs ez másként. Mindig vannak konkrét célhalaim az adott vízben, ahol épp horgászom, melyekért mindent megteszek, hogy előbb vagy utóbb a fotóalbumomba kerülhessenek.
Kezdetek:
Már jó néhány éve, hogy a szívemnek oly kedves Bácsbokodi Felső-tó partján fürkésztem először a vizet. Semmi kétség, már ott, azonnal szerelembe estem ezzel a hangulatos tóval. Az évek során számos különleges halat sikerült itt becserkésznem a spanyol mintástól a bőrpontyig, azonban volt egy ponty, amire különösen vágytam, de mindvégig került. Ő volt az Öreg Töves. Régi motoros, csak saccolni tudom, milyen idős lehet, de biztosra veszem, hogy több mint húsz. Egy régi képen pillantottam meg először és akkor eldöntöttem, hogy egyszer mindenképp találkozunk! Azonban az Öreg nem így tervezte. Teltek a napok, hónapok, évek, akárhányszor lementem erre a tóra, figyeltem a vizet, a jeleket, ezekből következtettem arra, merre járhat, hogy is cserkészhetném be ezt a fenséges példányt. Még tavaly december végén is a tóparton voltam, mondanom sem kell, kapás nélkül megúsztam, mégsem távoztam üres kézzel. A horgász, ha nem fog, akkor is nyer, mégpedig értékes tapasztalatokat.
Kora tavasz:
Idén elhatároztam, hogy rászánom az időt és becserkészem az Öreget. Március közepén már a vizet vallattam. Kezdetben kisebb pontyokat zsákmányoltam zömében az előző évi telepítésből, majd kezdtek beindulni az öregebb őslakosok is.
Ahogy melegedett az idő és a víz, sorra fogtam a 8-12 kiló közti példányokat, melyek remek szórakozást nyújtottak. 1-1 halvesztésem is volt, ilyenkor az égre nézve mormogtam egyet… „Remélem, nem Ő volt! De minden bizonnyal nem!”
A legjobb időszak azonban húsvétkor jött el. Minden optimálisnak ígérkezett. Lassú felmelegedés volt, ami általában az ilyen, sekélyebb vizű tavakon jól szokott elsülni. Már az első bevetett csalit hamar elhúzta egy szép pikkelyes, ami megerősítette, hogy jó úton járok. A halak készültek az ívásra, láthatóan jó étvággyal bírtak és erejük teljében voltak.
Csalik, taktika:
Fűszeres-májas csalikkal készültem erre a horgászatra is, ami itt kifejezetten jól működik egész évben. A bojlit kiegészítettem kevéske kukoricával és tigrismogyoróval is. Az egyesületi tavakon azért a legtöbben még mindig „kukoricáznak”. Sok hal szereti és igényli, számomra is meglepő, hogy még az öreg, rutinos halak is ezen a tavon.
Nagyon hatékony továbbá Bácsbokodon a hóember szerelék, amin a horogcsalit egy narancsszínű pop-up könnyíti ki. Az ilyen tőzeges tavakon a narancsszín messze a leghatékonyabb, tapasztalataim alapján az íz másodlagos szempont.
A halak nem sokat hagytak pihenni, élmény volt minden egyes fárasztás. Időközben meglátogatott egy kedves barátom is, Pataki Patrick, aki segített fotózni, videózni, amit ezúton is köszönök neki! Egymás után jöttek a makulátlan pikkelyesek, de azért valaki hiányzott ismét. Annyira belefeledkeztem a halfogásba, hogy nem is gondoltam már az Öregre. Lehet, ez volt a kulcs, hogy megfoghassam, hogy már szinte el is engedtem gondolatban. De ne szaladjunk ennyire előre!
A fárasztó napot mozgalmas éjszaka követte, majd egy kis pihenés. Botjaim csak reggel 10 óra után kerültek a „hot spotra”. Itt megjegyzem, hogy egy igen érdekes megfigyelésre tettem szert. A kárászok zavartalan ívását néha-néha 1-1 hatalmas csobbanás, „fürdés” törte meg. Nem tulajdonítottam neki először nagy jelentőséget, de aztán csak nem hagyott nyugodni. Minden bizonnyal a nagyobb pontyok kimentek dézsmálni a friss ikrát vagy éppen az öreg hím pontyok beálltak a sorba és elkezdtek ívni a kárászokkal. Érdekes téma, mindkettő felvetés valós lehet. Nem véletlen számos vízben az a sok kiló feletti hibrid kárász.
Mindenesetre tudtam, hogy az Öreg Töves egy öregúr, tejes hal. Úgy döntöttem, napközben mindkét botommal a kárászok ívásának környékét horgászom, ahol a nagy pontyok mozgását is láttam.
A találkozás:
Messze nem voltak optimálisak a körülmények, gyenge déli szél lengedezett, és az évszakhoz képest meglehetősen meleg is volt, de egyszer csak az életéért visított a jelzőm. Rohantam a stégre, és akasztás után elszabadult a pokol. Halam, mint egy nagy amur felcsapott a sekély vízben kétszer, majd a tó egyik hátsó öblébe menekült. Nem engedtem, csak tartottam. Idegőrlő percek voltak, de végül engedett és kiúszott a nyílt víz fele. Körülbelül 10 perc elteltével forgolódásából már sejtettem, hogy termetes hal. Mikor hatalmas bognártüskéjén pattogott zsinórom, szívem 1-1 ütemet kihagyott, majd hirtelen megpillantottam az Öreg Tövest! Ő volt az mégpedig, kirobbanó erőben. Minden igyekezetével a nádfalba szeretett volna többször menekülni, de végül győztem. Ott pihent előttem teljes pompájában, én pedig csak annyit mondtam, köszönöm! Előkészültünk a fotózáshoz, videóhoz, majd a lehető legkíméletesebben búcsút vettem tőle. Ő volt az Öreg Töves, ez pedig az én történetem vele.
Írta: Rokolya Péter
Fotók: Hunyadi Ádám, Pataki Patrick
