Véget ért a nyár, rövidülnek a nappalok, hosszabbodnak az éjszakák… Bármennyire is lehangoló képet fest, hogy hamarosan megérkezik a tél, az igazi (ponty)horgász időszak még csak most kezdődik! Akiket nem tart vissza a hűvös idő, és akik szeretik a kihívásokat, azok tudják, hogy az ősz nagy meglepetéseket tartogathat. Ezért legújabb cikksorozatom első epizódjának keretében - amolyan nyárbúcsúztató jelleggel - próbálok egy őszi kiruccanásokhoz kedvet csináló horgászatot elétek tárni az Örspusztai Horgászcentrum halainak segítségével…
Mielőtt azonban belecsapnék a dolgok közepébe, szeretnék pár hasznos gondolatot összegezni a tórendszerről azok számára, akik még nem jártak arra:
„Az Örspusztai Horgászcentrum az Aranyponty Rt rétszilasi tóegységének északi részén található. Jelenleg 6 tavon, közel 90 ha-on lehet horgászni. A legnagyobb tó 70 ha-on terül el (Örsi II.), mely egy keresztgáttal két külön tóra oszlik. A természetes tóból kialakított „Cigánytó” 10 ha-os területével őrzi eredeti szépségét. A két nagyobb tó között elhelyezkedő „Körtó” kis méretéhez képest (0,5 ha) kiváló fogási lehetőségeket biztosít. A legkisebb tó, az „Okta-tó” pedig a szezonális halak horgászatát biztosítja a különlegességeket kedvelő horgászok számára.
A horgászcentrum nyitva tartása szezonális, a nappalok hosszához igazodik, tavasszal-ősszel 7-18 óra, nyáron pedig 6-20 óra. Éjszakai horgászatra nincs lehetőség.”
Forrás: www.aranyponty.hu
A leírás alapján a fenti tavakból az Örsi II-es tavon horgásztunk, amely két részre, nevezetesen „a”-ra és „b”-re van bontva. A keresztgát-rendszerrel elválasztott két tóból az „a” 15-20, míg a „b” mintegy 50-55 hektárnyi területet foglal magába. Funkcióikat tekintve az utóbbi egyfajta termelő-tóként üzemel, tehát itt elsősorban a konyhai méretű pontyok foghatók. Ezzel szemben az „a” rész a Horgászcentrum jelenlegi egyetlen olyan vize, amelyet főleg a nagytestű halak cserkelői látogatnak előszeretettel. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az egykori „Bojlis-zóna” kialakítása, amelyet az elmúlt évek során a többnapos horgászati lehetőséggel egyetemben megszüntetett a vezetőség. Ennek oka a rendkívül sajnálatos és kicsinyes emberi tulajdonság: a kapzsiság vagy a szimpla arcátlanság - mivel halat lopni, főleg pontyhorgász berkekben és főleg értelmes sporttársak körében, nem divat! Ennek eredményeként sajnos az ilyen „horgászok” tevékenységei miatt korlátozódott itt a horgászati időszak nappalra.
Ezért is tartozunk külön köszönettel ifj. Lévai Ferencnek, miután bizalmasan, és a kölcsönös együttműködés lehetőségét felfedezve engedélyt adott számunkra, hogy egy 48 órás horgásztúrát bonyolítsunk le az egykori „Bojlis-zónában”.
A horgászatot - amely egyébként egy hétfői nap estéjétől szerda estig tartott - Szente Krisztián barátommal valósítottuk meg, aki már évek óta látogatja ezt a tavat és sok szép halat sikerült már itt kifognia.
Tekintettel arra, hogy a halállomány jelentős része az 5 és 11 kg közötti pontyokból tevődik össze, elsősorban nem az volt a célunk, hogy valami gigantikus szörnyeteget csípjünk el, sokkal inkább a mennyiséget szerettük volna megcélozni egy elképesztő összfogás képében. Nos, ezt véleményem szerint sikerült is megvalósítanunk, no de ne szaladjunk ennyire előre…
A stratégiánkat úgy próbáltuk meg felépíteni, hogy lehetőség szerint elkerüljük az 5 kg alatti pontyok tömeges támadását, ezért nem gondolkodtunk semmilyen alapozó etetésben, amellyel magunk elé csalhattuk volna az „aprónépet”, hanem kereső horgászati stílusban, a parttól 110-130 m-es távolságokban mi próbáltuk megtalálni, hogy merre tartózkodik a helyi halállomány nagyja…
Ehhez azonban szükség volt a fogós csali, és még inkább az olyan végszerelékek kiválasztására, megfelelő elkészítésére, amelyek bírni fogják az itteni kemény igénybevételt. Ugyanis az itteni halak Krisztián beszámolói alapján olyan erősek, hogy a minőségi horgokat is sorra leamortizálják. Magam sem akartam hinni a szememnek, amikor Krisz egy rakat előkét nyomott a kezembe, hogy vegyem szemügyre őket, mit műveltek velük a halak. Kamasan, Drennan és Hayabusa horgok voltak teljesen „hazavágva”, de oly módon, amilyet addig még sosem láttam. „Ejha, ez tényleg nem gyerekjáték!”, gondoltam magamban, mivel ezekből 1-2 típust korábban én magam ajánlottam Krisztiánnak. Ide már csak egy (horog)típus jöhet szóba, amellyel bátran el fogom tudni kezdeni a horgászatot anélkül, hogy bármilyen fennakadástól kellene tartanom:
Visszatérve a stratégiánkra, ahhoz, hogy valóban megcélozzunk egy nagyobb összfogást, egy „pörgősebb” horgászatot kellett kiviteleznünk. Mivel a fotózással is (sok hal esetén) olykor rengeteg időt lehet elveszíteni, húztunk egy limitet (8 kg), ami alatt egyetlen halat sem fényképeztünk. Az már pusztán a szerencse kérdése volt, hogy a túránk megkezdését követően az első ponty - amelyhez nekem volt szerencsém - kapásból felülmúlta ezt a határt a maga 8,5 kg-os súlyával…
Aztán persze hamarosan beindult az „aprónép” is, és elkezdtük nagy számban fogni a kisebb testű pontyokat. Emiatt a nagyobbakhoz már nem igazán sikerült azon az estén hozzáférnünk, de reggelre így is 100 kg felett jártunk már az összfogás tekintetében.
A keddi napot istenigazából arra szántam, hogy fotókat készítsek a helyről, ahol horgásztunk, mivel (saját) tapasztalatból tudom, hogy sok horgászt nemcsak a halállomány, hanem az adott víz környezete, maga a táj is érdekel.
Hogy leírásban mindezt összefoglaljam, a tó leghátsó szegletében foglaltunk helyet, vagy ahogyan az itt szerencsét próbálók többsége nevezi, a „fűzfánál”. Az itt meghorgászható távolságok a dobási irány függvényében igen változatosak, hiszen míg a bal oldali kis öbölnél max. 70-80 m széles a pálya, addig a nyílt víz felé 250-260 méteres távolságról kell beszélnünk. Míg ez utóbbi a nagy dobások szerelmeseinek kínál ideális feltételeket :), addig az előbbi azért nyerte el a tetszésem, mert napközben elhatároztam, hogy megetetem a szakaszt a túloldalon található betontömbről, így éjszaka - reményeim szerint - majd innen próbálok meg pár szebb jószágot „kioperálni”.
Persze a halfogás ütemén a fotók készítése mit sem változtatott, csak annyi volt a bökkenő, hogy a 8 kg felettiek még várattak magukra. Persze egy-egy darabosabb halat így is fogtunk, még ha nem is volt mindegyik a limiten felüli méret.
Hamarosan közelgett a második éjszaka, amelyet már nagyon vártunk halfogás szempontjából. Ennek egyrészt az volt az oka, hogy mivel a horgászati időszak itt a nappalokra korlátozódik, nagyobb esélyt adtunk az éjszakáknak, mivel a víz ilyenkor szinte teljesen lecsendesedik, a halak pedig felbátorodnak - a nagy halak kifogásához (tapasztalatom szerint) ez az egyik legszükségesebb momentum, a kisebb horgászati nyomás, illetve a háborítatlanság. Másrészt az akkori kánikula miatt semmi kétségem nem volt afelől, hogy az alapvetően sekély vízben a halak éjszaka fogják jobban érezni magukat, illetve ekkor fognak aktívabban táplálkozni. Az események pedig pont ennek megfelelően zajlottak le.
Kegyetlenül felpörgött a halfogás éjszaka, a hajnali időszakra már a 300 kg-ot is sikerült átlépnünk. Nem egy olyan hal volt, amely 8 feletti volt, de már egyszerűen nem volt energiánk foglalkozni a fotózásával. Ekkor jutottam el arra a pontra, amelyről sosem hittem volna, hogy valaha is képes leszek megtenni, de annyira eluralkodott rajtam a fáradtság, hogy hajnali 5 környékére mind a három készségemet kitekerve, vissza nem dobott állapotban hagytam és elvonultam aludni egyet. 9 óra körül térhettem magamhoz, (Na, jó, ez azért túlzás, inkább csak felébredtem… :)), megpróbáltam gyűjteni még egy kis energiát az utolsó napi horgászathoz, majd visszadobáltam. Krisztiánnak a nyílt vízen az „aprónép” kevésbé bolygatta a bevetett készségeit, ezért neki nem voltak akkora gondjai az alvással, bár a teljes kipihentség tutira nem volt érvényes nála sem. :)
Nappalra ismét kegyetlen forróságot kaptunk, ami még jobban felerősítette fáradtságérzetünket. A kánikulára tekintettel teljes mértékben ráálltunk a büdös ízekre, ezek közül is főleg a vérlisztes vonalat erőltettük.
Kora délután maszatolós, gyengén ejtős kapást észleltem a jobb oldali felszerelésemen, amelyet nyílt vízre és kb. 110 m-es távolságba vetettem be. A kezdetben „kezes bárányként” viselkedő ismeretlen ellenfél a partközeli zónába érkezvén heves ellenkezésre váltott, majd gyorsvonatot meghazudtoló tempóval kezdte el „kérni” orsóm dobjáról a zsinórt. Közben megmutatta magát egyszer a vízfelszínen, ám ekkor még hirtelen nem sikerült felismernem ellenfelem valós kilétét. 10 perc fárasztás és a sokadik heves kirohanás után már gyanús volt, hogy nem egy ponty küzd a horog végén, majd közöltem Krisztiánnak, hogy szerintem ez egy tok lesz… És valóban! 15 perces küzdelem után sikeresen szákba került életem első lénai tokja, amit egy olyan vízből sikerült kifognom, ahol igazán ritka vendégnek számít! Hogy ez mennyire igaz, annak tanúbizonyságát Krisz adta meg azzal, hogy az itt eltöltött számos horgászata alatt egyszer sem fogott még ilyen halat! Így mondanom se kell, ez a fogás számomra aranyat ért, főleg, hogy első blikkre rögtön egy testesebb, egész pontosan egy 9,34 kg-os példányt sikerült kifognom ebből a halfajból.
A nap végére még Krisztián is beszállt egy szebb ponttyal - a számos kifogott kisebb példány mellett - a fotózásra méltó fogások számának gyarapításába…
Egy rendkívül fárasztó, ugyanakkor halfogásban cseppet sem szegény horgászatot könyvelhettünk el az augusztus közepén lebonyolított horgászatunkon, ugyanis a túra végére közel 400 kg-nyi halat sikerült fognunk, amelyben sok kapitális egyed ugyan nem volt, de mint írtam is korábban, nem is ez volt a cél.
A magunk nevében még egyszer köszönjük ifj. Lévai Ferencnek a (több napos) horgászati lehetőséget, és kívánnunk minden Tisztelt Olvasónak hasonló, szép élményeket!
Írta: Jávorka Dániel (jdcm333)
Felhasznált forrás: www.aranyponty.hu
Fotók: Krisz, Dani
