Amikor a legtöbb ember elindul horgászni, még nem tudja, hogy mi vár rá a parton töltött idő alatt, de reménykedik, hogy sikerül valami szebb példányt a matracra fektetnie. De amikor napok óta nincs semmi kézzelfogható eredmény és a helyzet csak egyre rosszabbnak tűnik, akkor a remény is szertefoszlik, ám ameddig a szerelékek a vízben vannak, addig nem szabad feladni, mert akármi megtörténhet!
Mivel nyári szünet volt, nem okozott volna nagy problémát lelépni pár napra horgászni egy jót… igen ám, de sajnos a sulihoz tartozó nyári gyakorlat miatt a halak helyett kénytelen voltam a munkát választani. De jó barátom, „Csoki” - aki addigra már végzett a gyakorlatával - addig piszkált, ameddig csak találtam megoldást, és egy héttel el tudtam csúsztatni a gyakszit. Így hát jöhetett a szokásos készülődés, és irány kedvenc holtágunk partja! A túrát július 15-től 24-ig terveztük; ennek az időpontnak külön örültem, mert barátnőm és édesapja is ebben az időpontban töltött el egy hetet tőlünk nem messze.
Pénteken a délutáni órákban érkeztünk meg a partra, gyors táborállítás után kitűztük a bójákat, ami nem okozott nagy problémát, mert ismertem már a területet. A halak vonulási útvonalait keresve a méteres víztől egészen az öt méteres mélységig helyeztünk el bójákat. A kinti sekély részeket egy-két marék tigrismogyoróval szórtuk meg, míg a benti területeket 10-10 kg magkeverékkel, melyet viszonylag koncentráltan, pár méteres körben etettünk be. Mixünk tartalmazott tigrismogyorót, kukoricát, búzát, kendermagot és vörös kölest, melyet otthon főztünk meg a túrát megelőzően. Ezután gyors csalizás következett, majd a szerelékek minél előbbi behúzása a kiválasztott helyekre. Csalinak három botra 2-3 szem tigrismogyorót használtunk, melyek tetejére még az Enterprise aromázott gumi tigrisét vagy a 10 mm-es Immortal gumi bojliját tettük, ezáltal a csalink kicsit könnyebb lett és a halak is nagyobb eséllyel szippanthatták fel. A negyedik botra madáreledeles Birdfood bojli került egy szem ananászos pop-uppal a tetején. Szerelékünk a következőképpen nézett ki: 20 m 0,50 mm-es előtétzsinór, 45 lb leadcore 1 m-es hosszban, Fox Kling On Inline 142 g-os ólom, egy 35 cm-es előke, mely a már jól bevált 0,36 mm-es Power Pro-ból készült és végezetül egy Korda Wide Gape vagy egy Gamakatsu Super Rig Hook horog. Hogy a szerelék kevésbé szúrjon szemet az óvatos halaknak, az egész be volt vonva műhínárral (weed rig).
Ezután egy gyors vacsora következett, ami közben élvezhettük a lemenő nap fényeit, majd abban reménykedve, hogy álmunkat a kapásjelzés édes hangja töri meg, nyugovóra tértünk. Álmomban már harcoltam a halakkal, amikor fülemet egy ismerős hang ütötte meg… ám először azt sem tudtam, hol vagyok, azt hittem még mindig álmodom, de amikor a vevőmre néztem, tudatosult bennem, hogy ez nem álom, hanem bizony kapás! A jobb oldali botom swingere lógott… a botot felemelve és a kontaktust felvéve kaptam pár fejrázást, majd ellenfelem azonnal elindult felém. Egyből tudtam, hogy amurral van dolgom. Az órámra pillantottam: fél öt múlott pár perccel. Gyorsan csónakba ugrottam és elindultam a hal felé. Ellenfelemmel szembetalálkozva 20 méter zsinór lehúzásával adta tudtomra, hogy a feltételezésem jó volt. Ezt eljátszottuk még párszor, azután merítőmbe csusszant az első ránézésre 10 kg feletti amur. A parton barátom már kezében a mérleggel várt rám - a mérleg kereken 11 kg-ot mutatott. Pár fotó, puszi és a hal már úszhatott is vissza a barátaihoz. Gyors újracsalizás után vittem is vissza a szereléket a helyére és 5 kg mixet etettem a bója elé, majd a csalit, mint mindig, most is az etetéstől 10 m-re tettem le.
A jó kezdés után reménykedtünk a hasonló folytatásban, de a következő hal csak késő délután jött meg egy 2-es forma ponty személyében. Ezután újrahúztuk a botokat és a szokásos vacsora után abban bízva tértünk nyugovóra, hogy kapás ébreszt minket. Reggel már világosban jött is az ébresztő, csak sajnos nem a halak, hanem a halőr ébresztett minket, ami azt jelentette, hogy nem volt éjjel kapásunk. Nem voltunk elkeseredve, hiszen több mint egy hét állt még előttünk… Reggelinket délelőtt 10-kor társam füstölő jelzője szakította félbe, a bot felemelése után jókora ellenállást érezve azonnal csónakba szálltunk és a hal után eredtünk, melyet 10 perces fárasztás után meg is merítettünk. Mint utóbb kiderült, csak az ereje volt nagy a 7,4 kg-os nyurgának, amit egy gyors fotó és puszi után engedtük is útjára a ragyogó napsütésben. Ahogy közeledett az este, úgy közeledtek egyre jobban a távolból a sötét felhők, a szél is kezdett felerősödni, ami azt jelentette, hogy a beígért hidegfront meg is érkezett. Nem sokkal sötétedés után elkezdett esni az eső, ami sajnos az elkövetkező 5 napban kisebb-nagyobb megszakításokkal áztatott is minket. A hidegfront miatt a kapások száma szinte a nullára esett vissza, bár amúgy se volt sok.
Naponta egy, maximum három kisebb pontyot tudtunk csak nagy nehezen partra kényszeríteni. Próbálkoztunk mindennel: kevés etetés, másféle csali-felkínálás, ilyen dip, olyan dip, szerelékek váltogatása stb., de a várva várt nagyobb halak szinte eltűntek. Így hát az esős napokat vagy a sátorban, vagy a nem messze tőlünk horgászó barátnőmnél és édesapjánál töltöttük, nekik is nagyon nehezen ment a halfogás.
Ahogy teltek a napok, úgy kezdett szertefoszlani a remény, hogy foghatunk egy szebb halat. Horgászatom hatodik napján - mivel társam éppen szomszédolt - a mély vízben lévő botomat újrahúztam, csalinak egy szem gumi tigrist és egy szem 10 mm-es citromsárga színű gumi bojlit tettem fel, amit 10 cm-rel a fenék fölött lebegtettem meg egy 6-os Korda horoggal, etetni pedig két marék magot és három kiló CSL pelletet szórtam közvetlenül a horogra.
Alig volt bent két órát a szerelék, amikor beejtette valami a jelzőt. Először kicsi pontyra vagy keszegre gyanakodtam, és mivel a halat nem lehetett a nád miatt partról kihúzni, a merítővel a nádas széléig gázoltam a mellig érő vízbe. Amikor elérte a hal a nádast, szinte a nádnak rántott, olyan hirtelen iramodott neki! Eléggé meglepett, nem számítottam erre, de ekkor már tudtam, hogy csak amur lehet - ponty nem csinál ilyet. Az is volt! Jó 10 perces csata után - pont mikor társam visszajött - merítettem meg a csodás, ezüstösen csillogó halat, mely a mérlegen 10,5 kg-ot nyomott. A szokásos fotó, puszi után úszhatott is tovább.
Örültem az amurnak, de el is voltam keseredve, mert az időjárás keresztülhúzta számításaimat. Kedvemen csak a szomszédban a bográcsban rotyogó pörkölt tudott javítani, ami mint mindig, most is isteni finomra sikerült. A kiadós evés után a sátramba húzódtam vissza és meleg, napsütéses reggelről és egy szép halról álmodozva elaludtam.
Reggel hat óra körül a balos botom swingerét valami félig beejtette… a bothoz menet az égre pillantottam: a felhők kezdtek felszakadozni és a napnak se kellett sok, hogy áttörje a felhőket és kisüssön végre. A bot felemelése után furcsa érzés fogott el: jött a szokásos fejrázás, amiből tudtam, hogy ez a hal is amur lesz. Társammal egyből csónakba szálltunk és elindultunk a hal felé. Amikor szembetalálkoztunk, feljött a felszínre, de nem láttuk jól, olyan 10-12 kg körülinek saccoltuk, majd eltűnt a szemünk elől. Egészen a fenéken úszott, nem akart feljebb jönni, a felszín felé erőltetni meg nem akartam a kis horog miatt. Amikor már 10 perc fárasztás után sem mutatta a fáradság legkisebb jelét sem, kezdett különös lenni a dolog. Pár perc kellett még neki, hogy megmutassa magát, de még jó erőben volt. Szép kövérnek láttuk társammal, most már olyan 14-15 kg körülinek saccoltuk. Pár perc után már 16-17 kg-re taksáltuk, de én akkor sem hittem 15 felettinek… egyszer csak feljött a felszínre és elúszott a csónak mellett, mire társam elfehéredve rám nézett és csak ennyit tudott mondani „Te bolond vagy, milyen 16-17? Ennek vastagabb a dereka mint neked!!!”. Akkor már én is máshogy gondoltam… az amur meg csak rótta a köröket. Végül 25 perces fárasztás után elsőre sikerült megmeríteni. Akkor én 16-18 kg közé saccoltam.
A halat nem szedtük ki a vízből, nehogy megsérüljön. Partot érve a pár száz méterre horgászó csapattársamat hívtam, hogy jöjjön át fényképezni. (Mint később kiderült, neki is eredményes volt a hajnal, 8 és 11 kg-os tőpontyokat szákolt.) Lejött a lépcsőn és csak azt mondta „Ez 18? Ez 20 felett van!”.
A halat óvatosan a mérlegelőbe helyeztük és visszatartott levegővel figyeltük a kijelzőt, ami 22 kg-nál állt meg. Örömöm leírhatatlan volt: annak ellenére, hogy fogtam már nagyobb amurt is, szinte a föld felett jártam örömömben. Egy pár fotó és sok-sok puszi után gyorsan búcsút is vettem ettől a kivételes haltól. Bár horgászatunk hátralévő két napjában az idő megjavult, pár kisebb pontyon kívül nem tudtunk már említésre méltó halat fogni, de nem bántam, mert ez a gyönyörű amur kárpótolt mindenért.
Ez is azt bizonyítja, hogy akármilyen rosszak is a körülmények, hinni kell a csodákban, mert életünk hala akármelyik pillanatban is bejöhet! Ezzel kívánok minden sporttársamnak hasonló élményeket! És a legfontosabb, hogy ezeket a gyönyörű halakat tisztelni kell, meg kell adni nekik az esélyt, mert nincs jogunk elvenni az életüket - hagyjuk meg e szép élmények lehetőségét más emberek és unokáink számára is!
Karaszi Zsolt (Bojlis Zsolti)
