Ha horgászat, akkor meleg, jó idő és nyár. Ez juthat eszébe a legtöbb embernek, amikor szóba kerül a horgászat, ami az ősidőkben sokszor az emberek életben maradását is szolgálta. Az alábbi írásban ezt szeretném cáfolni. Leginkább én is a kellemes nyári napokat szeretem a tóparton tölteni, azonban egy szeszélyes őszi napon is sikerülhet kapitális példányokat a horgunkra csalni. Így 2015. október 4-én, hajnalban én is elindultam szerencsét próbálni 3 horgásztársammal. Amint arra a cím is utal, sikerrel.
Nagyjából 5 éve vagyok a Rinyaszentkirályi Horgásztó rendszeres látogatója. A korábbi években volt pár kevésbé sikeres horgászatom, azonban nagy csalódást sohasem okozott a tó. Többször fogtam már sok halat itt, de ezeknek nagy része átlagos méretű ponty, amur volt. Azonban 2014-ben ez megváltozott: április 26-án sikerült megfognom az első 10 kg-os tükörpontyomat, amit még aznap követett egy hasonló súlyú pikkelyes.
A sikereimen felbuzdulva határoztam el, hogy komolyabban elkezdek foglalkozni a nagyhalas horgászattal. Azóta rengeteg cikket olvastam a témában és a bojlis videók zömét is megnéztem, hogy minél sikeresebb legyek horgászataim során. Eleinte kizárólag bolti termékeket használtam mind etetésre, mind csalizásra.
2015-ben már egyre több színű és ízű bojlit készítettem, amiket leginkább etetésre használtam. Ezek már többször bebizonyították, hogy a kukoricás etetést remekül kiegészítve csalják oda a nagyobb pontyokat is. Így volt ez nyári horgásztúráim során is, amikor 24 órára költöztem ki a tópartra.
Ugyanezt a bevált taktikát alkalmaztam 2015. június 13-án, amikor a halak gyenge kapókedve ellenére is sikerült 4 kapitális pontyot horogra csalnom. Kókuszos bojlival csalizva ekkor fogtam meg azt a gyönyörű, 14 kg-os tőpontyot, ami október 4-ig egyéni rekordom volt.
Sajnos a nyár gyorsan elment, sokkal kevesebb időt tudtunk a tóparton tölteni, mint szerettük volna, így a baráti társasággal közösen október 4-re évadzáró horgászatot írtunk ki. A közös túra tétje nem volt kisebb, mint az évek óta kézről kézre járó vándorkupa. Reggel 5:30-kor indultunk útnak, hogy jó helyet kapjunk. Ez sikerült, a 7-es számú bojlis helyen kezdtük meg a horgászatot. Amint világosodni kezdett, rögtön csónakba ültünk és dobótávon elhelyeztük a műanyag csőből készült etetőkaróinkat. Áztatott kukoricával, bojlival és a hideg idő miatt némi főzött darával próbáltunk a halak kedvében járni. Az első kapás nem is váratott sokáig magára. Az epres-halas pelletre, amit egy szem piros gumikukoricával kombinálva kínáltam fel, megjött az első ponty. Alig egy óra horgászat után rögtön egy 5,5 kg-os pikkelyest sikerült kapásra bírnom. Kezdésnek kiváló! „Micsoda nap lesz!”, gondoltam.
A folytatásban már kevésbé teltek mozgalmasan az órák. A többieknek elvétve voltak kapásaik, így partra került egy 8,5 kg-os ponty és egy 5 kg-os amur is. Ekkor döntöttem úgy, hogy megpróbálom a parttól távolabb, hátha sikerrel járok. Az időjárás nem kedvezett túlságosan a csónakázásnak, erősen fújt a szél, de végül nagy nehézségek árán sikerült a kívánt helyen elhelyeznem a szereléket. Mivel inkább nagyobb halakat szerettem volna fogni, 2 darab 20 mm-es, ananászos-halas pellet került a hajszálelőkére. A lehelyezett horog környékét pár marék kukoricával, bojlival és halas pellettel szórtam meg. Partra érkezésem után nem volt más dolgom, mint várni. A hideg víz miatt nem táplálkoztak intenzíven a halak, de körülbelül egy óra múlva megmozdult az orsó dobja, gyengécske húzás után működésbe lépett a nyeletőfék. A nagyméretű csali meghozta a várt hatást, egy gyönyörű, 8 kg-os nyurgát sikerült fognom.
Az elkövetkezendő órákban csökkent a kapások száma, így dél körül újra csónakba ültünk és a megszokott módon etettünk. Ezután újra felpezsdült a víz. Több kisebb, 2-3 kg közötti ponty és amur jelezte, hogy itt vannak karóinknál és enni is van kedvük. A tó adottságait ismerve tudtuk, hogy bármikor jöhet egy kapitális példány is. Imáink meghallgatásra találtak! Ugyan nem az én csalimat választotta a 13 kg-os tükrös, de egy horgásznak mindig öröm, ha ekkora halat láthat. Szákolásom jutalmaként „kölcsönkaptam” egy fotó erejéig a halat.
A lecke fel volt adva. Az idő fogyott, egyre kevesebb esély volt rá, hogy a hosszú téli estéken én nézegethessem a legnagyobb halért járó kupát. De nem adtam fel! Folyamatosan váltogattam a csalikat, próbálkoztam, hátha csoda történik. Észrevettem, hogy az édes és a büdös bojlik aznap nem a legvonzóbb csalik a halak számára. Október első vasárnapján inkább a pellet és a kukorica volt a nyerő. Valamint még egy olyan csali is többször sikerrel járt, amit ugyan megvettem, de sose bíztam benne… Ez pedig a citromsárga színű, lebegő, 12 mm-es gumibojli volt… Fogalmam sincs miért, de szerették a halak. Úgy gondoltam, újra kukoricával fogok csalizni, viszont így választanom kellett. Ugyanis körülbelül 10 fajta íz lapult a csalis vödrömben. Horgász fejjel gondolkodtam. Feltettem magamban a kérdést, mit iszik a horgász, ha hideg van? Igen, meleg citromos teát… vagy pálinkát. Mit eszik a hal, ha hideg van? Mivel tea ízű kukoricám nincs, a pálinkában ázatott tengerire esett a választásom. „Veszítenivalóm nincs, egy próbát megér!”, gondoltam. Így került a hajszálelőkémre 2 szem pálinkás kukorica és egy citromsárga-piros hungarocell golyó.
14:46-kor megérkezett, amire vártam: a jobb oldali botomon kapás volt. Pontosan tudom, hogy ennyi idő volt, ugyanis csörgött a telefonom… Kapás után érdeklődtek. Bevágás után még felvettem, de gyorsan el is köszöntem, mert éreztem, hogy nem mindennapi hallal van dolgom. Azonnal hatalmas ellenállást tanúsított… Ekkora távolságból is ellentmondás nélkül húzni kezdte a féket. Bevallom, amikor éreztem, hogy mivel van dolgom, kicsit lazítottam a féken, mert nem akartam szakítás miatt elveszíteni életem talán legnagyobb halát (30-as zsinórral horgásztam). A fárasztás nemcsak a halnak, nekem is fárasztó és izgalmakkal teli volt. Bevágás után sok zsinórt nyert a hal, mire sikerült megállítanom, így jóval a karóim mögött úszkált. Szerencsére a végükön súlyozott műanyag csöveknek van egy olyan tulajdonságuk, hogy könnyen eldőlnek, majd újra felegyenesednek. Erre szükség is volt. Úgy csináltam meg őket, hogy a zsinór ne akadhasson bele és ne is sérüljön, ha találkoznak. Miután megállt a hal, elkezdett a parttal párhuzamosan mozogni. Ekkor horgásztársaim felszerelései már a parton pihentek, nem akartuk megkocáztatni, hogy összekeveredjenek a zsinórok, így nagy teret kaptam a fárasztáshoz. Kellett is, mivel halam elindult jobbra. Ilyen távolságból nehezen tudtam irányítani, keresztül is ment két etetőkarón. Szerencsémre ezek megfelelően működtek, így gond nélkül ugrott át rajta a zsinórom. Sejtettem, hogy nem lesz velük probléma, de minden alkalommal megemelkedett a pulzusom, amikor a karóhoz ért a hal. Ez a folyamat megtörtént még egyszer, ugyanis ezen a két karón visszafelé is átment az akkor még csak kapitálisnak sejtett ponty. Fortuna itt is velem volt, amikor a zsinór elérte a dőlőbóját, az nevéhez méltóan elkezdett a vízre feküdni. Miután átugrott rajta a 30-as monofil, a műanyagcső ismét a helyreállt. A matuzsálem egyre közelebb került a parthoz. Az első tippek igazolódni látszottak, amikor először megpillantottuk… Egy csodálatos pikkelyes ponty volt a horgon. Innentől már gyorsabban mentek a dolgok, mindketten elfáradtunk, de ő adta meg magát hamarabb. 15:03-kor, 17 perc fárasztás után sikerült megszákolni életem eddigi legnagyobb fogását. A mérlegelés során kiderült, hogy 18,04 kg az új egyéni pontyrekordom.
Horgászataim során több 10 kg feletti hal partra emelésénél segédkeztem már. Voltak köztük kapitális példányok is. Horgászként ez is remek élmény, azonban össze sem hasonítható azzal, amikor az ember maga küzd a „nemes ellenféllel”. Az a hal akkor az életéért küzd, hisz nem tudhatja, hogy mi, sporthorgászok úgyis visszaadjuk a szabadságát. Így tettem én is, ezzel lehetőséget biztosítva számára, hogy növekedjen és a következő években újra találkozhassunk.
A maradék időben fogtunk még egy 9,5 kg-os tükröst, de nekem aznap már nem volt több kapásom. Bevallom őszintén, hogy ezt nem sajnáltam nagyon…
Így zajlott az év utolsó horgászata, amit soha nem fogok elfelejteni. A horgásztársaim nagy örömmel, minden irigység nélkül gratuláltak. Ígéretükhöz híven hamarosan sor került a vándorkupa átadására is. Bármeddig is marad nálam, a nevem felkerült a korábbi győztesek mellé. A célom az, hogy ezek után is nagy halakkal hozzon össze a sors. Tudom, hogy nem lesz egyszerű dolgom, de szeretném megdönteni a saját rekordomat is.
Otártics Máté Zsolt (otarticsmate)
