Közeledvén a télhez, egy évbúcsúztató horgászatról szóló beszámolót osztanék meg az olvasóval. Ennek eredményeképpen kalauzollak magammal benneteket egy pár évvel ezelőtti, nem mindennapi, késő őszi, egyéjszakás bojlizásra.
Az év utolsó horgászatára készülve már most rossz érzés fog el, hogy milyen hosszú lesz a tél horgászbotjaink használata nélkül. Persze örömteli pillanatokat élhetünk át újra a meleg szobában a többnyire sikeres túrák képeit nézegetve. Az év ezen időszakát kell az élmények felelevenítésével és tanulással eltölteni. Szerencsére nekem van mit mesélnem, mert ez az év több rekorddal is megajándékozott. Most csak az egyiket említeném meg, ezt is csak azért, mert úgy döntöttem, hogy ebben az évben utoljára arra a tóra látogatok el, ahol a 2010-es szezon első tükörponty rekordját sikerült kifognom. Pontosan márciusban kezdtem el a lakóhelyem közelében található „szűz” tavon egy általam jónak tűnő helyet etetni. Egy hónap kitartó munkája meghozta a régen várt sikert. Április elején a több hat és tíz kiló közötti halon kívül sikerült egyéni és tórekordot döntenem.
Azóta csak két alkalommal sikerült ugyanezen a helyen horgásznom. Sajnálattal hallottam, hogy azóta többen az én helyemen etettek és próbáltak szerencsét. Örömömre kevés sikerrel. Egyik alkalommal három ismerősöm ült a szomszédságomba. Ahogyan azt illik, csalizás és élesítés után mesedélután következett. Az élménybeszámolóból tudtam meg, hogy jó néhány tíz körülit sikerült fogniuk az etetésemről. Az első kapás az övék volt, egy kisebb pontyot fogtak. Ami ezután következett, azt még én is picit túlzásnak éreztem: a következő másfél órában öt kapásom volt, amiből négy halat matracra is tudtam fektetni. A szintén hibátlan és egészséges példányok tíz kiló körüli tőpontyok voltak. Nem akartak hinni a szemüknek és persze elkezdtek kérdezősködni, hogy mivel etetek, milyen végszereléket, milyen ízesítésű és méretű bojlit használok. Mivel nem nagyon szeretem elárulni a magam kis titkait, mondtam is valamit, meg nem is… „Csupán szerencse az egész, hogy pont az én etetésemre talált rá egy csapat ponty, és csak ezért sikerült ilyen rövid időn belül, ennyi halat kifognom.” Mivel e napra csak rövid idejű horgászatot terveztem, nem is erőltettem tovább aznap a dolgot. Összepakoltam és búcsút vettem az ismerősöktől, meg persze a tavacskától.
Röviden értékelve, most már belátom azt, hogy kevés idő alatt is lehet eredményesen horgászni. A titokra, gondolom, mindenki kíváncsi. Jókor, jó helyen lenni, hatalmas szerencsével. Szerintem ennyi. Na, jó, azért nem! Én azt gondolom, hogy ha valaki kitűz maga elé egy bizonyos célt, és azért megpróbál megtenni minél többet, és tisztelettel bánik a vízzel és a halakkal, előbb vagy utóbb meglesz az eredménye.
Azért is esett erre a tóra a választásom az év utolsó bevetésén, hogy talán találkozhassak újra kedves tükrös barátommal. Kíváncsi vagyok, hogy milyen hatással voltak rá ebben az évben, az igen érdekesen alakuló időjárási tényezők. Gondolok a tavaszi nagy esőzésekre és a nyári oxigénhiányos vízre stb. Remélem, él még és testsúlya mára már meghaladja, a 20 kg-ot. Jó lenne újra látni egy fénykép erejéig.
Két óra múlva indulnom is kéne, már nagyon izgatott vagyok. Addig egy kis érdekesség: tegnap viharos széllel és esővel elérte hazánkat egy hidegfront. Jelen pillanatban 7 fokos hőmérséklet van, de a szél ezt hidegebbnek érezteti. Az első jó jelek, hogy délután három óra van, amikor is elállt az eső és kezd a felhőzet is felszakadozni. Az időjárás-előrejelzés éjszakára nulla fok alatti hőmérsékletet jósol, de csapadékot szerencsére már nem. Engem semmi nem tarthat vissza attól, hogy ma horgásszak! :-)
Délután öt körül értem a tópartra, ahol maga a tógazda fogadott nagy szeretettel. Rövid beszélgetés után gyorsan nekiláttam felszereléseim összeállításának, mert tudtam, hogy hat óra körül már sötét lesz. A bal oldali botom szerelékét a zsilip melletti akadótól egy méterre helyeztem el, méghozzá úgy, hogy elsétáltam a parton odáig. Leengedtem úgy, mintha csónakkal lennék (gondolom, értitek). Etetésnek három marék SBS CSL 5 mm-es pelletet szórtam és öt szem félbeharapott Zadravec eper-hal ízesítésű bojlit. A hideg miatt gondoltam, hogy elég lesz ennyi, meg amúgy is most nem helyben tartani akarom a halakat, hanem minden példányt megfogni, ami arra jár. Ezután a nyeletőféket teljesen kilazítva visszagyalogoltam az állványig és feltettem rá a botot. Meglepődtem, mert a damil olyan feszes maradt mintha tényleg úgy húztam volna be a végszereléket. Csaliként egy szem 20 mm-es epres-halas bojlit és egy szem 16 mm-es ananászos fluor pop-upot használtam. Előző nap kijöttem és három helyet etettem meg, kettőt CSL pellettel és bojlival (1-es, 2-es helyek), a harmadikat csak bojlival (3-as hely). A középső botom szerelékét a tó legmélyebb pontjára dobtam, ezt SBS Squid & Octopus 20 mm-es bojlival csaliztam fel, amit már egy hónapja azonos aromájú dipbe áztattam. A jobb oldali szereléket arra az etetésre dobtam, amit csak SBS golyókkal etettem, és természetesen a horog alá is e termékcsalád gyártmányát tettem, méghozzá az M3 névre hallgató tej- és vajkaramellás ízűt, 18-as méretben.
Ekkora egy kicsit nyugodtabb voltam, mert minden végszerelék a helyére került. Jöhetett a beköltözés a tógazda összkomfortos faházába. A pakolást hihetetlen módon, de a kapásjelzőm hangja törte meg. Siettem a botokhoz: a jobb oldalin volt kapás. Persze ne gondoljatok olyan füstölősre. Éppen csak húzta. A botot megemelve éreztem, hogy azért nem lesz ez olyan rossz hal. Körülbelül 5 percig fárasztottam, mire megszákoltam. A mérlegelésnél jelen volt János is (a tógazda), akivel együtt örültünk a kereken nyolc kilós tőpontynak. Ezek szerint már nem múlik el az utolsó peca halfogás nélkül!
Ezek után folytattam a pakolást és következhetett a jól megérdemelt vacsora. Éppen teli lett a hasam, amikor megszólalt az vevőm, ezért már öltöztem is és rohantam az állványhoz. Újból a jobbos szerelék csalijára éhezett meg egy hal, de ez kicsit kisebb, majdnem hét kilós volt. Boldogan dobtam vissza a szereléket a helyére, és most már ittunk is egy finom pálinkát a sikeres fogásra.
A vacsora maradványainak elpakolása közben beszélgetni kezdtünk, amit váratlanul megszakított a következő érdeklődő. Az M3-as golyó ízlett meg neki is, és az eddigieknél nagyobb ellenállást tanúsítva a túloldali nádast vette célba. Persze nem kellett sok idő, hogy rájöjjön, nem sok esélye van a menekülésre. Szákolás és fertőtlenítés után próbáltunk csinálni pár képet, de nem volt fotogén. A visszaengedés pillanatában viszont látni kellett volna a boldogságát. Ezért érdemes így horgászni! Újracsalizás és élesítés után pont az áldomást ittuk, amikor a bal oldali jelzőm csippent meg. Örültem neki, mert arról a helyről még nem sikerült kapást kicsikarnom. A hal szerencsére nem az akadó, hanem a nyílt víz felé vette az irányt. Az eltérés az eddigiektől az volt, hogy a bokor mellé letett epres-halas bojlit vette fel, és az első tükörponty volt az nap. Nem volt túl nagy, de úgy gondoltam, hogy elteszem egy pontyzsákba reggelig, hogy világosban készíthessünk róla pár szép képet. A szerelék visszahúzása után úgy gondoltam, hogy most már nem iszom rá, mert ha ennyi halat fogok és mindegyik után iszom egyet, akkor reggelre részeg leszek. Elkezdtem számolgatni, hogy szinte percre pontos ütemben a kapások a jobbos botomról, a középsőről semmi, az utoljára említettről pedig ez volt az első. Tehát ha csak a 3-as helyről számítok érdeklődőre és minden így megy tovább, akkor körülbelül egy óránként kell kijönnöm a házból fárasztani. Persze nem csak a horgászattal kellett foglalkoznom, mert a kandalló felelőse is én voltam.
Újabb kapás, újabb hal, de ez már átlépte a tíz kilós súlyt. Az idő múlásával egyre hidegebb lett a levegő és arra lettem figyelmes, hogy kezd a matracon lévő víz megkristályosodni és a leheletem is erőteljesen látszik. Ilyenkor a kifogott példányokkal sokkal óvatosabban kell bánni, mert percek alatt odafagyhat a pikkelyzetük a halpaplanra. Sajnos a fényképezést több okból kifolyólag is mellőznöm kellett, pedig mind gyönyörű, egészséges uszonyos volt.
Visszahúzódva a menedéket nyújtó helyre most már bebújtam az ágyikómba és álomra hajtottam a fejem. A pihenő nem sokáig tartott, jelzőm hangjára ijedtem fel: valami hihetetlen vehemenciával húzta a damilt. Gyors felöltözés után (nadrág, pulóver, kabát, sapka, cipő - mindezt 7 mp alatt) rohantam az állványhoz, de addig folyamatosan fogyott a damil az orsómról. A bevágást követően éreztem, hogy a mai nap eddigi legnagyobbjával akadtam össze. A hal már messze járt, de sikerült megfordítanom, és onnantól kezdve egy adok-kapok következett. Negyedóra elteltével már a parton pihent a 12+-os.
E szép halat csak egy kép erejéig marasztaltam, szinte nyomban vissza kellett engednem, mert a bokor előtti szerelékemet is húzta valami. Bevágás és újabb fárasztás után sikerült partra emelni a nap második tükrösét, ami szintén tíz feletti volt. Ez is nagyon megtetszett, ezért eltettem a másik pontyzsákba reggelig. A botok visszahelyezése után már kicsit fáradtan tértem be a melegbe, de vetkőzés közben egy újabb érdeklődő jelentkezett! A hal komótosan, de annál határozottabban próbált meg védekezni. A hideg ellenére nagyon jól küzdött, de végül ő is a többi sorsára jutott (szákolás, mérlegelés, fénykép, majd örömteli visszaengedés). A nagyon hideg ellenére is melegség öntötte el a testem, amikor kiderült, hogy ez a töves 14,3 kg-ot nyomott.
Tíz perc múlva jött még egy kilenc kg-os, utána pedig egy óra pihenés, ami már nagyon rám fért. A hajnali három körüli tettes egy kisebb, hat kilogrammos tőponty volt, majd egy nyolcas következett. Őszintén megmondva, ez már egy kicsit sok volt. A következő órákban még fogtam egy pár példányt, de az utolsó kettő átlagon aluli volt. Ebből az okból is úgy gondoltam, kicsit szüneteltetem a horgászatot. Negyed öt volt, amikor meghoztam a döntést, és az újabb fogások után már nem dobtam és húztam újat. Csak a középső szerelékem maradt élesen, ami eddig érintetlen volt. Megpakoltam a tüzet és nyugovóra tértem. Hét órakor viszont kelnem kellett, mert megjöttek a közelben dolgozó munkások, akikkel a reggeli kemény hidegben egy kupica pálinka társaságában osztottam meg az éjszakai élményeket. Két dolog volt, amit mondtak: „Te nem vagy az eszednél!” és „Gratulálunk, ez nem mindennapi!”… A látvány magáért beszél:
A fotózás közben megérkezett az egyik barátom egy gyors pecára. Megdöbbenve hallgatta éjszakai kalandomat, ezért nagy kedvvel állt neki a pakolásnak, szerelésnek és már tolta is maga előtt a vizet a kishajó (mert még azt is hozott magával). Kapásra várva, ahogy azt szokás, élménybeszámolót tartottunk egymásnak. Közben a reggeli is az asztalra került.
A szikrázó napsütésben csak a szemben lévő domboldalon éppen egérre vadászó rókák figyelgetésével tudtuk elfoglalni magunkat, mert kapás az nem volt, csak kettő. Inkább nem is mondom, hogy mekkora halacska fűzte fel magát az amúgy is kicsi horgomra. Az idő gyorsan szaladt, a tógazda meg közben olyan babgulyást főzött, ami után már csak a kényelmes ágyhoz volt kedvem. Nem sokat pihenhettem, mert el kellett kezdeni rendet rakni a házban, és szép lassan az a pillanat közeledett, amire nagyon nem vár az ember: a horgászat befejezése, ráadásul ez sajnos ebben az évben az utolsó.
Nem voltam elkeseredve, mert úgy, mint az egész év, ez is sikeresen zárult. Pontosabban: 21 órát töltöttem a tóparton és ezalatt 21 kapásom volt, amiből 17 halat sikeresen szákoltam. Összesen 145 kilogrammot fogtam, az átlag pedig 8,5 kg volt. A túra legnagyobb példánya 14,3 kg-ot nyomott. Azt gondolom, hogy az utolsó bevetés maximálisan jól sikerült, és így még több élménnyel lettem gazdagabb. Az időjárási feltételek egyaránt próbára tettek engem és a felszerelésemet is. Egy kis érdekesség a fogásokról: mint már olvashattátok, mínusz öt fokra hűlt a levegő reggelre. Az egymást legsűrűbben követő 5 kapás éjjel egy óra körül érkezett. Az ekkor fogott példányoknak volt a legnagyobb testtömegük. Érdekes és számomra érthetetlen, hogy miért maradtak el a további kapások, miután felkelt a nap. Ha ez nyáron történik velem, akkor megértem, de így, hogy éjszaka fagypont alatti volt a hőmérséklet, és nappal gyönyörű, szélcsendes napsütés volt, így abszolút, de nem értem. Mindenre én sem tudhatom a választ.
Remélem, mindenkinek tetszett az élménybeszámolóm, valamint használható és a későbbiekben sikeresen felhasználható ismereteket ad azoknak, akik most kezdik vagy már elkezdték a bojlizás rejtelmeibe való betekintést. Kívánom, hogy éljen át mindenki olyan fogásokat, mint én ebben az évben, és ami a legfontosabb, hogy mindenki a „fogd meg és engedd vissza” elvét kövesse!
Írta: Költő Géza
Fotók: Költő Géza, V. János (tógazda)
