Sokszor történnek a horgászokkal furcsa, néha megmagyarázhatatlan dolgok, melyekből pár év elteltével elképesztő történetek, legendák születnek. A horgászattal eltöltött évtizedek alatt több, rendkívül emlékezetes kaland megtörtént már velem, akár egy könyvet is tele tudnék írni a legizgalmasabb történeteimmel. Az idén júliusban egy apró kis Gyékényesi szigeten, olyan hihetetlen kalandsorozat esett meg velem, mely valószínűleg még példátlan a horgász pályafutásom során.
Küzdelem az éjszakai viharban
Júliusban, horgászat céljából egy hétre feleségemmel, Andreával, Gyékényesre utaztunk. A horgászatot, a külvilágtól elzárva, egy kis szigetre terveztük el. Már a szigetre történő beköltözéskor éreztem, hogy különleges egy hét elé nézünk. A költözés során a csónak annyira tele lett pakolva a felszereléssel, hogy nekünk már szinte alig jutott hely. Többször is kockáztatva a vízbe borulást, azért elfoglaltuk a szigetet.
Miután gyorsan berendezkedtünk, és rövid vita után megegyeztünk abban is, hogy ki melyik oldalán fog a szigetnek horgászni, a botok is bevetésre kerültek. A nappali kapástalan időt követően, fokozott várakozással tekintettünk az éjszaka elé, szinte kézzel tapintható volt a feszültség. Éreztük, hogy nem mindennapi kalandsorozat fogja a kezdetét venni. Éjfélkor, legmélyebb álmunkból felriadva, visítva szólalt meg az elektromos kapásjelző. Miután a botokhoz rohantam, kissé aggódva vettem észre, hogy „valaki” félelmetes tempóban húzza le a zsinórt a dobról. A rengeteg kagyló miatt, nem igazán repestem az örömtől e cselekedet láttán. Azonnal csónakba pattantam, s veszett tempóban haladva, sikerült pár perc alatt a hal fölé állnom. Az éjszaka kitört viharban, ez a szembeszélnek köszönhetően nem volt valami egyszerű. A méteres hullámokkal és a hallal küzdve próbáltam ellenfelemet a szélvédettebb túlsó part felé kormányozni. Az elektromos csónakmotor segítségével ez nagy nehezen sikerült, de ekkor még nem tudtam, hogy ezzel a cselekedetemmel egy hatalmas hibát vétettem, mely a későbbiek folyamán alaposan megbosszulta magát. Még a küzdelem elején, a fejlámpám fényénél, a kristálytiszta vízben egy pillanatra felvillant előttem a 2-3 méteres mélységben egy méter körüli hatalmas haltest. Nem voltam biztos benne hogy mit láttam, csak reménykedtem benne, hogy ponty és nem amur.
- Ha ez ponty, és kissé testesebb, akkor talán még harminc kiló körül is lehet a súlya. - villant fel bennem a nagy pontyfogás lehetősége.
Miután bevezettem a szélárnyékos helyre a halat, s a fárasztás során végig bekapcsolva tartott radarra pillantottam, azonnal rájöttem, hogy hibáztam. A négy méter mélységű víz alatti kagylópadról belehúztam, szinte belevezettem a halat a 15 méteres mélységbe. Azonnal fenékre tört, és nagyon keményen tartotta magát. Innentől kezdve már nem csak a hallal, hanem a 15 méteres vízoszlop nyomásával is meg kellett küzdenem. Félóra elteltével kezdtem el először komolyan gondolkozni azon, hogy most vajon ki kit fáraszt? Háromnegyed óra nagyon kemény bánásmódot követően kezdett beállni a karom, a fáradság jelei, inkább rajtam mutatkoztak. 55 perc elteltével még mindig semmit sem láttam a halból. Viszont az öröm kezdett eluralkodni testemen, hisz védekező ellenfelem jellegzetes mozgásai alapján, szinte biztos voltam benne, hogy hatalmas pontyot akasztottam. A fárasztások során végig elmaradt az amurra oly jellemző kirohanás, a bot is méltóságteljesen, öregesen bólogatott a komoly súly alatt. Lelki szemeim előtt már az országos rekord lebegett, hisz pontyot ennyi ideig még sohasem fárasztottam. Egy óra elteltével, az addig a mélységhez rendkívüli módon ragaszkodó ellenfelem hirtelen engedett és kezdett felemelkedni. Mikor a teste hirtelen áttörte a vízfelszínt, kissé csalódottan kiáltottam fel!
- Amur! Ezt nem hiszem el! Sumák módon, megtanult öreg pontyként küzdeni!
Andrea közben a szigeten, a hatalmas viharban már szinte tövig rágta a körmeit, hogy vajon mi tarthat ennyi ideig, mi történt velem. Mikor visszaérkeztem a szigetre és megtudta, hogy nem a természet erőivel, hanem egy hallal küzdöttem egy órán keresztül, örömmel kiáltott fel.
- Ha ilyen sokáig fárasztottad, akkor biztosan nagyon nagy lesz!
A mérlegeléskor kissé szégyenkezve állapítottam meg, hogy az amur „mindössze” 15 kilós. Máig nem tudom, nem értem, hogy miért húzódott el a fárasztás ennyi ideig. Pedig terheltem, erőltettem kellőképpen, és mégis mennyi ideig ellenállt.
Hová tűnt 600 méter zsinór?
Az éjszakai kalandot követően, a reggeli órákban még javában tartott a pihenés, mikor váratlan vendég érkezett a szigetünkre. Kissé álmosan fogadtam, de mondandójával azonnal felébresztett.
- Fogtam egy szép pontyot, de kiakadt a mérlegem. Megköszönném, ha hitelesítenéd és lemérnéd.
- Milyen súlyhatárú mérleggel nem tudtad lemérni? - kérdeztem kissé kíváncsian.
- 22 kilóssal. - jött a megdöbbentő válasz, melytől majd hanyatt vágtam magam a meglepetésemben.
Ismeretlen horgásztársam csónakjába beszállva, Andreát egyedül hagytam a szigeten. De mielőtt elindultam volna a halat mérlegelni és fényképezni, megfelelő instrukciókkal láttam el.
- Ha kapás van, be ne vágj neki, csak emeld fel a botot és tartsd! Így talán elkerülheted, hogy a kagylópadok elvágják a zsinórt. Fél óra múlva itt vagyok!
A csónakban történő kölcsönös bemutatkozás után, Spolár Attilával gyorsan megérkeztünk a horgászhelyére. A mérlegelés, melynek során a mutató 24,35 kilónál állapodott meg, és fényképezkedés után visszaindultam a szigetre. Andreára pillantva, már a partra érkezés előtt tudtam, hogy nagy a baj.
- Elvitte! Elvitte az összes zsinórt!- kiáltott kétségbeesetten.
- Lehetetlen! Több mint 600 méter zsinór van a dobokon!
A bottartó állványhoz rohanva, és az orsókra pillantva a döbbenet uralkodott el rajtam. Az egyik dob teljesen üres volt, lefogyott róla az összes zsinór, csak a kötés maradt rajta.
- Mi történt? Hová tűnt ez a rengeteg zsinór? - kérdeztem Andreát.
- Alig hogy elhagytad a szigetet, azonnal kapás történt. Miután az útmutatásaid alapján felemeltem a botot, a hal továbbra is vitte az orsóról a zsinórt, egy pillanatra sem állt meg. Azt mondtad, hogy ne erőltessem a töréseken található kagylók miatt. Hát én nem is erőltettem, csak tartottam! Mikor láttam, hogy hamarosan lefogy a zsinór, visszahelyeztem az állványra a botot. Miután a zsinór teljesen elfogyott, és a bot elkezdett vészesen oldalirányba hajolni, ismét felkaptam, de pár másodperces huzavona után megkönnyebbült minden.
A botot azonnal megragadtam, és csónakba szálltam, s rohamtempóban kezdetem feltekerni a több mint 600 méter zsinórt. Legnagyobb elképedésemre legalább három kagylópad felett vágtattam el a hal után, s mégis megúszta a zsinór az éles kagylók támadását. Mikor végre a hal fölé álltam és ráemeltem, legnagyobb elképedésemre egy visszarúgást kaptam válaszul.
- Rajta van! - kiáltottam fel meglepetten.
Rövid küzdelmet követően kissé furcsán tekintettünk egymásra a 12-13 kiló körüli amurral.
- Te volnál a tettes? Te rohantál el 600 méter zsinórral? - szögeztem neki szigorúan a kérdést.
- Hihetetlen, hogy ezek a Gyékényesi halak mire nem képesek! - mi lesz itt még, morfondíroztam magamban.
A tomboló 83 centis nyurgaponty
A Gyékényesi kavicsbányára azzal a nem titkolt szándékkal érkeztünk meg Andreával, hogy mindent megteszünk egy 20 kilón felüli pontyfogásért. Ehhez már a túra elején megfelelő motivációt kaptunk Spolár Attila 24,35 kilós pontya révén. Bodrogi László személyében, pedig egy olyan helyi horgász segítette elhelyezkedésünket, ki szinte minden szegletét ismeri a tónak. A horgászat sikerét figyelembe véve a helyismeret nagyon fontos, Laci pedig tökéletesen birtokában van ennek a tudásnak.
Végül is a húsz kilón felüli pontyfogás nem jött össze, de legalább centiben közel voltunk hozzá. A horgásztúra utolsó éjjelén történt események örökre belém ívódtak, máig tisztán emlékszem minden pillanatára. Olyan kapásra kellett reagálnom, melyhez fogható talán csak a túra első éjszakáján volt. A csónakba szállás közben is folyamatosan vitte le az orsó dobjáról a zsinórt, lassan de biztosan távolodott tőlem a megakasztott ellenfelem. Közel egy percemben tellett mire felvettem a rohanó hal utazó sebességét. Zsinórt, egy centit sem tudtam tőle nyerni, csak tartottam a botot és vágtattunk az éjszakában. Két-három perc elteltével lassult le, s csak ekkor tudtam lopni tőle zsinórt, de még így is legalább tíz percbe tellett, mire fölé tudtam állni. Újabb tíz perc kemény fárasztás elteltével körvonalazódott ki előttem egy közel egy méteres ponty teste. A rendkívül hosszú pontyot meglátván kezem-lábam elkezdett remegni, a kezdeti magabiztosságom pillanatok alatt semmivé foszlott. Óriási megkönnyebbülésemre viszont a ponty már nem akart sehová sem menni, a nagy rohanás elég sokat kivett az erejéből. A szákolást követően felkészültem arra, hogy csak nehezen tudom majd a csónakba emelni a pontyot, de legnagyobb meglepetésemre ez könnyedén sikerült. Miután a csónakban elhelyezett, matracon pihegő pontyot közelebbről is megvizsgáltam, azonnal rájöttem a könnyű súly okára.
- Nyurga ponty!
A parti mérlegeléskor derült ki, hogy 11,2 kg-os nyurgát sikerült fognom. Ez a súly 83 cm-es hosszal párosult! Elképesztően vékony, gyönyörű nyurga ponty várta a fényképezést és az azt követő visszaengedést.
- Talán jobban is örülök neked, mint egy húsz felettinek. - suttogtam feléje, miközben a visszaengedés közben lágyan kicsusszant a kezeim közül.
