A 2024-es tavaszi szezon több szempontból is különleges volt. Sok izgalmas horgászat mellett talán az egyik legnagyobb kihívást és izgalmat a világ legnagyobb pontyfogó versenye jelentette. Izgalmas időszak volt, a felkészüléssel együtt két héten keresztül vezethettem a dél-afrikai pontyfogó válogatottat. Megtisztelő felkérés és egy jó lehetőség volt ismereteim bővítésére. Bár a horgászat és az időjárás nem volt az igazi, ennek ellenére nagyon tartalmas időszakot tudhatok, tudhatunk magunk mögött.
Hogy honnan is indult ez az egész együttműködés?
Tavaly december tájékán kaptunk egy megkeresést a dél-afrikai pontyfogó válogatott tagjaitól, hogy vállalnánk-e a segítésüket és felkészítésüket erre a nagy megmérettetésre. A kérdést a csapatunkhoz intézték, mi pedig összedugtuk a fejünket és végül elvállaltuk a nemes feladatot. Engem ért az a megtiszteltetés, hogy ezen a rögös úton végigkísérhettem őket. Már decemberben elkezdtem agyalni és tervezni, bár messzinek tűnt az április, az idő repült, így mindent időben kellett megszervezni. A feladat nem volt egyszerű, ugyanis a sporttársak egy bőrönddel és mindössze néhány aprósággal érkeztek.
Az előkészületek:
A felszereléseket teljesen a nulláról kellett felépítenem. Szükségük volt autóra, szállásra, minden jellegű felszerelésre, ami egy ekkora versenyre esetében nem csekély mennyiség. Csalikra, ételre és még hosszasan sorolhatnám… Egyszóval, nagy kihívások előtt álltam, mindezt úgy, hogy emellett egyetemre járok és főállásban dolgozom. Mindig keresem a kihívásokat és szeretem feszegetni a határaimat, így mondanom sem kell, nagy izgatottsággal vágtam bele a teendőkbe és a szervezésbe.
A szállást, az autót és az apróságok beszerzését hamar el is intéztem. A felszerelések bérlése és mindennek a rendszerezése egy kicsit nagyobb fejtörést okozott. Végül a Felsőörsön található bojlis kölcsönző munkatársai nagyon sokat segítettek, sikerült mindent beszerezni. Néhány kiegészítő volt már csak hátra, de azokat meg kipótoltam a saját felszerelésemből.
A csalikkal volt a legkönnyebb dolgom. Hálás vagyok, hogy egy ilyen csapathoz tartozhatok, mint a Haldorádó! Csapatunk és a cég dolgozói most is nagy segítségemre voltak és a lehető leghamarabb, a legjobb minőségű csalikkal láttak el. Nem kis mennyiségben, ugyanis több mint 100 kiló csalival vágtunk neki a rangos megmérettetésnek. Ezúton is még egyszer köszönöm!
Rohamosan közeledett az április közepe. Már csak néhány nap volt a repülőgépük érkezéséig, én pedig már az utolsó simításokat végeztem. Minden felszerelés elő volt készítve az érkezésükre.
A versenyt megelőző hét:
Talán a verseny előtti néhány nap telt a legizgalmasabban. Április 16. délután már a reptéren vártam Riaant és Nicót. Kicsit izgultam, mert bár jól megtanultam gimnáziumi éveim alatt angolul, azért ez most mégiscsak egy új szituáció lesz. Szerencsére a landolás és a hazaút is zökkenőmentes volt. Jól elbeszélgettük az időt. Az este a pihenésről szólt, másnap reggel viszont nekivágtunk a teendőknek és alaposan átbeszéltük a menetrendet a versenyig. Minden napra jutott valami fontos feladat, így egyikünk sem unatkozott. Megmutattam nekik mindent, ami a balatoni horgászstílusunkat jellemzi. Meséltem nekik a fogásainkról és a taktikákról, ők pedig nagy érdeklődéssel hallgattak mindent, nagyon lelkesek voltak.
Napról napra és lépésről lépésre haladtunk a feladatokkal. Alakultak az előkék, a felszerelések, a csalik is elő voltak készítve, és minden olyan apró hiányosságot pótoltunk, ami menet közben még előtérbe került. Az érkezésüket megelőző héten szinte nyárias meleg volt, ezért boldogan újságoltam ezt nekik, ők pedig annyira belelkesedtek, hogy meleg ruhát szinte nem is hoztak magukkal. Természetesen mire ideértek, az idő újra amolyan bolond áprilisi lett, így muszáj volt beszereznünk két thermoruhát is nekik. Ilyen apró akadályok már nem állhattak az utunkba. Egy szempillantás alatt eltelt a versenyt megelőző hét, mire észbe kaptam, már túl voltunk a regisztráción és vártuk a szombati sorsolást az ünnepélyes megnyitóval.
A verseny hete:
A megnyitóünnepség nagyon színvonalas és látványos volt, öröm volt ott lenni. A sorsolásnál nagyon izgultunk. Nagyon szerettem volna „hazai" részre húzni, leginkább Tihanytól Balatongyörökig, de egy keleti medencével is kiegyeztem volna. Még olyan is megfordult a fejemben, hogy mókás lenne a saját helyemet kihúzni, mert az is részt vett a sorsolásban a helyek között. Sajnos hiába minden reménykedés, sikerült arra a részre sorsolni, ahova a legkevésbé szerettem volna. Peg 200, Balatonszárszó… Kicsit csalódottan jöttem le a pódiumról. A sorsolás után átmentünk Tihanyból komppal és megmutattam a többieknek a helyet. Másnap pedig hajnalban útnak indultunk, a Huba utcai szabad strandra. Viharos szélben és csípős hidegben érkeztünk a helyszínre, és az időjárás-előrejelzés sem kecsegtetett sok jóval az előttünk álló hétre nézve. Hamar a helyére került minden, feszített tempóban felállítottuk a táborunkat, összeraktuk a csónakokat és vártuk, hogy delet üssön az óra, illetve bíztunk benne, hogy a viharjelzés is lekerül addigra első fokra.
Mikor végre vízre szálltunk, még inkább reménytelennek láttam a helyet. 450 méteren még combig érő víz volt a szektorunk pedig 500 méterig tartott. 490 méteren végre lemélyült egy kicsit, itt már volt 2,5 méter mélységünk, de a déli parton végighaladó marástól és mélységtől még messze voltunk. Így maradt a bizakodás a vakszerencsében, 470 és 490 méter között helyeztük el a végszerelékeinket és alakítottuk ki az etetéseinket. Egy milliméter iszapot se találtunk, csak kőkemény homokot és nulla természetes táplálékot. Bíztunk abban, hogy a viharos szél kitol néhány halat a sekély vízbe, ahová az etetéseinket kialakítottuk. Elég alaposan feletettük a pályát és bíztunk a szerencsében.
Eltelt közel négy nap… viharos széllel, másodfokú viharjelzéssel és kapás nélkül. Teljesen reménytelennek tűnt a szituáció. Bosszantó volt, hogy ennyi igyekezet és befektetett energia után ilyen esélytelenek vagyunk. Olyan időjárási viszontagságok voltak, amilyeneket balatoni horgászként is ritkán látok. Akkora hullámok és szél volt, hogy az északi oldalon teljes stégeket bontott le, a déli oldalon pedig szinte kiöntött a „tengerünk". Amint elvonult a cudar idő, az utolsó másfél napra minden tudásomat beleadva igyekeztem valamit kitalálni. Órákat voltam bent radarral és próbáltam halra utaló jeleket keresni és úgy elhelyezni a szerelékeket. Ennek köszönhetően végül a verseny hajrájában sikerült fognunk néhány nem mérhető, azaz 10 kiló alatti pontyot és egy szép, 16 kiló feletti pikkelyest. Ez volt a becsülethalunk. Nagyon örültek neki a srácok is. Sose dolgoztam és küzdöttem ennyit egy 16 kilóst halért, különösen nagy értéke volt így számunkra.
A verseny második felében került partra a Balaton rekordhala is, közel 36 kilóval, ami egy hihetetlen szám és fogás. Nagyon örültem a fogásnak, és ez adott egy kis lendületet nekünk is az utolsó órákra. Csodálatos víz a Balaton, nem tudok betelni vele!
Így ért hát véget számunkra a világ legnagyobb pontyfogó versenye. Vegyes érzelmekkel és rengeteg tapasztalattal tértünk haza. Irgalmatlan meló volt mögöttünk, horgászatra alkalmatlan időjárás és mindez egy lehetetlennek tűnő helyről.
Összegzés:
Egy nagyon nehéz és fárasztó időszak volt ez a két hét. Borzasztóan kimerültem a végére, de rengeteget is tanultam belőle. Idén kijelenthető, hogy nemcsak a mi szektorunkban, hanem az egész tavon nagyon nehéz volt a halfogás. Ez is jól mutatja és egy korábban készített írásomban leírt gondolataimat erősíti meg, hogy igenis óriási értéke van a mai napig egy 10 kilós balatoni pontynak!
Megtisztelő volt, hogy két héten keresztül vezethettem a dél-afrikai válogatott tagjait ezen a rögös úton. Biztos vagyok benne, hogy még találkozunk és abban is, hogy dél-afrikai barátaink nem először jártak Magyarországon, az IBCC-n. Dolgozunk a jövőben is azon, hogy ez a horgászkapcsolat továbbfejlődjön.
Köszönöm Gábornak és Haldorádónak ezt a lehetőséget és a támogatást!
Megtisztelő ilyen csapathoz tartozni és ilyen nagyszerű emberekkel együtt dolgozni, már sokadik éve!
Írta: Szoják Benedek
Fotók: Nico Oosthuizen, Riaan Riekert, IBCC Facebook, Balatoni Hal Facebook, Szoják Benedek
