Mióta egyetemista hallgatóként az elfoglaltság képében nyilvánulnak meg nálam a hétköznapi zűrös, egyhangú időszakok, nagyon ritkán adódik lehetőségem arra, hogy huzamosabb ideig a vízparton legyek. Az elmúlt éveim során mindig volt valami, ami útját állta a tervemnek, hogy az egyik legszebb hónapunkban, az áprilisban is sikeresen beiktathassak egy több napos horgásztúrát. Ezért aztán nagy boldogsággal töltött el az a hír, hogy idén egy egész hetes szabadságot kapunk pont e számomra oly kedves hónapon belül. Nincs mese, irány a vízpart!
Mielőtt azonban belecsapnék a dolgok közepébe, szeretném kifejteni pár mondatban, hogy miért is kedvelem annyira az áprilist…
Egyrészt a hosszú tél után a horgászok többségét - úgy gondolom - megrészegíti a tavasz színeibe burkolózó, festői szépségű táj látványa, a vízparton tartózkodás minden egyes perce szinte felér egy rabságból történő szabadulással. És akkor ott vannak kedvenceink, a pontyok, akik az ívásra készülődve nagy mennyiségű táplálékot vesznek magukhoz, és fokozatosan javul a kondíciójuk a téli „diétát” követően. Mindezt figyelembe véve nem is lehet kérdés, hogy miért szereti a pontyhorgászok többsége az április szeszélyes és kiszámíthatatlan, ugyanakkor olykor óriási lehetőségeket tartogató napjait.
A mostani történetem azzal a bizonyos hétvégével kezdődik, amikor Izsákon a IX. Haldorádó Fórum Találkozó és Kupa lezajlott. Akkor - külső szemlélődőként és a régi jó barátokkal való találkozás reményében - mindhárom napon ellátogattam a helyszínre. A résztvevők által szákba terelt pontyok mennyisége számomra bizakodásra adott okot, a viharos szél (ami a horgászatot nagyon megnehezítette) alaposan „felkavarta az iszapot”.
A vasárnapi eredményhirdetést követően teljes felszereltséggel érkeztem a helyszínre. Miután kedvenc helyem környékét alaposan „körülbombázták” a versenyt követően a sporttársak, a táborkialakítás lett az első program „Ráérünk…” címszó alatt, mivel a betervezett horgásztúra nem kevesebb, mint 120 órás volt. (Csak zárójelben jegyezném meg, hogy ez a második legtöbb, olyan napot tartalmazó horgászatom volt, melye(ke)t egyhuzamban töltöttem el az Izsáki horgásztavon.) Amikor látszott, hogy a pálya szép lassan kezd kiürülni, összeszereltem egy botot, és mindennemű etetést mellőzve találomra bevetettem nagy távolságra az akkori legújabb fejlesztésű, „Energy Power” névre hallgató, saját gyártmányom oldódó kivitelével. Mikor két(!) percen belül határozott ejtést közvetített a kapásjelzőm, nem akartam hinni a szememnek/fülemnek. Első blikkre egy 4-es forma töves. Aztán folytatódott az őrület, és kísérteties déjà vu érzés elevenedett fel bennem a tavaly júliusi miszlai horgászatom miatt, ugyanis akárcsak akkor, ezúttal is úgy jártam, hogy eleinte nem volt időm a három botot összerakni.
Napnyugta környékén már 7 db pontynál jártam, ezeket egytől-egyig az Energy oldódómnak köszönhettem. Mivel nem voltak nagyok (kb. 5 kiló lehetett a plafon) elhatároztam, hogy gyári golyókra váltok, majd ezekkel készülök fel az éjszakai csendesebb, de remélhetőleg „nagyhalasabb” időszakra. Turkáltam a hűtőtáskámban - amely olykor a bőség zavara szituációt is képes megteremteni - amíg a kezem ügyébe nem került az idei év egyik újdonsága, a „Super Spice” névre hallgató bojli. Bíztam a fűszeres jellegében, hiszen ezek a bojlik többnyire az ilyen változékony időkben mutatják meg „igazi arcukat”. A másik két felszerelésre felhelyezett édes jellegű golyók az első éjszakán érintetlenül maradtak, azonban a „Szuper Fűszer” telitalálatnak bizonyult. Két ponty is igazolta az elképzelésem helyességét, mindkettő 5 feletti volt, sőt a nagyobbik meghaladta a 9 kg-ot is.
Az első éjszakán hasonlóképp cselekedtem, mint a legutóbbi (márciusi) horgászatom kezdetén, ugyanis ekkor még etetésen nem gondolkodtam, csupán a szokásos PVA csomagokkal spékeltem meg a horgokat.
Viszont amikor a felkelő nap sugarai egy ébresztőóra hatását meghazudtoló módon „rugdostak” ki az ágyamból, rögvest elkezdtem az egész heti etetési stratégiát fejben kidolgozni, majd megvalósítani. Többnyire szemessel (kukorica) és bojlival készültem, pelletből minimális mennyiséget szórtam be a túra során. A magból kb. 6-8 kg-ot, a bojliból pedig megközelítőleg 10-12 kg-nyit használtam fel az egész horgászat alatt, ez utóbbiból főzöttet és oldódót egyaránt. E golyók összmennyiségének durván a háromnegyedét dobócsővel juttattam be az etetés helyére.
Egy zseniális találmány: „The Spomb”
Az elmúlt évek során sokféle etetési módszert kipróbáltam már, megismerkedtem az e célt szolgáló eszközök különböző formáival - kezdve a dobócsőtől a (hagyományos) rakétáig, a parittyán keresztül a csúzliig -, azonban a parti (dobálós) horgászatok során egyikkel sem tudtam ez idáig olyan pontosan és hatásosan etetni, mint a bekezdés címében megnevezett zseniális találmánnyal, vagyis a Spomb rakétával. Ez a speciális eszköz minden olyan akadályt leküzd, amelyek „elődjeinél” - szinte biztosra veszem - gyakori problémaként jelentkeztek bármely sporttársamnál. Először is fontos megemlíteni, hogy teljesen zárt kialakítása révén egyszer s mindenkorra elfeledhetjük a pazarló, út közbeni szóródásokat, ugyanakkor a rendszer lelkét képező piros gomb a vízbeérkezést követően automatikusan kinyitja a rakéta testét, így az etetésre szánt eleségek pontosan oda kerülnek, ahová azt mi elképzeltük. További nagyon fontos tulajdonsága, hogy viszonylag csendes. A klasszikus rakéták vízbe érkezéskor olyan lármát csapnak, amit a halak nem biztos, hogy minden vízen díjaznak, illetve díjaznának. A Spomb kinyílásakor ehhez képest egy tompa, koccanásszerű hangot ad ki, ezenfelül kitekeréskor feljön a víz tetejére, és szépen „sétál” ki a felszínen anélkül, hogy erőlködnünk kellene a csévéléssel. Hozzátenném, „újszülöttnek minden vicc új” alapon e látványt eleinte meg is mosolyogtam. :)
Alapvetően egy teljesen könnyen kezelhető termékről van szó, azonban egy rövid használati útmutatót összegeznék nektek, aminek akár hasznát is vehetitek a későbbiekben, illetve aminek segítségével megelőzhetitek a lehetséges kellemetlenségeket.
Miután a rendszer működését szolgáló piros gomb a rakéta elején található, célszerű úgy (pl. a megszokottnál valamelyest magasabbra) dobni, hogy a rakéta csobbanáskor biztosan ezen a ponton érintkezzen (először) a vízzel. Tettem szándékosan kísérleti lendítéseket kisebb ívben is, a rakéta úgy is hibátlanul működött… de nyilván nem érdemes azzal magunknak kellemetlenséget csinálni, hogy úgy használjuk, ahogy elméletben meglenne rá az esély, hogy ne működjön. Ráadásul ezzel praktikus (és nem éppen olcsó) kis eszközünket károsíthatnánk, ami - gondolom -, senkinek nem lenne célja. Hasonló kulcsfontosságú kérdés a megfelelő dobóelőke használata - ha nem akartok saját magatokkal kiszúrni, e nélkül meg se próbáljátok! Monofilből használjatok minimum 40-est (szerintem kb. 50-es az optimális), a fonottból (bár botunk megkímélése érdekében személy szerint én ezt nem javasolnám) 20-as átmérőtől induljunk el. A rakéta végén található forgónál mindenki az általa ismert legmegbízhatóbb kötést tudja alkalmazni.
Egy fontos apróságra még szeretném felhívni a figyelmeteket: A rakétát a kiakasztott zsinórklipszes technikával ne használjátok! Mivel a Spomb alapesetben egy szép ívet „rajzol le”, mire a megfelelő szögben vizet ér, ha „lefékezzük” (vagy inkább megállítjuk), akkor ki fog billenni ebből az ívből, és a klipsz visszarántása következtében nem a szerkezet kinyílását biztosító része fog vizet érni. Viszont ha mindezt figyelembe vesszük és rendeltetésszerűen használjuk, egy nagyon korrekt termékkel tehetjük horgászatainkat minden eddiginél eredményesebbé. A Spomb tulajdonképpen bármilyen formájú illetve fajtájú csalogatóanyag bejuttatására alkalmas, legyen szó akár bojliról, pelletről, magról, etető- vagy élő anyagról.
Miután tudtam, hogy egy ilyen eszköz használata mellett az etetési lehetőségek tárháza szinte végtelen, elkezdtem tanakodni egy olyan egyedi elképzelés megvalósításán, ami elsőre még nekem is „meredeknek” tűnt, viszont - mint ahogyan az a későbbiek során ki is derült - a halakra döbbenetes hatást gyakorolt. Nem is csigázlak tovább benneteket, a most következő képsoron bemutatom, miről is van szó.
Hogy milyen halak értékelték a gondosan megtervezett etetési stratégiámat? A pontyok apraja-nagyja tekintélyes mennyiségben tette tiszteletét az általam „megterített asztalnál”, de a túra során igazi „bónuszhalnak” számító fogásokat is sikerült elkönyvelnem…
Bízom benne, hogy írásomban sikerült megosztanom veletek számotokra érdekes gondolatokat, melyeket remélhetőleg eredményesen tudtok majd kamatoztatni…
De ezzel még nincs vége!
Ez volt kétrészes cikksorozatom első epizódja, melynek keretében a 120 órás horgásztúrám során alkalmazott etetési technikák részletes bemutatását foglaltam össze. Bízom benne, hogy ez az írás kellően felkeltette az érdeklődéseteket, mert ha hiszitek, ha nem, a horgászat „java” majd még csak most következik! :) Második nekifutásra bevált csalizási technikáimat mutatom be részletesen…
Eredményes horgászatot kívánok mindenkinek!
Írta: Jávorka Dániel (jdcm333)
Fotók: Dani
