„In medias res”, mondaná a latin arra a gondolatmenetre, amely kétrészes „cikksorozatom” második epizódjára lesz jellemző. Ugyanis miután előzőleg a horgászat során alkalmazott etetési technikáimat kiveséztem, nem maradt más hátra, mint a dolgok közepébe csapni, vagyis azoknak a speciális csalizási eljárásoknak az ismertetése, amelyek alkalmazása várakozáson felüli eredményt produkált számomra. Ha kellőképpen furdal benneteket a kíváncsiság, hogy már megint mi a túrót dobhatott ki a „ketyerém” :-), egy klikkeléssel máris választ kaphattok a kérdésre…
Azok számára, akik olvasták már bármely szakmai írásomat, valószínűleg cseppet sem mondok újat azzal, hogy a pontyhorgászat bojlis ága terén egy olyan posztot igyekszem képviselni, amivel azért küzdök, hogy kedvenc módszerünk ne vesszen ki a lehetőségek tárházából - tehát igyekszem időről időre olyan technikákat kipróbálni/feltalálni, amelyek még nem szerepeltek húszezerszer (némi túlzással) a pontyhorgász szakirodalmakban. Persze mindezt megvalósítani a mai világban egyáltalán nem egyszerű, sőt, nyugodtan kijelenthetjük, hogy egyre nehezebb új dolgokat kitalálni…
E második epizódot egy aprócska visszatekintéssel indítom, méghozzá annak a márciusi írásomnak a képében, amelynek a most következő gondolataim akár a folytatásai is lehetnének. Ugyanis el kell, hogy áruljak nektek valamit arról a zsugorcsöves kialakításról, amelyet legutóbb kísérleti jelleggel vetettem be, de már akkor sejtettem, hogy nem követek el azzal hibát, ha legközelebb (vagyis ezen a túrán) is megpróbálom… Nem szaporítom a szót, egy a lényeg: piszkosul bevált!
A kedd délelőtti első „áldozat” visszaengedését követően továbbra is kitartottam a halat adó csali mellett, az „ami működik, azt nem szabad bántani…” elv figyelembevételével további bizalmat szenteltem a fogós csalinak. A speciális kialakítást több példányban és kétféle előkeanyagból is „létrehoztam” a túrát megelőző napokon, ennek értelmében - hogy mindkettő tökéletesen tudjon működni - két különböző megoldást alkalmaztam az előke gubancolódásának kivédésére. Az egyik horogelőkét bevonatos „madzagból” kötöttem - ez volt az egyszerűbb véglet, itt a puszta kialakítással letudtam a gubancveszély okozta kellemetlenségeket. A fonott előke esetén plusz segédeszköz igénybevételével törekedtem az említett bosszúság elkerülésére: itt a korábbi írásomban bemutatott PVA csomagokat alkalmaztam.
Ami magát a Winter Competition Frankfurti kolbászos bojlit illeti, az iránta táplált (további) bizalmam meghozta gyümölcsét, hiszen a másodjára jelentkező „maszatolós” érdeklődő bevágást követő ellenkezése már komolyabb méretről árulkodott. Komótosan úszkált a kapitális jószág a tó közepén fel és alá, a botot kétszer is át kellett vennem a másik két bevetett készség alatt, nehogy megtréfáljon leendő zsákmányom. 25 perc fárasztás után az akkori nappali műszakos halőr, Misi segédkezett a hatalmas uszonyos szákolásánál. Azonnal látszott, hogy 10 feletti, méghozzá nem is karcsún: 12,9 kg-mal nyitottam idén a „tízpluszos” gyűjteményem :). Nagyon boldog voltam. De ha hiszitek, ha nem, a legnagyobb örömöt számomra nem a hal mérete jelentette, hanem az, hogy az általam kifejlesztett speciális kialakítással sikerült kifognom, ráadásul egy igencsak elhúzódott csata diadalmas befejezéséül.
Ezzel a gyönyörű tövessel a jobbos felszerelésem teljes mértékben le is vizsgázott, noha a későbbiek során volt még vele meglepetés… amire majd később térek vissza, mivel az események sorrendje másképp zajlott.
E mondat elolvasását követően bizonyára már fel is merülhetett néhányatoknál az kérdés, hogy a másik két botomon vajon mit használhattam?! Nem titok. A balos felszerelést meghagytam a korábbi bevált stratégiák kiskapujának (legalábbis ami a végszereléket illeti), így a teória értelmében a már jól bevált teflonos Gamakatsu horgot rögzítettem a Kryston Super Nova előkezsinór közreműködésével, majd ezzel próbálgattam a különböző (többnyire édes jellegű) bojlikat.
Harmadik végszerelékem kilétét viszont még mindig homály fedi… azonban most erről is lerántom a leplet! :)
Biztosan emlékeztek még (amennyiben mégsem, a cikk elején beiktatott hivatkozással vissza tudjátok keresni), amikor a márciusi írásomban említést tettem egy pop-up bojlival történő csalizási technikáról, amelynek megvalósításával akkor még a kezdeti stádiumban tartottam. Azonban örömmel tudatom veletek ezúttal a hírt, hogy ezen a horgászaton sikerült tökéletesítenem az elképzelést, sőt mi több, fel is avattam. Nem húzom tovább az orrotok előtt a mézesmadzagot, rá is térek a lényegre.
Az egész ihlet előzménye onnan eredt, amikor Fórumos cimborákkal tárgyaltunk ki egy olyan videót, amelyben víz alatti felvételek szerepeltek. Ezeken többféle kötési alternatívát mutattak be, miként viselkednek, amikor felszippantják őket mindenestül a halak. Kíváncsiságból megnéztem egy olyat, amelyben egy pop-up bojlis technika szerepelt. A videót tanulmányozva azzal szembesültem, hogy a bemutatott megoldásnak iszonyúan nagy volt a hibaszázaléka. A képsorokat alaposan kielemezve kezdtem lassan rájönni, hogy miért működtek nálunk (eddig) kevésbé a lebegtetett golyóbisok. A válasz az előkehosszban és az ólom kivezetésének pozíciójában keresendő. Az előkehossz azért fontos kritérium, mert minél hosszabbra hagyjuk, annál nagyobb játékteret hagyunk a halnak a lefelé, illetve oldalra történő elmozdulások esetén. Felfelé történő elmozdulásról ezúttal értelmetlen beszélnünk, mivel a (pop-up) bojli felhajtóereje (az ólom súlyával „együttműködve”) ezt a lehetőséget kizárja. Tehát fogalmazhatnánk úgy is, hogy számunkra a hal által generált ilyen jellegű elmozdulás az ideális, hiszen az a horog azonnali megakadásához vezet.
Igen ám, de van egy kis bökkenő! Az ólmok döntő többsége felszerelve egy olyan kialakítást eredményez, ami lebegtetés szempontjából észrevételem szerint kedvezőtlen. Ugyanis az előke többnyire pontosan derékszöget fog bezárni az (inline) ólom kivezető nyílásával, amennyiben azt pop-up bojlival csalizva, teljes előkehosszban vetjük be. Ez véleményem szerint azért nem szerencsés, mert így a hal érdeklődésénél az ólomnak teljesen át kell fordulnia ahhoz, hogy a maximális tömegével akadást eredményezhessen (értelemszerűen most fix végszerelékről beszélünk). Ez pedig olykor elegendő is lehet ahhoz, hogy turpisságunk pillanatok alatt a lebukás áldozatává váljon.
A megoldás, úgy gondolom, hogy az oldalkivezetéses kialakítású ólmoknál keresendő. De - hogy ne legyen minden tökéletes - ezeknek is van egy nagy hibája. Még a jósok se fogják megmondani senkinek biztosra, hogy a hengeres formájú ólomtest melyik oldalára fog érkezni bevetésnél :). Ha pedig a kivezetés nem a vízfelszín irányába „mutat”, lényegében ugyanott vagyunk, mint a klasszikus inline ólmokkal. Viszont én megtaláltam erre is a megoldást.
Előkehossz kérdés tiszta, ólomkialakításos kérdés tiszta. Mi kellhet még?! Nem más, mint egy megfelelő horogkötési technika. A pontyhorgász berkekben sokak által ismert 360 rig-nek egy speciális, „Floating” jellegű változatát készítettem el a végszerelékhez, annyi különbséggel, hogy a horogfület nem egy forgóval, hanem acélkarikával ütköztettem. E kialakításnak az a lényege - mint ahogy a neve is mutatja -, hogy teljesen mindegy, hogy a hal milyen irányból szív rá a csalira, a horog (miután nincsen kötéssel rögzítve) mindig arra fog fordulni.
Amennyiben egy ilyen (esetleg saját ötlet alapján egyéb) „kötéssel” rögzítettük a horgot, majd beiktattuk a rendszerbe, gyakorlatilag elkészültünk a fogós végszerelékkel.
Amire mindenképp felhívnám a figyelmeteket:
Hasonlóan a „normál” oldalkivezetéses ólmokhoz, itt sem fogjuk tudni megjósolni, hogy a nehezék a bevetés után melyik oldalára fog érkezni. De mivel nem hengeres felületről beszélünk, 50-50% esélyünk van arra, hogy a kívánt felére érkezzen. Ezt a megoszlást a számunkra kívánt irányba jelentősen eltolni szerintem képtelenség, viszont kísérleteztem olyan megoldásokkal, amik javíthatják ezt az arányt. Ha az előző epizódban bemutatott Spomb rakétához hasonló dobótechnikát alkalmazunk, akkor tapasztalatom szerint nagyobb biztonsággal fog az ólom a megfelelő oldalán medret érni. Van arra is megoldás, hogy milyen módon tudjátok ellenőrizni, hogy a nehezék melyik felére esett: az ólom óriási előnye, hogy „talpa” rücskös kialakítású. Ezt kihasználva a bevetést követően a zsinórt megfeszítve, majd botspiccet óvatosan meghajlítva le tudjuk ellenőrizni, hogy a szerkezet milyen pozícióban landolt. Ha az ólom a rossz oldalára érkezett (ergo arra, ahol a kivezetés is található) akkor a megfeszítésnél a rendszer azonnal meg fog könnyebbülni -> ekkor az ólom elmozdul a meder alján. Ebből már tudni fogjuk, hogy fals érkezés történt, ez esetben véleményem szerint célszerű újat dobni. Ha viszont a megfeszítés alatt az ólom érezhetően keményen „ül” a meder alján, akkor célba értünk!
Gyakorlatilag az egész kedd délutánt rá kellett szánnom, mire kitapasztaltam, hogy fog az egyedi kialakítás a leghatásosabban működni, viszont a történteket felelevenítve bátran kijelenthetem: megérte!
Az éjszakai horgászatra felkészülve napnyugtára minden a helyére került, és vártam az újabb fejleményeket. Egy darabig éberen bizakodtam a legjobbakban, aztán nyugovóra tértem, egy lehetséges „koncert” hallatának reményében. Éjfél után váratlanul megtört a jég: SIKERÜLT!
Eközben volt esemény a balos felszerelésen is…
Óriási öröm volt számomra, hogy az új elképzelésem eszközét ilyen gyönyörű halakkal sikerült felavatni. A másnap délelőtt folyamán még két kapásom volt erre a felszerelésre, ebből az egyik sajnos nem akadt meg, a másik pedig egy valamivel 5 kg alatti pikkelyes volt.
Miután az imént már délelőttről beszéltem, elérkeztünk egy újabb fontosabb fordulóponthoz, egész pontosan a túrám „vízválasztójához”. Mielőtt azonban erre kitérnék, beavatlak benneteket abba, hogy milyen halat köszönhettem az előző epizód során említett, saját fejlesztésű, Energy Power bojlimnak ezúttal a főzött verziójával.
Tudniillik ezt a golyót egy jelenleg kifutó fázisban szereplő Zadravec Baits terméknek, egész konkrétan a Power of Fruitnak a saját elképzelés alapján megalkotott, illetve továbbfejlesztett kivitelének céljával állítottam elő. Ebből nyílván már ki is található, hogy egy vegyes gyümölcsös jellegű, édes golyóról van szó, amiről még annyit elárulok, hogy négy évszakos bojlinak szánom. Hogy ez mennyire fogja megállni a helyét, arról majd csak jövőre tudok nyilatkozni. :)
Magát a csalit kétféle formációnak megfelelő kialakításban „tálaltam”: önmagában, illetve P. of F. Pop-Up bojlival kikönnyítve, illetve alkalmaztam emellett egyéb tuningolási alternatívákat is.
Írásom végezetéül szeretnék megosztani veletek egy érdekességet, hátha tanulságos lesz számotokra is (számomra mindenképp az volt!). A 120 órás horgászatom 72. órájában járunk, a második 10 feletti ponty után, kifogott halaim összsúlya immár 165 kg-ra ugrott. Ekkor újabb váratlan fordulat következett, betört a héten a harmadik hidegfront is.
Ezt követően a víz oly mértékben lehűlt, és ezzel együtt a körülmények számomra annyira kedvezőtlenné váltak, hogy a maradék 48 óra alatt nem hogy halfogást, még kapást sem sikerült elérnem!
Miért írtam le ide ezt az óriási „öngólnak” látszó nullázást?!
Mert úgy vélem, ebből lehet a legjobban tanulni! Hiszen volt egy horgászatom, amelyen megtapasztalhattam az eredményesség mindkét végletét. Úgy vélem, ez az információ kellően hiteles ahhoz, hogy valaki kétszer is átgondolja a későbbiekben, hogy mit mond, mielőtt butaságot beszél. Mert ezek után nagymértékű tudatlanságnak ítélném meg, ha valaki azt nyilatkozná, hogy nincsen hal a tóban. Viszont sajnos olykor szembesülnünk kell azzal a ténnyel, hogy a körülmények nem mindig nekünk dolgoznak. Ha szerdán kezdtem volna meg a horgászatot, még valószínűleg most se lenne meg az idei első 10 felettim, az előreláthatólag bekövetkező betliről pedig még nem is beszéltem. És ez az, amit ebben a vízben annyira kedvelek! Kiszámíthatatlanság, szeszélyesség, rapszodikusság… és még ragozhatnám a témát órákig, de úgy érzem, nem szükséges. Mert aki többször horgászott már itt, az biztosan tudja, hogy miről is beszélek…
„Cikksorozatomnak” ezennel a végére értem, így bízom benne, hogy találtatok e két epizódban számotokra hasznos gondolatokat, amiket akár eredményesen tudtok majd kamatoztatni a későbbiekben.
Kívánok eredményes horgászatokat mindenkinek!
Írta: Jávorka Dániel (jdcm333)
Fotók: Dani
