Ismeretlen vizeken - a Szücsi Völgy-tó

Ismeretlen vizeken - a Szücsi Völgy-tó

Sokat hallottam már erről a tóról, sok jó halat fogtak itt ebben az évben. Gondoltam, egy új víz mindig tartogat magában valami meglepetést, ezért úgy döntöttem, hogy ellátogatok néhány napra erre a sikerekkel kecsegtető „vad” vízre.

Csodálatos környezet, ami teljesen megnyugtat

A tó négyes helyére sikerült helyet foglalnom. Érkezés után egyből a csónak összerakásával kezdtem, mert már nagyon izgatott, mit rejteget ez a víz a felszín alatt. Bányató lévén izgalmas törésekre és nagy mélységekre számítottam, mely az első radarozás után be is igazolódott. Az első dolgom a meder feltérképezése mellett a legígéretesebb helyek megtalálása volt: megtalálni azokat a helyeket, ahol a pontyok előszeretettel járnak és táplálkoznak. A radar segítségével a parttól körülbelül 50-60 méterre találtam egy törést, ahol a vízmélység 8 méterről feljött 6 méterig, majd ismét a mélybe tört egészen 15 méterig. Ennek a teteje kemény, kagylós volt, ami mindenképpen ígéretesnek tűnt, így a törés tetejét és a mély víz felőli oldalát választottam.

A csónak felkészítve, rajtra készen

A tavon tiltott a fonott előtét használata, és én magam sem szeretem, mivel túl merev és nincs nyúlása, a bot sokkal közvetlenebbül továbbítja és ezzel együtt kevésbé tompítja a hal mozgását, ami sem nekem, sem a hal szájának nem egészséges, így az előtétemet egy vastag monofil zsinór alkotta. Előszeretettel használom a Nash NXT D-Cam Mono zsinórt, ebből is a 0,43 mm átmérőjűt, mert ez tökéletes erre a célra. A kagylók támadásának kellően ellenáll, mégis álcázott a D-Cam színezetének köszönhetően. Főzsinóromhoz hozzákötöttem egy 20 méteres darabot ebből a zsinórból és erre építettem a végszerelékemet.

A zsinórcsiptető egyik ötletes felhasználása

Sokat hallottam arról, hogy ez a tó igen extrém pályának tekinthető, mert nagyon könnyen és nagyon sokszor elvágja a zsinórt valami. A Nash botokon található egy kis klipsz, amit több dologra is tudunk használni. Jelen esetben behúzás után a klipszbe akasztottam a zsinórt, így az feszesen tartja a szerelékemet és nem engedi letekeredni a dobról a zsinórt, kapásnál pedig a hal sokkal kisebb ellenállást érez és a zsinórunk nem megfeszülve hasít végig a kagylópadon, hanem szép lazán, ami csökkenti az elvágódás esélyét.

A bevonatos Combi Link a mély vizeken tökéletesen kirúgja magát, ezért biztosak lehetünk benne, hogy az előkénk tökéletes helyzetbe került

Az előkémet egy bevonatos Combi Link alkotta Fang X5-ös horoggal, ólompasztával és zsugorcsővel tökéletesítve. Azért ezt az előkét állítottam össze, mert a vízmélység miatt biztosra akartam menni, hogy az előkém megfelelően fekszik majd a törés oldalán, nem pedig az ólom köré tekeredve. A Fang X horgok már számtalanszor bizonyítottak jó akadásukkal és biztos tartásukkal. A zsugorcsővel kicsit javítottam a horogszem és a horoghegy által bezárt szögön, hogy az első hal, ami a szájába veszi a csalimat, meg is akadjon.

Japán acélhorgok teflonbevonattal és zsugorcsővel a tökéletes akadásért!
Meghozta a szerencsémet

Az első két nap alatt csak kisebb példányokat sikerült elvétve elcsípnem a fűszeres és a halas ízvilágú etetéssel, így változtatnom kellett valamit. Mivel a helyben bíztam, és tudtam, hogy jár arra jó hal, csak a bojli jellegén változtattam és áttértem az édes-halas 4G Squid csalira, aminek alapját a régi, tejsavas-halas alapú Scopex Squid Red továbbfejlesztett változata alkotja. A hal a közelben járt, már csak azt kellett elérnem, hogy fel is vegye a csalimat, így az alapetetéshez is használt bojlit egy szem Citruz Pop-uppal könnyítettem ki és tettem még kívánatosabbá. Ez volt az a kis változtatás, ami meghozta a nagyobb példányokat, és számomra ez a csali 2015 legnagyobb sikere, ami mindig bizonyít!

Néha csak egy kis változtatás kell a sikerhez!

Az újítást követően 3 órán belül megérkezett a bandanagy, ami nem tudott ellenállni a citrusos ízvilágnak. A hóember szerelékem mellé mindössze egy kis PVA-ba tettem morzsolt bojlit és ezt még lefújtam a pop-up szetthez tartozó spray aromával.

Egy szépséges, hatalmas tükrös, ami közel 20 kilós
A tíz kiló feletti nyurga vadul küzdött a horog végén

A hátralévő két éjszaka még egy tízes nyurgát és egy tizenöt kiló feletti tövest sikerült szákba terelnem. A változtatást követően a 6 méteres vízben letett hóemberes előkém működött jól, így úgy döntöttem, a másik botommal kereső horgászatot folytatok, ennek eredménye viszont néhány kisebb hal lett.

Erőtől duzzadó, gyönyörű töves
Nyugalom és csend, gyönyörű környezet, jó halak. Mi kell még?

Elképesztő élményekkel gazdagodtam e pár nap alatt. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen eredményeket tudok elérni, kihozni ebből a vízből az első horgászatom alatt. Ide biztos, hogy vissza fogok térni a jövőben, mert lenyűgözött a környezet, a csend és a halak szépsége, ereje.

Györe Mihály

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.