Állandó vita folyik a „bojlizásról”. És gyakran bizony elhamarkodottan ítélünk. Nagyon sokszor támadólag lépünk fel a „bojlis” horgászok ellen. Bizony, bennem is sok ellenérzés kevereg e módszerrel szemben, sajnos sok berögződött dolog kelt ellenszenvet iránta. Ám mikor Attila (golyópapa) meghívott egy évnyitó pontyozásra, nem bírtam nemet mondani! Félretettem a finomszerelékes mentalitást, és elfogadtam a meghívást! Hiszen hogyan is alkothatnék véleményt egy módszerről, amit ki sem próbáltam?
Januárhoz mérten nagyon szép időnk volt. Természet Anyánk igen kegyes volt hozzánk! Ennek köszönhetően, és egy kis szerencsével még a halak is táplálkozásra bírhatóak!
Az előkészületek sem mondhatóak mindennaposnak. Attila botot tudott csupán adni, nagyméretű orsóról nekem kellett gondoskodni. Ám ez számomra nehezen megoldható feladatnak bizonyult. Végül az új, 40-es méretű és harcifékes match orsómat vittem magammal az egyik botra, a másikra megkaptam Attila 40-es pergető orsóját.
Lássuk, hogy lehet ilyen „bóvli” cuccal „bojlizni”!
A csalik nagy részét is Attila állta. Én csupán az aromáimat vittem magammal - amelyeket több nagyhalas feederezés alkalmával is eredményesen használtam már - és egy vödör fúrt pelletet, amely kihasználatlanság miatt ott lapult a szekrényem mélyén. Megbeszélésünk szerint ketten kétfelé keressük a halat, kétféle eltérő ízesítésű bojlival.
Reggel fél hétre érkeztünk a tó partjára. Csodálatos látványban volt részünk! Nagyon jólesett újra lágy szellőben állva nézni a napfelkeltét a vízparton. És ezt az érzést csak erősítette a tudat, hogy horgászni fogunk!
Nekikezdtünk a kipakolásnak, ekkor ért az első meglepetés. A tükörsima vízfelszínt több mozgás is megzavarta a távolban, és tőlünk nem messze is sok egyértelmű mozgást véltünk felfedezni. Lesz itt hal!
Attila felállította rod-podját, amelyre sem swinger, sem elektromos kapásjelző nem került. Kérdésemre, hogy miért nem, a válasz csupán az volt: „fölösleges”! Véleménye szerint ezeknek akkor lenne létjogosultsága, ha több napra mennénk, hogy álmaink hala még álmunkból is biztosan felverhessen! Ő csupán kutyanyelvet használ kapásjelzőnek. Gyerekkora óta ezt használja, ezt szokta meg, erre állt rá a szeme. Semmi pénzért le nem cserélné!
A botok felszerelése után következett a csalizás, amelyhez apró, 15 milliméteres bojlikat használtunk: Attila egy fűszerest, én pedig egy tigrismogyorós ízesítésűt. Ezeket a bojlikat különböző aromába „dipelve”, megpróbáltuk még fogósabbá varázsolni. Mindketten fűszeres aromába mártogattuk bojliainkat, mégis eltérőbe. Én saját részemről egy sokkal agresszívabb aromát választottam, így egy igen érdekes ízkombinációt kaptam. Reménykedtem, hogy a halak is nyerőnek találják majd.
Itt következett a kedvenc részem, az etetés és a behúzás.
Eddig mindig fölöslegesnek éreztem ezt a manővert, ám most, hogy nagy távolságra horgásztunk, és valahogy etetést is kellet ott létrehozni, máris másképp láttam a dolgot. Ráadásul kitűnő szórakozás volt az etetőhajót irányítani!
A hajó „csomagterébe” egy-két marék kemény takarmánykukorica, némi apró pellet, 4-5 szem fúrt pellet és pár szem fűszeres bojli került, valamint maga a behúzandó szerelék. Itt is meglocsoltuk némi aromával az egészet, aztán mehetett is!
Az első szállítmányok oda mentek, ahol mozgást véltünk felfedezni reggel. Amint a hajó a jónak vélt helyre ért, megállítottuk, egy gombnyomásra beetettünk, és a szerelékünket is a kívánt helyre jutattuk.
Apró kerülővel (hogy véletlenül se szedje össze főzsinórunkat) a partra irányítottuk a hajót, és pár percen belül mehetett is az új szállítmány.
Az első kapásokat Attila kapta, ez is azt jelezte, hogy jól választottunk.
Amíg vártunk, én cinikusan kérdőre vontam, hogy hol a „bojlis fotel”, ahol kényelembe helyezhetem magam. Ám itt is meglepetés ért. Kinyitotta a hatalmas pontymatracot, és leült a botjai felöli oldalra. Követtem példáját, elfoglaltam a másik oldalt. Meg is jegyeztem, hogy milyen jó dolga van a pontyoknak, mert igen kényelmes volt! Attila gyorsan hozzá is tette, hogy most éljek a lehetőséggel, mert az első ponty után már ez sem, lesz! Hacsak nem akarok a vízben ülni…
Ekkor Attila kapásjelzője az egekbe szökött, és ő már ugrott is, hogy bevágjon, ám egy akadó miatt a hal lemaradt.
Mentem segíteni, feltölteni a hajót, mikor mozgást véltem felfedezni a háta mögött. Az én botom volt…
Valami nagyon húzta, már épp készült volna úszni, menni, mikor bevágtam! Attila csak nevetett, én meg csak néztem. Szóhoz sem jutottam… de öt-hat perces fárasztás után szákban is volt az első hal.
Büszkén tettem a pontymatracra, a hétkilós pontyot. Az akadás tökéletes volt! A hal gyönyörű és egészséges! Fertőtlenítés és fotózás után már ment is vissza a vízbe.
Fantasztikus érzés volt! Újra halnyálkás a kezem, újra horgászhatok! Mindegy, milyen módszerrel, az érzés ugyanaz!
Bár tény, hogy finom szerelékkel nagyobb élmény a fárasztás, de a végén minden ugyanolyan. Számomra a régi, még hagyományos fenekező horgászat ugrott be róla!
De nem volt sok időm elmélkedni, már rohanhattam is Attilának szákolni, neki is megjött az első hala, egy gyönyörű nyurga személyében. Épp jókor, Attila már kezdett nyugtalankodni, hogy valamit nem jól csinál… Ez a hal is tökéletesen akadt!
Időközben az eső is eleredt, de - hála az égnek - nem volt jelentős, de több hullámban kaptuk. Ám ez eső az etető hajó mechanikus részeiben letapadáshoz vezetett, ezzel is nehezítve a dolgunkat. Nem mindig akart ajtót nyitni a szerelékünknek.
Ugyanakkor az eső meghozta a nap halát is, ami a tőlünk úgy 130-140 méterre elhelyezett szereléket vette fel. Attilának nehéz dolga volt vele, erősen ment jobra, ahol egy vízbe dőlt fa lehetetlenné tette volna a hal kiemelését. Ám az ágak rengetegétől körülbelül fél méterre sikerült visszafordítania, nekem meg elsőre megmeríteni a gyönyörű tőpontyot. A szokásos formaságok után mehetett is vissza. A méretéhez méltó nyugodtsággal, komótosan távolodott tőlünk.
Rettentőn jó érzés volt újra vízparton lenni, már így, január harmadik hetében… ám lassan el kellett kezdenünk pakolászni.
Éppen kifelé irányítottam az etetőhajót, amikor véletlenül összeszedtem a másik botom zsinórját. A hajócsavar teljesen felcsavarta, ezért kénytelen voltam a távirányító helyett a bottal a partra segíteni az etetőhajót! Nagy nehezen lefejtettük a hajócsavarról a zsinórt. Hála az égnek nagy sérülést nem is szenvedett! A botot visszaraktam a tartóba, hogy a hajót a helyére rakhassam, mikor is a kapásjelzőm felvágódott! A 30-40 méterrel közelebb húzott szereléket vette fel valami! És irdatlan erővel indult a tó közepe felé.
Gyors fárasztás után a partra is került a tettes, egy közel öt kilogrammos tőponty. Visszaengedése után szép lassan összepakoltunk, berakodtunk a kocsiba és elindultunk hazafelé.
Mind ketten kimerültek, ám rettentő boldogok voltunk.
E nap tapasztalatai után másképp látom már a „nagyponty horgászatot”. Megint tanultam valamit!
Ilyen, hogy bojlizás, nincs, csak bojlival történő horgászat. És, hogy ezt is lehet hatékonyan és egyszerűen művelni! Rengeteg olyan dolgot lestem el, amit a finomszerelékes horgászatok alatt is eredményesen használhatok. Megtudtam, hogy a fix ólom azért kell, hogy az akadás biztosabb legyen, mivel a monofil zsinór - nyúlása miatt - nagy távolságból nem teszi lehetővé a tökéletes bevágást. Végre megtanultam a csomó nélküli horogkötést is… és egy kellemes ízelítőt kaptam a nagyhalas horgászat e módszeréből. Ám az én szájízemnek a finomszerelékes horgászat jobban tetszik, nem is szokom le róla. De tény, hogy ez „ízlés” kérdése.
Ennél szebb évkezdést kívánni sem mertem volna!!!
Írta: Futó Márton (marci88)
Képek: Futó Márton
