Előző írásom folytatásaképpen írnom kell arról, hogy számomra mit adott eddig ez a csatornakaland. Azt a kevés negatív tapasztalatot leszámítva, amit sikerült viszonylag korán megélni, szinte csak adott nekem és épített ez a fajta kihívás. Arra viszonylag jó ideje ráeszméltem, hogy nekem a kis létszámú, akár egyedüli horgászatok tetszenek leginkább, ahol ténylegesen arra koncentrálhatok, hogy minél inkább átadjam magam ennek az egész „vibe”-nak…
Sokatoknak nem újdonság, de egy ilyen vízből jó halat fogni talán semmivel sem hasonlítható össze. A sok esetben először horgon lévő vad, őserejű halak kapása és az a küzdelem, amely számukra az életet jelenti… beleborsódzik a hátam, ha csak felelevenítem ezeket a csatákat. Fontos emellett az is, hogy mennyire más az a hozzáállás és szemlélet, amelyet egy ilyen víz horgászata megkíván. Az a tudat, hogy jó esetben is tán egyetlen esély, egyetlen kapásra lehet számítani egy horgásznapon. Sokkal inkább élesnek kell lenni és készen állni arra, hogy a kapás tétje a „most vagy soha” lesz. Na, ez az a plusz érték és olyan tapasztalat, amely minden egyes pecával előrébb visz. Ha pedig meglesz az a hőn áhított fogás, amelyet kézben tarthatunk egy fotó erejéig, higgyétek el nekem, minden áldozatot megér! Fontosnak gondoltam leírni, mit is nyerhettek egy ilyen kihívással, mielőtt e csodás fogást – melyet az írás első felében már egy fotón láthattatok – további képeken jobban szemléltetem.
Gyakorlatilag már az első pár Ferenc-csatornán töltött horgászatomon sikerült egy ilyen halat kézben tartanom, amire talán csak a legszebb álmaimban gondolhattam. Azt is el kell mondani, hogy döntő fontosságú volt a csaliválasztás. A Krill Force család jelesre vizsgázott már a kora tavaszi horgászataimon is. Gondolkodás nélkül nyúltam ezekhez a bojlikhoz és használtam sikerrel csatornapecáim során is. Fontos tanulság és hasznos tapasztalat volt viszont az a tény, hogy míg a márciusi hónap elején kiválóan működő Indian Spice ízesítésű bojlink adta a halak zömét. Az idő előrehaladtával és a vízhőfok emelkedésével fokozatosan a Krill Natur bojlink lett az a csali, amellyel szebbnél szebb halakat sikerült megfogni. köztük ezt a 15 kilogrammot is meghaladó, hamisítatlan vadvízi pikkelyest.
A történet folytatása és a következő alkalom, mire újra itt lehettem, közel 1 hónappal későbbre tehető, ami azt jelenti, hogy május végét írtuk. Első körben mutatok pár képet arról, hogy mi is változott a vízben. Emellett még egy nagyon fontos különbség volt, hiszen már 16 fok fölé kúszott a víz hőmérséklete. A kiválasztott helyekre etetésként már 2-3 lapát bojli és tigrismogyoró is került.
Ezt a horgászatot megúsztam kapás nélkül. Egy percig sem bántam, hiszen elég hosszú idő telt el, mióta legutóbb itt lehettem. Jó volt újra kint lenni. Nem úgy, mint a következő alkalommal, amikor már Andris barátommal kiegészülve tértünk vissza a csatornapartra. Ebben az időszakban számomra nem is lehet kérdés, hogy a Spanyol Mogyoró bojlival horgászom.
Andris viszont egy Ronnie Rig Pop Uppal csalizott végszerelékkel próbálkozott. Egyre inkább teret nyer magának a törpeharcsák támadása, így döntését teljesen logikusnak tartottam. Választásának meg is lett az eredménye:
Bevallom férfiasan, hogy már ezzel a fogással is megelégedtem volna, hiszen már nagyon kijárt ez a hal Andrisnak. „Közös munka, közös siker”, ezt mindketten így gondoljuk, és ez így is van rendjén. Mire újra álomra hajthattuk a fejünket, közel 3 órát mutatott a telefonom. De túl sokat nem sikerült most sem aludni, hiszen ahogyan feljött a nap, egy kezdetben bátortalan kapásra lettem figyelmes. Na, ez volt a „beetetés” része. A kapás bátortalannak tűnt, de ellenfelem pontosan tudta, mit és miért tesz, aminek sajnos halvesztés lett a vége.
Bár nekem ekkor újfent nem jött össze a halfogás, Andris gyönyörű nyurgája így is kárpótolt. Mit is mondhatnék? Egy rossz szavam nem lehet, hiszen ebben a pár hónapban számos olyan élménnyel gazdagodtam, amelyekre nagyon sokáig emlékezni fogok. Megtanulni azt, hogy akár egy halnak vagy akár csak egyetlen kapásnak is tudni kell örülni. Ne higgye azt senki, hogy ha holnap kisétál egy ilyen vagy ehhez hasonló vízre, akkor a halak könnyen fogják magukat adni és a fogás magától értetődő lesz! Nagyon sok munka van egy-egy ilyen halban. Kell egy jó hely, egy megfelelő csali és természetesen egy olyan kigondolt stratégia, amelyben a végletekig megbízunk. A legfontosabb, hogy higgyünk magunkban és ha nem is jön össze az első pár horgászaton a várt eredmény, akkor is menjünk és csináljuk. „Küzdeni mindig, feladni soha!” Ezzel a gondolattal búcsúzom most és bíztatok mindenkit, aki hozzám hasonlóan most ismerkedik a csatornák világával.
Írta: Ördög Erik
Képek: Tiszai András, Ördög Erik
