Nagyon vártuk már az idei első bojlis horgászatunkat. Első túránkat április elejére szerveztük a vadregényes zalaszentmihályi tőzegbánya tóra. A magánkézben lévő 60 hektáros tavon igazi küzdelem minden egyes kifogott hal. A változatos időjárás ellenére eredményes horgászatot zártunk, és még egy egyéni rekordot is döntöttünk! Az alábbi cikkben szeretnénk bemutatni sikerünk kulcsát.
Első horgászatunkra április elején került sor a kedvenc horgásztavunkon, Zalaszentmihályon. A tőzegbánya tó körülbelül 15 éve van nagyon kedves ismerősünk, Gyula bá tulajdonában. Csodálatos környezetben terül el a több mint 60 hektáros, akadókban gazdag vízterület. Nyáron körülbelül a tó felét töklevél borítja, áprilisi horgászatunkkor ilyen szempontból előnyösebb helyzetben voltunk, ugyanis ilyenkor még nem volt olyan erős a vízi növényzet, azonban számos régi, beborult stég mellett nádsorok is tagolják a terepet, melyek nagyon jó haltartó helyek. Még annyit érdemes tudni a tóról, hogy nem egy gyakran telepített horgásztó, halsűrűsége alapján nem tartozik a halban gazdag tavak közé, de nagyon szép és egészséges, méretes ősállományból származó öreg pontyok és amurok lakják a vizet.
Április 5-én vettük birtokba horgászhelyünket, mely a 4-es állás volt. Megérkezésünkkor meglepően jó, szinte nyári idő fogadott minket napsütéssel, szélcsenddel. A terep szinte teljesen új volt nekünk, ugyanis ezen az álláson nem horgásztunk még korábban, illetve eleve tavasszal sem volt még szerencsénk ellátogatni erre a tóra, ezért nem tudtuk, mekkora lesz a töklevél. Gyors bepakolás, berendezkedés után megkezdtük a helykeresést, amire sok időt fordítottunk, hiszen egy ekkora tavon és ilyen halsűrűséggel nagyon sokat számít a megfelelő hely kiválasztása. A helyválasztást radarozással kezdtük, de természetesen be volt készítve a tapogatórúd és számos bója is a csónakba. A radaron ígéretesnek látszó helyeket lebójáztuk és utána tapogatórúddal felmértük az iszap vastagságát. Törések szinte egyáltalán nem találhatók a tóban, egyenletes mederrel rendelkezik, jellemző vízmélysége 1,8-2 méter. Első körben sikerült 4 ígéretes helyet lebójáznunk. A meghorgászandó és viszonylag kemény medrű területek a stégünktől körülbelül 250 méterre, akadók szélén helyezkedtek el.
Kezdődhetett az etetés! Főleg magmixből összeállított, főzött etetést választottunk alapozásnak, mely elsősorban kukoricából, búzából, kendermagból, repcéből és kevés tigrismogyoróból állt. Az apró magvakat fontosnak tartottuk: mivel a terület nem gyakran horgászott, így próbáltuk az iszapot kitakaríttatni a fehérhalakkal. Az magokat nagyobb területen szórtuk szét, hogy minél tovább vendégeskedjenek bajuszos barátaink az etetésünkön. Természetesen pár szem félbetört bojlit és pelletet is alkalmaztunk.
Kezdődhetett a behúzás! Úgy döntöttünk, hogy 4 helyet vallatunk első körben. A 30-as főzsinór elé 15-20 méter fonott dobóelőtétet használtunk mindketten. Előkénk bevonattal ellátott lágyabb fonott zsinór volt, aminek végére 4-es méretű Fox horgokat kötöttünk. Nagyon sokféle bojlit hoztunk magunkkal, amikből a fűszeres és édes bojlikat helyeztük előtérbe. Egyik botomon oldódó epres 20 milliméteres, másikon fűszeres 20 mm-es bojli egy szem 16 mm-es pop-uppal megkönnyítve. Hogy a gyári bojli se maradjon ki megmérettetésből, egy szem 20 mm-es SBS M1 bojlival is próbálkoztam. Máté kisebb méretű édes csalival, valamint tigrismogyoróval csalizott. Mindegyik felszereléséhez PVA hálóval stick-mixet készített. Miután végeztünk szerelékeink elhelyezésével, természetesen következhetett a táborhely személyre szabása, kicsinosítása.
Az első nappalunk sajnos kapás nélkül telt a szinte nyári kánikulának is beillő körülmények közepette. Hát, ami ekkor következett arra egyáltalán nem számítottunk, de szerintünk más se számított volna… Első szerelékem kitekerésekor furcsa ellenállást éreztem, először arra gondoltam, hogy az ólom helyett alkalmazott kő miatt éreztem furcsának a közeledő szereléket, de nagy meglepetésemre egy nem várt vendég ékeskedett a horgomon, egy éhes kis csukának tetszett meg a fűszeres bojli.
Jót derültünk a kis növendék csukán, ami természetesen a horog eltávolítása után visszanyerte szabadságát. Közben horgásztársam szereléke is elindult a stégünk felé, és mit ad isten, ez a szerelék se a megszokott módon közeledett a part felé… Ha nem a saját szemünkkel láttuk volna, el se hisszük! Társam szerelékén egy jól megtermett, másfél kilogrammos dévér vendégeskedett, mely újra mosolyt csalt az arcunkra, de természetesen őt is útjára engedtük.
A szerelékek újrahúzása és a szükséges dolgok elvégzése után úgy gondoltuk, meglátogatjuk a szomszédos horgászhelyen tevékenykedő horgásztársainkat és kérünk némi információt. Nagyon segítőkész pécsi bojlisokkal volt szerencsénk megismerkedni és nagyon sok hasznos információt kaptunk a rendkívül szimpatikus srácoktól, amit utólag is köszönünk nekik! A jó viszony a túra további napjaiban is fennmaradt, már emiatt is megérte ennyit utaznunk, hogy újabb fanatikus horgászokkal ismerkedhettünk meg.
De ne rohanjunk ennyire előre! Látogatásunk 10. percében, 21 óra körül hirtelen megszólalt Máté vevőegysége, kezdődhetett a rohanás. Nagyon izgatottak lettünk, hogy meglehet a túra első hala! Azonnal csónakba pattantunk és irány a hal után! A hal fölé érve kezdődhetett az igazi fárasztás. Én a fejlámpa fényénél próbáltam csónakunkat a megfelelő irányba terelgetni, hogy kicsit megkönnyítsem Máté dolgát. Nagyon vártuk már az első halat és nem kellett csalódnunk! Körülbelül 8 perc után pillantottuk meg a lámpa fényénél a gyönyörű tükröst. A sikeres szákolást követően irány a part, gyors horogszabadítás és sebfertőtlenítés után a mérleg 10,80 kilogrammot mutatott. Nagyon elégedettek voltunk, ennél nem is kellett jobb kezdés! Úgy döntöttünk, hogy pontyzsákba téve megvárjuk a reggelt a fényképek elkészítésével, hátha érkezik még egy-két szép bajuszos és akár egy szebb terítéket is megörökíthetünk. Szerencsére igazunk is lett…
A szerelék újrahúzását követően gyorsan nyugovóra tértünk. Az éjszakai csendet vevőegységem édes csippanása törte meg. Irány a csónak! Botomat kézbe véve siklottunk a hal után. Ekkorra már nagyon hűvössé vált az idő, a tó is ködbe burkolózott. Nemsokára felért a fonott dobóelőtét, egy kis kő esett le a szívemről. A kis 2,5 librás botom végig karikába hajlott. A fárasztást kicsit megnehezítette a fenéken már növekvő töklevél, de jó 10 perc múlva megpillantottuk a halat, gyors szákolás és irány a part. Ismét horogszabadítás és fertőtlenítés után jöhetett a mérlegelés. Bajuszos barátunk tömege 11,20 kg volt. Nagyon boldog voltam, hogy kifoghattam ezt a csodálatos, vastagszájú pontyot. Gyorsan pontyzsákba helyeztük és további kapásokban bízva visszafeküdtünk hálózsákjainkba.
Reggeli ébresztőt Máté kapásjelzője jelentette. A kapás megint a bal szélső boton jelentkezett, ami a nádsor előtt volt elhelyezve egy régi bedőlt stéghez közel, kemény talajon. Gyors csónakba szállás után hamar a hal fölé értünk, ami azért volt fontos, mert nem szerettük volna, ha a hal bemegy a stég bent maradt tartóoszlopai alá. Rövid fárasztás után gyorsan szákba került az egészséges tükrös. Igaz, nem érte el a 10 kg-os határt, de így, kora tavasszal minden egyes halnak nagyon örültünk. A halak a fűszeres bojlira jöttek, ezért reggel mindegyik felszerelésre az került. Máté is kicserélte a kisebb csalikat nagyobb hal reményében 20 mm-esre.
Ebédkészítés közben ismét megszólalt Máté jelzője. Az első percektől lehetett látni, hogy jobb hallal van dolgunk. Mire a halhoz értünk, az már eltávolodott az akadóktól, szerencsére a nyílt víz irányába. Kora tavaszhoz képest az összes hal jó erőben volt, ami annak is köszönhető, hogy horoggal még nem találkoztak. 20 perces fárasztás követően már a merítőben pihent a gyönyörű tükrös. Máté reménykedett, hogy megdöntheti egyéni rekordját, azonban egyáltalán nem volt csalódott, amikor a mérleg „csak” 14,20 kg-ot mutatott.
Délután a szél felerősödött és a beígért eső is odaért hozzánk, így a délutánunk és éjszakánk sajnos eseménytelenül telt. Hajnalban korán megébredtünk, még sötét volt. Az eddigi tapasztalatok alapján átszerveztük a botokat. Mivel az utolsó napunk következett, úgy gondoltam, kockáztatok és viszonylag extrém helyet választok egyik szerelékemnek. A tőlünk körülbelül 200 méterre lévő nádsor mögött kezdtem el csónakból tapogató rúddal keresgélni, és találtam is egy ígéretesnek tűnő 40-50 centiméteres törést. De hogy ide helyezhessem szerelékem, a nádsor szélén a damil irányát megtörő kampós rudat kellett leszúrnom, hogy az vezesse meg a damilt. Csalinak az eddig jól bevált fűszeres bojlit választottam, de nem szimplán kínáltam fel! A bojlit félbevágva lebegtető szivacskorongot helyeztem a félgömbök közé, és körülbelül 5 centiméteres lebegtetést alkalmazva súlyoztam le az előkémet. PVA hálót alkalmazva pár szem félbetört és egész bojlival kis tasakot készítettem így koncentrálva az etetést, de néhány szem bojlit még rászórtam a törésre is. Ekkor még nem sejtettem, hogy mindezek eredményeként hamarosan életem eddigi legnagyobb halát foghatom majd kézbe. A borús, viharos, esős nappal csendesen telt, már el is kezdtük összepakolni szerelésünket, miközben a szél is egyre csak erősödött. De egyszer csak a semmiből egy iszonyatos füstölős kapás jelentkezett az új helyre helyezett szerelésen. A szél ekkor már annyira erős volt, hogy az elektromos motorunk alig tudta csónakunkat a hal felé terelni. Nagyon lassan vánszorgott fel a damil a dobra, közben azon izgultam, nehogy beugorjon a hal az akadóba. A kampós rúdról leemelve a damilt már nagyjából láttam, hogy a hal szerencsére a nyílt víz felé vette az irányt. Sikerült felvenni a kontaktust a bajuszos ellenféllel, és kezdődhetett a küzdelem. Nem akartam nagyon erőltetni, mert elég sok időbe telt abban a viharos szélben utolérni a halat, és a száját sem szerettem volna széttépni. Jó 10 perc után pillanthattuk meg először a gyönyörű pikkelyest. Ekkor éreztem először, hogy ez lehet életem eddigi legnagyobb hala. A sikeres szákolást követően nagyon megkönnyebbültem és mosollyal az arcomon indultunk a part felé. Nagyon jól akadt a horog a száj alsó szélébe. A mérleg 16,58 kg-ot mutatott - mérhetetlenül boldog voltam. A horog ütötte seb fertőtlenítése és a fényképek elkészítése után útjára bocsájtottam újdonsült bajuszos barátomat.
Az ebédnél átbeszéltük a tapasztalatokat és örültünk közös sikereinknek. Összességében nagyon elégedettek voltunk. A változatos időjárás ellenére szép halakat fogtunk magas átlagsúlyban egy ilyen gyönyörű, érintetlen és nehéz vízen. Délutáni összepakolásunkat szakadó eső nehezítette, de jókedvünket semmi sem vehette el, mert tudtuk, hamarosan újra jövünk!
Kozorics Norbert/Polyák Máté (Kozi/Golyó)
Saját képek és élmények
