Nagyon sok időmet elveszi az iskola, így kevesebb időm jut a szabadidős tevékenységekre, ezzel együtt a horgászatra is. Azonban amikor kedves párommal megtudtuk, mikor kezdődik az őszi szünetünk, nem sokat gondolkodtunk azon, hogy miként is töltsük el ezeket a napokat, hiszen mindkettőnknek ugyanaz jutott az eszébe: „Itt az ideje egy jó kis őszi túrának!”. A hely nem volt kérdéses, irány Baranya gyöngyszeme, a Merenyei-tározó! 4 naposra terveztük a bojlis horgászatunkat.
Felhívtuk Peti egy jó barátját, Áront, aki tapolcai, hogy neki mikor lenne megfelelő az időpont. Így esett a választás október 18-21-ére. Gondoltam magamban, milyen jó lesz pecával tölteni a szünet napjait. Utánanéztem, mikor is vannak pontosan ezek a napok, amikor aztán hatalmas meglepetés ért: „Te jó ég! Ezekből 2 nap nekem tanítási napra esik! Ez az időpont csak Petiéknek szabad!” Gondolkodtam, gondolkodtam, míg arra jutottam, hogy megér nekem ez a túra 2 nap lógást. Látjátok, micsoda önfeláldozó csaj vagyok?! Ezt végül nem is bántam meg!
16-án, csütörtökön érkeztünk haza Szigetvárra a Kedvesemmel. Már ezen a napon elkezdtük járni a várost, hogy megkezdjük a bevásárlást, nehogy valamiből hiányt szenvedjünk a 4 nap alatt. A pénteki nap is ezzel telt, valamint az autóba való bepakolással. Nagyon sok cuccunk volt, féltem is, hogy nem fogunk majd elférni a kocsiban. Aztán rájöttem, hogy - Peti ügyességét ismerve - nem kellett volna ettől tartanom. A kocsi már szinte teljesen teli volt, azonban csak az indulás napján telt meg igazán a kis szegény Renault.
A péntek éjjel nyugtalansággal telt számomra, és valami nyavalya is utolért ezekben a napokban. Szombat reggel édesanyám rá is kérdezett:
- Nem kéne neked itthon maradni Kislányom?
- Á, dehogy, Anya, nincs semmi gond, csak egy kis megfázás.
- De ha rosszabbul leszel, gyere ám haza!
- Persze, Anyukám!
10:30-ra terveztük az indulást, ami így is történt. 10-15 perc múlva megérkeztünk a kedvenc tavam büféjéhez, ahol Áron már várt minket. A túrát megelőző napon sok eső esett, így a tó körüli földes út nem picit ázott fel. Ennélfogva az autót a büfénél hagytuk, és átpakoltuk a cuccunkat a szálláshelyünkre, ami e 4 napra a lakókocsi volt.
A 4-es bojlis helyre akartunk menni, de a nagy sár megakadályozott ebben minket. Így esett a választás a közvetlenül a kíméleti terület mellett lévő helyre, a 12-esre. Az időjárás-előrejelzés szerinti 4 napos déli szél is segített a választásban, hiszen ez kedvezőnek bizonyult a 12-es helyen ülők számára, akik ebben az esetben mi volnánk. Gyuri bá’ a helyére húzta nekünk a lakókocsit… Mi pedig nekiláttunk a táborhely kialakításának, és megkezdtük a felszerelések összerakását is.
14 óra volt, mikor Áron bójái a helyükre kerültek. Némi átalakításon mentek keresztül annak érdekében, hogy ne lógjanak ki előttünk annyira a viszonylag sekély vízből. Egy órával később már Peti felszerelései is a helyükön voltak. A sorsolás alapján Peti a hely bal, Áron pedig a jobb oldalára került. 15:20-ra Áron cuccai már beélesítve készen álltak. Miután kedves Párom csalijai is az előkén voltak, megkezdtük az etetést és a behúzást.
Ezután nekiláttam a vacsora elkészítéséhez, hiszen már mindenki éhes volt. Mi lett volna nélkülem a fiúkkal?! Szerintem nagyon jól sikerült a mustáros husika, mert az utolsó morzsája is elfogyott. A finom étek után édes a pihenés, hát megültünk egy kicsit, közben vártuk, hogy történjen valami. 17:45-kor húzós kapás és 10 perces fárasztás után, egy 9,9 kg-os töves személyében beköszöntött első látogatónk, amit Áronnak sikerült horogvégre csalnia crazy + tintahal ízesítésű hóember csali-kombinációval.
A sötétedés után indult be igazán az élet! Az éjszaka során összesen 6 db ponty került a matracra, majd vissza drága életterükbe, a vízbe. Mindegyik tükörponty volt: 9, 6, 7, 9, 7 és 13,5 kg-os egyedsúlyban. Ami érdekes, hogy már az első éjszaka megfogta kedvesem a túra legnagyobb, 13,5 kilós halát. A pontyok rendkívül gyorsan és nagyon intenzíven reagáltak a bevetett finomságokra.
Ez az este Petinek kedvezett, az első hal kivételével mind ő fogta ezen egyedeket. Általában elmondható, hogy a gyümölcsös golyó jött be halacskáinknak, egy kivételével. A nyerő kombináció egy szem banános golyó + egy szem pop up banános volt, hóember formájában. Az éjszaka abszolút nem volt nyugodtnak mondható. Annyira nem, hogy a fiúk nem tudtak lefeküdni, mert folyamatos volt a fárasztás, fotózás, újracsalizás, majd a behúzás. 3:30-kor már annyira fáradtak voltak, hogy Peti cuccai partra kerültek (ezeket vitte a hal) azért, hogy kicsi pihenés jusson a fiúknak, mert már nem bírták a strapát (amit nem is csodálok, hiszen az ezt megelőző két napban se sokat aludtunk).
Vasárnap 8:15-kor ébredtünk.
Ezután végeztünk egy kis átbójázást, de csak azokat a bójákat raktuk át, amelyek mellől nem fogtunk halat. Elkészítettem a reggelinket, ami sült szalonna-virsli párosítás volt. Szerintem megint csak finomat alkottam, utána a fiúk újracsaliztak és -húztak.
Mivel napközben a halfogás nagyon silánynak bizonyult, a srácok nekiálltak pickerezni és feederezni. Ezzel egész estig elütöttük az időt, és jól is éreztük magunkat az apróságok megfogása során. Majd elérkezett a várva várt sötétség és az éjszaka. Érdekes, hogy ez este azonban meg sem közelítette az első nap fogásait. Csupán 2 db 3 kg-os és 1db 5 kg-os potyesz került horogvégre. A hóember szerelék még mindig működött, de most a borsos íz tetszett nekik jobban. Az utolsó hal kb. 20 órakor jött. Így miután eseménytelen volt az est további része, 22 óra fele lefeküdtünk. Sajnos (persze kicsit jó is volt) az éjszakát végigaludtuk, mivel elkerültek minket a halak.
Hétfőn reggel új reményekkel indult a nap, de sajnos délutánig most sem történt semmi. Én azonban feltaláltam magam, nekiálltam feederezni és pickerezni. Bevallom őszintén, nekem ez a műfaj is nagyon tetszik.
Nyugodtan emelgetem ki a kis csöppségeket, engedem vissza sorra, amikor két csippanást hallok Peti banános csalival felszerelt botjáról. Utána semmi, ezért ráfeszítettem, de semmi nem történt… Visszamentem hát feederezni. Eddigre a fiúk is visszaértek. Elmondtam nekik, mi történt addig, míg nem voltak. Peti eldöntötte, hogy akkor azt a botot már ki is szedi, hiszen eljött az újracsalizás ideje. Amikor megemelte a botot, akkor derült ki, hogy egy „óvatos” 7 kg-os tükrös jelzett nekünk a 2 csippanásával, de azóta mozdulatlanul várt. Peti partra segítette a gyönyörű halat, majd éppen rátettük a matracra, mikor a bal szélső bot jelzője iszonyatos hangerővel kezdett sípolni. Ejtős kapás, a túra folyamán az első. Peti rohant, én fogtam a matracon a halat, míg ő bevágott. Egyszer csak hallom:
- Gyere, Mama, tied a pálya!
Ekkor egyszerre öröm, meglepetés és félelem érzése kavargott bennem, hogy vajon milyen is lesz, és képes vagyok-e megcsinálni?! Átvettem a botot, és próbáltam elszedni a kis drágától annyi zsinórt, amennyit csak lehetett. Elég erős teremtés volt, hiszen a már így is sajgó hátam majd’ beszakadt. Nem könnyű harc volt ez. Közben kaptam az instrukciókat, hogy hogyan jobb a hal fárasztása. Igyekeztem figyelni, de az ellenfelem valahogy jobban lekötött, figyelmem nagy része rá irányult. Nem tudtam, milyen erős egy nagy hal, de ez nem volt piskóta, küzdött rendesen. Végül negyedórás csata után megláttam a potyeszomat. Peti segített megszákolni, és mikor a matracra raktuk, kicsit nekik is tátva maradt a szájuk. „Hé, ez nem is olyan kicsi!” Ahogy ott feküdt, csak ámuldoztam. „Ezt én fogtam. Nem hiszem el! Megcsináltam! Meg van életem első kapitális potykája!”. Közben valami egészen új érzéssel gyarapodtam, hiszen ezt még sose éreztem. Akkor kezdtem megérteni, milyen is a bojlisok nagy halak iránti rajongása. Hihetetlen volt. Lehet, hogy ez most az „öreg rókáknak” furcsán hangzik, de nekem ez tényleg hatalmas élmény volt. Azt éreztem, hogy többször szeretném, ha ez az érzés hatalmába kerítene. Mikor kicsit magamhoz tértem, következett a fotózás. A Drágám segítsége nélkülözhetetlen volt, hiszen nem is tartottam még ekkora halat a kezemben. Utána már ment, bár nem volt egyszerű tartani ekkora jószágot. „Megérdemelten vagy most itt a kezeim közt, jó ellenfél voltál!”, gondoltam közben magamban. Úgy gondolom, a fotón ez az öröm is eléggé látszik… :)!
Ezután következett a mérlegelés. Éreztem fotó közben is, hogy ez nem kicsi. A mérleg 13 kg-ot mutatott. Egy icipicit kifújtam magam, és már engedtem is vissza a gyönyörű halat. Nagyon jó volt látni, ahogy visszaúszik éltető elemébe, a vízbe. „Viszlát, kis barátom, köszönöm neked! Remélem, még találkozunk!”.
Az éjszaka további része végre nem volt nyugisnak mondható. Ismét felpezsdült az élet, kapás kapást ért! A további fogási eredmények: Petinek: 11 kg, 11,7 kg, 9 kg; Áronnak: 10 kg, 9 kg, 9 kg. No meg a rókainvázió is megkezdődött, 3 állandó „vendégünk” lett 2 róka és egy sakál személyében.Remélem, az utóbbiak a következő túrákon elkerülnek minket, nem voltak szívesen látottak nálunk.
Az éjszaka folyamán a táborra és a tóra hatalmas köd ereszkedett, az orrunk végig sem láttunk, így a behúzás egy idő után elmaradt, a cuccok is pihentek, hisz semmit se lehetett látni.
Kedd reggel elérkezett számomra az utolsó nap, hisz szerdán nekem muszáj volt Kaposvárra utaznom a suli miatt. Kicsit elkeseredtem, de bíztam abban, hogy délutánig még jöhet a hal. Reggeli pihi után Áronnak jött is egy 9,9 kg-os tükrös. A délután nyugodtan telt. 17 óra tájt elérkezett az indulásom ideje. Elbúcsúztam a tótól, Áron barátunktól és a kedves Páromtól. További sok sikert kívántam nekik, hisz úgy döntöttek, maradnak másnap reggelig, bár ők sem sok jóban bíztak, hisz az eddigi statisztika azt mutatta: első éjszaka ment, másodikon nem, harmadik éjszaka ment, most megint a nem következik?! A jóslat nagyjából be is vált, hisz aznap este csak 2 db 5 kg-os jött még.
Mikor hazaérkezésem után otthon lefeküdtem az ágyamba, akkor kezdett bennem tudatosulni, hogy mi is történt. Micsoda túra volt! Fogtunk szépen, jól éreztük magunkat, pihentünk, és megfogtam életem első kapitális pontyát! Nagyon jól éreztem magam, rendkívüli élmény volt, megérte a fiúkkal tartanom. Akkor nincs más hátra, mint megosztani ezt a kedves Haldorádós barátaimmal!
Köszönöm, hogy velem tartottatok!
Török Zsófia (bojliszsófi)
