Egy rövid, kétnapos horgászatra nyílt lehetőségünk a méltán híres Székely Őzetanya horgásztavon. A meleg nem kegyelmezett, de a tógazda kedvessége és a családias légkör gyorsan elfeledtette velünk ezt a kínzó érzést. Nem volt egy könnyű túra, a halak nagyon gyengén táplálkoztak, ennek ellenére sikerült egy-két szebb példányt szákba terelnünk.
A horgászvizet egy 1974-ben létesített 64 hektáros tóból alakították ki, ami 2012 óta várja a horgászni és kikapcsolódni vágyó embereket. Jelenleg 24 hektár áll a horgászok rendelkezésére, melyen 25 horgászhely található. 12 horgászhelyen hőszigetelt, klimatizált faházak teszik kényelmessé a horgászatot, 13 horgászhelyen pedig sátorozási lehetőség van. A mélység jellemzően 1,5-2,5 méter, a tó legmélyebb része 3,5 méter.
![A 24-es helyet foglaltuk el A 24-es helyet foglaltuk el](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Érkezésünkkor kellemesen meglepett a tógazda kedvessége, aki mindenben a segítségünkre volt a két nap alatt. Ezúton is szeretném megköszönni a vendégszeretetét!
A 24-es helyre esett a választásunk. Az előttünk elterülő vízterület mélysége 2 méter. A meder teljesen egyenletes és minimálisan iszapos. Az egyik bóját 60 méteren, a másikat pedig 80 méteren helyeztem el. Nem kell nagy távolságban horgászni, mivel a túloldali horgászhelyekhez fenntartott rész határát jelző „felező” úgy nagyjából 100 méterre lehet.
![Az etetésre vegyesen Fekete Tintahalas és Fűszeres Vörös Máj bojli került, kiegészítve egy kis halibut pellettel Az etetésre vegyesen Fekete Tintahalas és Fűszeres Vörös Máj bojli került, kiegészítve egy kis halibut pellettel](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Az etetést itt is - mint Harsányban - reggel és este csónakból, napközben az utánpótlást pedig Spombal és dobócsővel lehet a vízbe juttatni. Kezdésnek 1-1 kg Fekete Tintahalas és Fűszeres Vörös Máj bojlit szórtam, amit még kiegészítettem 0,5 kg halibut pellettel. Ez adta az etetés alapját.
![A másik bóján próbáltam elcsípni az itteni kapitális amurokat a jól bevált Tejsavas 4X Mag Mixszel A másik bóján próbáltam elcsípni az itteni kapitális amurokat a jól bevált Tejsavas 4X Mag Mixszel](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
A nagy meleghez igazodva rögtön „feláldoztam” az egyik bóját az amurok tiszteletére. A tóban nem ritkák a 20 kg feletti példányok, titkon ezekből szerettem volna egy szebbet lencsevégre csalni. A távolabbi bójára 5 kg Teljsavas 4X Mag Mixet szórtam, aminek felporszívózásához egy odatévedő amurbandának egy perc sem kell.
![Az amuros csalikombináció: 3 szem kukorica és egy faragott Édes Ananász pop-up bojli a balanszírozás végett Az amuros csalikombináció: 3 szem kukorica és egy faragott Édes Ananász pop-up bojli a balanszírozás végett](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Kezdésnek egy szem Fűszeres Vörös Máj bojli a hozzá illő pop-uppal kikönnyítve Kezdésnek egy szem Fűszeres Vörös Máj bojli a hozzá illő pop-uppal kikönnyítve](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Napközben a nagy melegben, mikor a pontyok nem annyira aktívak, érdemes balanszírozni a csalinkat, hogy minimális ellenállást érezzen a hal, mikor rászív a csalinkra. Az első ponty délután három órakor, a legnagyobb melegben jelentkezett.
![Egy hibátlan bőrponty volt az első jelentkező a fűszeres golyóra. Nem csak a halról folyik víz, nehezen lehetett elviselni ezt a kínzó meleget Egy hibátlan bőrponty volt az első jelentkező a fűszeres golyóra. Nem csak a halról folyik víz, nehezen lehetett elviselni ezt a kínzó meleget](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Az összes helyen Nash bölcső és Trakker mérlegelő található. A tógazda szemmel láthatóan mindent elkövet a pontyok nagyfokú védelme érdekében Az összes helyen Nash bölcső és Trakker mérlegelő található. A tógazda szemmel láthatóan mindent elkövet a pontyok nagyfokú védelme érdekében](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Egy ilyen jól telepített tavon, ha nincsen kellő mennyiségű kapás, akkor el kell kezdeni kísérletezgetni! Az aromák, adalékok, dipek felkelthetik a halak érdeklődését, hiszen ezekkel a csalit szinte „desszerként” kínálhatjuk fel nekik.
Az nem volt kérdés, hogy ebben a meleg időben az olajos pelleteket mindenféleképpen próbára kell tenni. Az első „mixelés” egy szem halibut pellet CCMoore robin redben áztatva majd bepanírozva egy kis CCMoore betain porban és Fekete Tintahalas pop-uppal kikönnyítve. Erre az összeállításra már érkeztek jelentkezők.
![Halibut pellet , CCMoore Robin Redben áztatva és CCMoore Betain porban panírozva, Fekete Tintahalas pop-uppal kikönnyítve Halibut pellet , CCMoore Robin Redben áztatva és CCMoore Betain porban panírozva, Fekete Tintahalas pop-uppal kikönnyítve](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Mosolyom határtalan: a szürkületben meg is érkezett az első komolyabb jelentkező Mosolyom határtalan: a szürkületben meg is érkezett az első komolyabb jelentkező](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Peti is kísérletező kedvében volt : Fűszeres Vörös Máj tömény dipbe forgatta a halibut pellet szemeket és a Fűszeres Vörös Máj golyókat, majd panírként Spanyol hallisztbe pácolta Peti is kísérletező kedvében volt : Fűszeres Vörös Máj tömény dipbe forgatta a halibut pellet szemeket és a Fűszeres Vörös Máj golyókat, majd panírként Spanyol hallisztbe pácolta](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Az eredménye ez a hajnali szép tükrös lett Az eredménye ez a hajnali szép tükrös lett](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Nem sokkal később besétált a túra legnagyobb hala egy szép és egészséges tükrös személyében Nem sokkal később besétált a túra legnagyobb hala egy szép és egészséges tükrös személyében](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Úgy érzem, érdemes volt változtatni, hiszen mindkettőnk számára meghozta az új jelentkezőket.
![Nem hagytunk fel a kísérletekkel: Fűszeres Vörös Máj paszta, alatta egy szem halibut pellet, mindez Fűszeres Vörös Máj pop-uppal kikönnyítve… Nem hagytunk fel a kísérletekkel: Fűszeres Vörös Máj paszta, alatta egy szem halibut pellet, mindez Fűszeres Vörös Máj pop-uppal kikönnyítve…](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![… és aki megkívánta: egy szép, hosszú nyurgaponty … és aki megkívánta: egy szép, hosszú nyurgaponty](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A napközbeni üresjáratban elkapott minket az ihlet :) A napközbeni üresjáratban elkapott minket az ihlet :)](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A túra utolsó pontya Peti kezében A túra utolsó pontya Peti kezében](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A helyet elfelejtettem lefotózni, de a kíváncsiskodók kedvéért találtam egy jó képet róla A helyet elfelejtettem lefotózni, de a kíváncsiskodók kedvéért találtam egy jó képet róla](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Sajnos a túra végéig nem sikerült az amurokból kapást kicsikarni, de majd talán legközebb sikerülni fog. Összegezve egy kellemes kis „wellnessnek” betudható túrán vagyunk túl. Sikerült egy-két szebb halat is ebben a nehéz helyzetben megfogni. Ezt a tavat bátran ajánlom családos embereknek, akik félnek elvinni a gyerekeket a horgászhely körülményei miatt, itt biztos nem fogják rosszul érezni magukat!
Írta: Farkas Szabolcs
Fotók: Farkas Szabolcs, Rokolya Péter