Péntek 6:00. Ébredés. Ismét egy munkanap, de annak tudatában, hogy a barátaim már kint vannak a tavon, talán ez lesz az egyik leghosszabb nap! 6:37, jön is az első SMS: FOGTAM! 6,20 kg.
Hosszú nap lesz ez így, bizony… Irány dolgozni! Azt hiszem, ma szeretett mesterségemben sem találok majd túl sok örömet, hiszen gondolataimban már én is horgászom. Sőt, nagyot fogok!
Szívesen lecserélném a forrasztó lángját a tó vizére, a reszelő hangját a nád susogására. Nagyon mennék már! Egy apró vigaszom van, a változékony időjárás. Hol süt, hol esik. De tudom, ha jön a hal, akkor nem számít semmi más a tavon, hiszen ez is a móka része. A halfogás öröme pedig minden nehézséget elhomályosít. Az SMS-ek zápora a fogásokról nem szűnik meg. Tudják, hogy ez nekem mennyire „fáj”. MMS-t kaptam. Mielőtt megnézném a képet, tudom, ez nagy lesz. 13,30 kg.
Most már nem tudok másra gondolni, csak a pecára. Szenvedéseimet nem taglalom tovább. A hosszúra sikerült munkanapnak is eljött a legszebb része, a VÉGE!
Most aztán irány a víz! „Kocsiba be, ablakot le” ezerrel. Be kell hoznom a lemaradást. A tó partjára érve még a nap is kisüt. A változékony időt felváltja a napsütés, ami igaz, lassan átadja a helyét a holdfénynek, de talán ez a legszebb pillanatok egyike. Szép fogadtatás a természet részéről. A barátaim részéről pedig igen élvezetes élménybeszámoló a sok szép fogásról. Az izgalomtól remegő kézzel igen vicces a cájgolás. Az egész testem remeg. ITT VAGYOK VÉGRE!
Rod-pod kész, botok készen, csalizás, bedobás (persze ólomból készült percekről beszélünk), megnyugvás. Szerintem minden horgászat egyik legszebb pillanata, mikor a zsákokból kipattintva előtűnik rég vagy kevésbé rég nem látott felszerelésünk és elkezdődhet a peca. Bármennyi idő is teljen el két horgászat közt, az élmény számomra szinte ugyanaz. Az ígéret izgalmas varázsa. Nagyon magasztos és ősi érzés kerít mindig hatalmába. Zsákmányszerzés. Szerencsés helyzetben vagyok, nem kell elejtenem a halat, de legyőznöm igen. A küzdelemben eddig vagyok érdekelt (tudom, nem hihető, de kacsint, amikor elengeded - ha nem hiszed, járj utána…). A helyet, ahol horgászunk, több napi felderítő munka eredményeképpen választottuk ki. Csabi úgy működik, mint egy szonár, mondhatnánk úgy is, hogy megérzi a halat. Igaz, hogy tapasztalatai nagy részét vad folyóinkon szerezte, mégis talál (nagy) halat legtöbb tavunkon is. Számítottunk a tudására. És bejött. Egy dupla és egy egyszemélyes horgászhelyről van szó, amit meghorgászunk. Pityesz és Csabi hajnalban értelemszerűen kettesben vertek tanyát, nekem maradt a tőlük kb. 15 méterre levő hely. Ezt a helyet is etették napközben, de nem horgásztak rajta. Én igen…
A bedobást követően átsétáltam hozzájuk egy kis eszmecserére, de még bele sem tudtunk melegedni, máris megszólalt az elektromosom. Csak úgy visított (ami a fülemnek mégis az egyik legkellemesebb hang). Futás mindhárman! A jelző muzsikál, villog, a zsinór feszesen szalad le az orsóról. Tökéletes. A bevágást követően éreztem, hogy most jó hal vette fel a csalit. És azt is éreztem, hogy teljesen mást akar a halam, mint én. Én őt ki, ő engem be. Fogni kell a botot keményen. A zsinór füstölve pereg, a bot karikában. Az adrenalin tombolva dolgozik. A külvilág megszűnik. Csak a halam van és én. Most mindennek jól kell működnie, ha én akarok felülkerekedni. Van némi kétségem. Elég-e a 27-es zsinór, a 8-as horog? Az összes kötés rendben van-e, megúszom-e a nádfalat stb. De most nem engedhetek. Tudom, ha pengeéles maradok végig és beleállok a harcba, akkor van esélyem, míg ha elbizonytalanodom, akkor vége. Mindketten szeretnénk dűlőre vinni a dolgot és ezért minden trükköt és fortélyt bevetünk. Becsülettel küzdünk. Pillanatokra mintha eldőlne a küzdelem, de a következőben minden borul. Nem tudom, mennyi ideje viaskodunk már, amikor Pityesz elindul a szákkal. Ez azt jelenti számomra, hogy ő bízik a sikeremben. És én is elhiszem, mert a következő pillanatban megpillantom a fonott dobóelőkémet, amit kb. 3 méter hosszúra kötöttem (a leadcore még 90 cm, horogelőke meg 15 cm). Itt van a halam szinte karnyújtásnyira. Látom már az uszonyát, de nem tűnik teljesen fáradtnak. Hatalmas örvénylő hullámokat rajzol a vízfelszínre, majd egy erőteljes fejrázással és határozott farokcsapással jól megmosdat minket. Ha fürdetni tud, akkor már merítő távon belül van és ez jó jel, ezért kicsit sem vettük tőle sértésnek, inkább jelzésnek. Már csak az ügyes és gyors szákoló mozdulat hiányzik, mert úgy érzem, nem sikerült teljesen felőrölnöm küzdőtársam erejét. Most Pityesz kezében is van a sorsom, hiszen bíznom kell az ő tudásában is. A jó szákolás szerintem igencsak kiélezett része a horgászatnak, hiszen ha a szák mellől fordul le a hal, annál gyalázatosabb érzés nem sok van. Főleg ha életem haláról van szó. És most úgy tűnik, hogy itt arról van szó! Ezekben a pillanatokban hármon áll a vásár. Megemelem a hal fejét, a merítő ügyesen besiklik alá… GYŐZELEM!
Sikerült. Nem tudom az érzést szavakkal pontosan körülírni, de hihetetlen varázsa van. Az igazat megvallva kis ideig nem tudtam megszólalni. Csak elbűvölve néztem a halat. Csodaszép. Látom én is a hátuszonyán,hogy kissé viharvert, de nekem mégis ő „A HAL”. Igazán gyors mérlegelést és fotózást követően Pityesz barátomnak adatott meg a megtisztelő feladat, hogy életem halát visszaengedhette annak éltető elemébe (neki volt gumicsizmája).
A hal súlya 13,60 kg volt. A felszerelés, amit használtam: Daiwa Black Widow 360 bojlis bot, Shimano Baitrunner ST 6000 RA orsó, Carp Expert fluo (sárga) 27-es monofil zsinór, fonott dobóelőke zsinór, leadcore, Gamakatsu G-carp 8-as horog, csalinak pedig 3 szem fűzött kagylós kukoricát lebegtettem meg (kukoricás, vegyes magvas etetésen).
Tudom, hogy maga a csali, amit használtam, nem bojli volt, de a módszer mindenképp. Ez a horgászélmény meghatározó jelentőségű számomra. Eredendően feederes horgászaton sajátítottam el a horgászat tudományát, de kislányom megszületése után (2009) úgy éreztem, hogy változtatnom kell. Magáról a horgászatról nem tudok lemondani, helyette inkább a családom költöztetem a partra, ha tehetem. Ez pedig a „gépesítést” tette egyértelművé, hiszen így nem csak a botspicc létezik… Azóta csalinak (valamint etetésnek is) bojlit használok, és nagyon élvezem a szelektív nagyhalas horgászatot. Természetesen a legtöbb időt mégiscsak a horgásztársaimmal töltöm a parton, és általában a legnagyobb egyetértésben hozzuk meg a döntéseinket a pecát illetően. Így történt a módszerváltást követően is, hiszen mindhárman a feedereket akasztottuk szegre és a bojlizásnak építünk jelenleg oltárt teljes odaadással!
És most jöjjön egy kis bemuatatkozás!
7 éves lehettem, amikor átléptem a bűvös 1 kg/db-os keszegfogást. A „nagy” halakat sokáig úszóval űztem, majd amikor mind megfogtam, feederbotra cseréltem a pálcát és a tavak után már a folyókon is próbára tettem szerencsémet. Igazi, feltétel nélküli szerelmet kötöttem a Murával, Drávával és a Dunával. Ugyanakkor a Balatonon is sokat horgászom gyerekkorom óta. Az élet siófoki lányt rendelt mellém feleségül, talán nem véletlenül (szerencsémre félig balatoni lettem, igaz, kedvenc horgászhelyeim nem Siófokon vannak a tavon…)!
5 éves korom óta horgászom. Természetesen mint más, én is az apróhalazással kezdtem, majd jött a matchbot, utána a feeder és kb. 3 éve ejtett rabul az önakasztós pontyozás, amurozás. Én is a „fogd meg és engedd vissza” híve vagyok. Két kisfiam van, akik most ismerkednek a horgászat és a természet szépségeivel, és szeretném, hogy még ők is fogjanak halakat, nagy halakat. Két barátommal, Mikivel és Csabival már egy ideje játszadozunk a gondolattal, hogy ki kellene próbálni magunkat versenykörülmények között is a bojlizás területén. Eddig csak feederbotos egyesületi versenyeken vettem részt. A Balaton közelsége miatt nem ismeretlen pálya a számomra, és nagyon kedves nekem.
10 éve horgászom. Folyóvízen tanultam meg horgászni, majd következett a feeder és utána a bojlis horgászat. A hajszálelőkés bojlis horgászat rejtelmeit édesapámtól lestem el kb. 4-5 éve. Sokat járunk a Balatonra és Nagykanizsához közeli bányatavakra pontyozni. Én is, mint két barátom a „fogd meg és engedd vissza” híve vagyok. Összeszokott kis csapatot alkotunk a barátaimmal, szinte már egymás gondolatait is ismerjük, megbízunk egymásban. Velük a természetben, és persze a hobbimmal, szerelmemmel, a horgászattal lenni! Hát kell ennél több?
(Ha egyszer mi mondhatnánk: csípj meg, ez velünk történik!?)
(… szeretünk horgászni)
Szerző: Pálfi Miklós (Misa)
Képek: saját forrásból
