Egy kedves meghívásnak eleget téve látogattunk el egy talán kevésbé ismert komplexumba, az Ozorádó Horgászparadicsomba. Mivel sok információ nem állt rendelkezésemre a vízről és halairól, nagy kíváncsisággal vágtam bele a kalandba, mely cseppet sem volt unalmas.
Bevezető:
Szerettem volna párommal egy nyári horgászatot összehozni, ahol mindketten jól érezhetjük magunkat. Mindenképp olyan helyre szerettünk volna menni, ahol még nem jártunk. A tervezés végére egy kedves meghívás tett pontot, mikor is az Ozorádó Horgászparadicsom megkeresett, lenne-e kedvem ellátogatni hozzájuk. Szimpatikus volt a komplexum, így igent mondtam.
https://www.ozorado.hu
A tó bemutatkozása: „Az Ozorádó Horgászparadicsom Tolna megyében, Ozora mellett, egy mesebeli völgyben található, melyet minden oldalról gyönyörű, erdőkkel borított dombok vesznek körül. Nemcsak a táj festői szépsége, de nyugodtsága és békessége miatt is az abszolút feltöltődés, pihenés, relaxálás és nem utolsósorban a zavartalan horgászás helyszíne.
A három és fél hektárnyi, hatalmas, zöld területen két horgásztó helyezkedik el, melyeken CSAK szállóvendégeink horgászhatnak, napijegyes horgászatra nincs lehetőség. A nagyobb tó területe körülbelül egy, a kisebbé pedig fél hektár. A pecázók örömére mindkettő bőséges halállománnyal rendelkezik, van bennük ponty, keszeg, kárász, amur, csuka, süllő, harcsa, compó, sőt még balin is, így a sikerélmény szinte garantált. Ám amíg a horgászok a tóparton várják a kapást, addig a család többi tagja sem unatkozik Ozorádón! A legkisebbeket csúszda, hinta, homokozó, vagyis egy szuper játszótér, a nagyobbakat a 15 méteres úszómedence várja, míg a hölgyek a kényelmes napozóágyakon barnulhatnak, olvashatnak. A medencében van gyermekek számára kialakított pancsoló rész is, és biztosak vagyunk benne, hogy az egész napos horgászat után mindenkinek jólesik a medence hűsítő vize!
Az Ozorádó Horgászparadicsomba érkező vendégek számára többféle szállástípust kínálunk, hogy mindenki megtalálja a számára leginkább megfelelőt. Extra apartmanunkat nagyobb családoknak, baráti társaságoknak ajánljuk, hiszen ez a legtágasabb, legtöbb igényt kielégítő szálláshelyünk, melyhez egy 20 férőhelyes fedett terasz és grillsütő is tartozik.
Emellett van három apartmanunk, mindegyik körülbelül 50 m2, melyek szintén ideálisak családok, kisebb társaságok számára. Különlegességük, hogy a két földszinti apartmanhoz fedett terasz, az emeletihez pedig panorámás erkély tartozik.
Fiataloknak, pároknak kétágyas szobáinkat ajánljuk, melyekhez külön fürdőszoba ugyan nem tartozik, de a folyosón közös vizesblokkot és a ház alsó szintjén közös, felszerelt konyhát vehetnek igénybe az itt pihenők.
Akik viszont igazán szeretik a természetet, azoknak a tó partján lévő faházainkat javasoljuk, melyek szintén 2 személyesek. A tisztálkodási, főzési lehetőséget egy különálló vizesblokkban, illetve konyhában biztosítjuk.
Élelmiszervásárlásra, vendéglátó ipari egységben való étkezésre az Ozorádó Horgászparadicsomban nincs lehetőség, a hely ÖNELLÁTÓ módon működik. A legközelebbi bolt a faluban, kb. 3,5 km-re található. A főzési lehetőség viszont minden szálláshelyhez biztosított, továbbá tűzrakó helyek és egy közös grill is rendelkezésre áll a szabadtéri főzéshez. A horgásztó egész területén, illetve a szállásokon sincs wifi-s internetkapcsolat, a tavak környékén a telefonos térerő sem stabil (szolgáltatótól függ), de a bekötőúton már gond nélkül lehet telefonálni. A modern világtól való elszakadásért minden esetben kárpótolja látogatóinkat az így elérhető tökéletes nyugalom és harmónia.
Az Ozorádó Horgászparadicsom több napos céges rendezvények, csapatépítő tréningek lebonyolítására is alkalmas. A horgászversenytől az esti szalonnasütésen át a késő esti medencés koktélpartiig vagy a hajnalig tartó beszélgetésekig remek programhelyszínt kínál.
Reméljük, hamarosan a vendégeink között köszönthetjük Önt is, és megtapasztalhatja a természet harmóniáját, a végtelen nyugodtságot és az igazi feltöltődést nálunk, az Ozorádó Horgászparadicsomban!”
Csalik és végszerelék:
Etetésre tigrismogyorót, C6 pelletet használtam, illetve Spanyol Mogyoró bojlit 20-as méretben. Csalizni kizárólag a 2025-ös újdonságnak számító Ronnie rig pop-up bojlikat használtam, mind a négy íz szépen adta a halat, de a Sweet Sin fantázianevű kimagaslott!
A túrán használt kapásjelző a Black Edition SR3 modell volt, szépen tette a dolgát!
Bővebben erről a jelzőről itt olvashattok:
Fogások:
Rengeteg halat sikerült fogni, zömében 5-10 kiló közöttieket, de volt több 10 kg feletti is. Tudtam, lakik néhány koi is a tóban, ezekből is szerettem volna fogni egyet, ez is összejött, így semmi okom nem lehet panaszra, a kitűzött cél bőven teljesült!
Összegzés:
Elmondhatjuk, hogy szép, nyugodt környezetben sikerült eltölteni egy hétvégét, ahol úgy gondolom, a család apraja-nagyja is jól érezheti magát. Aki kedvet kapott, próbálja ki az Ozorádó Horgászparadicsomot!
Írta: Rokolya Péter
Fotók: Kieta Bettina, Google