Manapság már egyre jobban specializálódik a horgászat minden apró eleme. Nemcsak harcsázásról vagy azon belül harcsapergetésről beszélhetünk, hanem azon belül is különböző pergetési módszerekről. Mindezek miatt kialakulnak speciálisan harcsára szánt műcsalik és kiegészítők.
2017-ben jártam először Japánban és meghatározott céllal érkeztem ide akkor is. Pontyokat szerettem volna fogni feeder módszerrel, saját eszközökkel, saját csalival. Elmondhatatlanul boldog és büszke voltam, hogy ez több helyszínen is sikerült, ami megalapozta a LEGEND csalik jó hírnevét és tartós sikerét.
A tavasz berúgta az ajtót, elérkezett az év számomra kedvenc része! Már több eredményes túrát is magam mögött tudhatok, amelyekről a jövőben részletesen beszámolok. Örömmel tapasztalom, hogy másoknak is elkezdődött a szezon, ugyanis sok érdekes kérdést kapok, és számos szép fogást látni nap, mint nap. Lássuk, mely kérdéseket választottam most megválaszolásra!
Gyakori probléma a hagyományos „U” alakú villafejek és nyéltartók használata során, hogy a rod pod fejrészének megemelésével a botunk hátracsúszik és csak az orsótartó, vagy valamelyik gyűrű fogja meg. Ezt a kellemetlen szituációt, ez a gumis nyéltartó fej orvosolhatja. Alaphelyzetben 1,5 cm a szélessége, de könnyedén dupla ilyen nagyságúra növelhető (tágítható) a befogadóképessége. Nélkülözhetetlen kellék a kecses, vékony nyelű bojlis botok használata során, ahol kíméletesen, de annál stabilabban tartja kedvenceinket. 1 csomagban 2 db gumis villa található.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Gyakori probléma a hagyományos „U” alakú villafejek és nyéltartók használata során, hogy a rod pod fejrészének megemelésével a botunk hátracsúszik és csak az orsótartó, vagy valamelyik gyűrű fogja meg. Ezt a kellemetlen szituációt, ez a gumis nyéltartó fej orvosolhatja. Alaphelyzetben 1,5 cm a szélessége, de könnyedén dupla ilyen nagyságúra növelhető (tágítható) a befogadóképessége. Nélkülözhetetlen kellék a kecses, vékony nyelű bojlis botok használata során, ahol kíméletesen, de annál stabilabban tartja kedvenceinket. 1 csomagban 2 db gumis villa található.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.