A május meglehetősen hűvös volt, így a pontyok nem kezdték el nászukat, helyette nagyokat lakomáztak és számos élményben, izgalmas horgászatokban lehetett részem. Ellenben júniusra megérkezett a perzselő forróság, az idő hetekig egyenletes, a légnyomás magas és pokoli a hőség.
Egy hónapja még a poszáták hangos csettegésére érkeztem, most azonban hallgat minden, csupán a balinok fröcsögős rablásaitól tajtékzik a Zsitva. Habzsolnak a ragadozók ebben a nem hétköznapi melegben. Bármilyen hihetetlen is, az egész júniust végigültem egy árva kapás nélkül, noha a végszerelékeimen és az etetési stratégiámon mit sem változtattam. Ezt a hirtelen bekövetkező melegnek és a pontyok ívásának tudtam be.
Júliusra némi változást mutatott szeretett csatornám, és nagy örömömre újfent sorra tudhattam magam mögött az újabb pontyfogásokat. A hínár jócskán elburjánzott, és a nád is jóval sűrűbb lett az eddiginél, ergo sokkal nehezebb lett a terep. A szerelékeimen mindössze annyit változtattam, hogy előkerültek a legnagyobb és legizmosabb horogtípusok, melyek roppant jól tartanak egy-egy hevesebb küzdelem során. Sokan ódzkodnak a túl vastag húsú horgoktól pontyhorgászat céljából, viszont ez tart és bevált. Jóval kevesebb a lemaradás, ha erőltetni kell a halat fárasztáskor.
A napnyugta órái gyakran adtak néhány kisebb pontyot, jellemzően két-három kiló körülieket, azonban a darabosabb halakat mindig az éjszaka sötét órái tartogatták. Amikor minden csendes és nyugodt, ez a tökéletes időszak arra, hogy a termetesebb, óvatos halak előmerészkedjenek táplálkozni. Többnyire tíz óra tájékán fogtam az első halat szürkület után, bár megesett, hogy egy árva csippanás nélkül ültem végig a fél éjszakát, mire hajnali fél háromkor végre elfüstölt az egyik botom. Természetesen ez idő tájt az ember nem a legéberebb, de mindennek ára van, és egy-egy mutatós hal kárpótolt engem minden fáradtságért.
Péntek. A várva várt hétvége megérkezett. Naná, hogy az este horgászni megyek: munka után már lázasan készülődöm és bepakolok a kocsiba. A meleg miatt nem kapkodom el, hét órakor érkezem a Zsitvára. Az etetéssel kezdek, majd összetolom a pálcaimat és beélesítem a végszerelékeimet. Hamarosan helyükre kerülnek a horgok, és elrendezkedem estére. Napnyugta előtt is várható egy-egy kapás, ezért időben megvacsorázom.
Egy órája lehet teljesen sötét, amikor kapásom van: egy rövid húzás, majd elnémul a jelzőm. Csak bámulok előre bambán, nem értem a történteket. Nem hezitálok sokat a bot felett, kitekerem a cájgot. Csak tekerném, mert jó adag hínárban van a szerelék. Na, ezért nem szólt a jelző tovább, egyenesen a hínárba rontott halam a kapás után. Úgy érzem, nem lesz nagy az elkövető, látok néhány pikkelyt a tömény hínárban. Elém ér, majd bemerítem, és a merítőből szedem ki a rengeteg hínárt kézzel. Amikor csap egyet, rögtön érzem, ez nem is lesz olyan kicsi. Sejtésem nem csalt, gyönyörű pontynak örvendhetek, amely szinte csata nélkül ért a merítőbe.
Kellemeset csalódtam, persze nagyon örülök a halnak, hiszen ritkán adja a víz ezt a méretet. Kattintok néhány képet emlékbe, majd a hosszát is megmérem. Nyolcvanegy centiméter a teljes hossza. Idén már a negyedik nyolcvan pluszos (csak a hosszukat mérem). Boldogan engedem útjára és folytatom a horgászatot. Az éjszaka további óráit megúszom kapás nélkül, de nem búslakodom, így is elégedett vagyok és örömmel pakolok össze reggel, amikor hazafelé veszem az irányt. Köszönöm, Zsitva!
Írta: Bottyán Marián
Fotók: Bottyán Marián
