Június van, végre megérkezett a nagybetűs nyár. A nappali meleg órákat a kellemes, hűs éjszakák váltják, a halak pedig egyre többet esznek, hiszen pótolni kell a rengeteg energiát, melyet az ívásra fordítottak.
Ami az elmúlt hónapokat illeti, a tavaszra jellemző változékony időjárás, a lassan melegedő víz és az ingadozó légnyomás gyakorta nehézségek elé állított. Ezen a vízen mindig összetett feladat a halak nyomára akadni, ezért a szezon döcögősen, a víz alatti élet pedig lassan indult be szeretett csatornámon, a Zsitván. Persze mindez nem szegte kedvemet, elszántságom töretlen, mentem én, amikor csak tehettem, kerestem a halakat és hittem az eredményben.
Mint már említettem egy korábbi (Nekem a pontyhorgászat c.) írásomban, a feederbotjaimat lecseréltem bojlis botokra és a szükséges kempingfelszereléseket is begyűjtöttem, szinte kivétel nélkül mindent, amire szükségem lehet. Mindent a több napos túrákhoz, illetve a nagyhalas horgászathoz igazítottam. Páratlan élmény, amikor az ember napokat tölthet el kint a szabadban, nem utolsósorban rengeteg idő áll a rendelkezésére, hogy az etetések beérjenek, és ez kihozza az adott helyből a maximumot.
Június első hétvégéjén jól ettek a halak, végre sikerült szákba terelnem néhány pikkelyest. Valószínű, hogy a násznak már vége, ugyanis érezhető volt a halak aktivitása: sok táplálékot vesznek magukhoz és kutatnak is az élelem után. Röviden szólva, minden adott egy jó hétvégi túrához: végre összeállt a kép, belevethettem magam az igazi nagyhalas horgászatba. A fogásokon felbuzdulva egy negyven órás bevetést tervezek a következő hétvégére, ha az időjárás nem szól közbe.
Pénteken, késő délután nyugodt víz és kellemes idő fogad. A botokkal és az etetéssel kezdem, majd a táborállítással folytatom. Talán egy órába telik, mire minden a helyére kerül. Már igencsak melegem van, mire a székembe huppanok, végül pedig bontok egy hideg sört. Kicsit megpihenek, bár lassan enni is kéne valamit. A szúnyogok is nekiláttak, de belőlem ma nem esznek, beizzítom a füstölőket. Napnyugtakor már kényelmesen vacsorázom, amikor két pittyenésre eszmélek fel, majd elindul a zsinórom. Ennek a fele sem tréfa, tüstént emelem a botot tele szájjal – hisz nyelni sem volt időm – dolgozik a pálca, a hal sebesen rohan végig a nádas mentén – kis híján benne. Betartok, majd húzok a fékcsillagon, ahogy fáradni látszik, azon nyomban pumpálom is vissza, ami a csövön– akarom mondani, a negyvenes damilon – kifér.
Fogytán ellenfelem ereje, akárcsak a fények. Nem is rossz töves ez, korábban érkezett a vártnál, ám annál nagyobb örömöt okoz számomra. Rövidesen meg is merítem a fáradt pikkelyest, jó meccs volt, biztos vagyok benne, hogy közel van az öt kilóhoz. Kattintok néhány képet, majd pontyzsákba helyezem, nincs túl sok időm gyönyörködni benne, ugyanis szorít az idő, igyekszem minél hamarabb visszajuttatni helyére a halat adó szerelékem, amíg a fényviszonyok is engedik. Az etetést sem árt majd ezután frissíteni, mindenesetre szuper kezdés, immár vizes matraccal várom az estét!
Napnyugta után sötét árnyak cikáznak felettem, denevérek lakmároznak a röpködő rovarokból, a távolból pedig őzek ügetése hallatszik. A teljes sötétség beállta után megszólalnak a harcsák is, eldurran néhány éhes száj. Az idő príma és nagyon bízom a folytatásban. Ami késik, nem múlik: éjfél előtt ismét elsül a jobbos botom. Egy kisebb roham után a hal megnyugodni látszik, lassan pittyeg az orsóm fékje, ez sem az aprajából való. Óvatosan fárasztok, a spiccet szinte mindvégig lent tartva, ha nem muszáj, nem erőltetem. Ahogy közeledik, fejlámpát kapcsolok, hisz már égek a vágytól, hogy megpillantsam. Gyönyörű nyurga van a horgomon, igazi kagylófaló sötét pikkelyes – most aztán még izgatottabb lettem, majd ahogy a helyzet engedi, rögtön meg is merítem. Roppant impozáns, ahogy tátog hatalmas szájával a nagy merítőben, ritkán fogok ilyen egyedi, vad szépséget!
Repdesek az örömtől, miközben a matracra helyezem és gyorsan megszabadítom a horogtól. Sietve készítem a fotókat, hiszen még egy halam van „lekötve” és szeretnék néhány páros fotót is, ami a dupla fogást illeti. A halak hosszát és súlyát egyaránt lemérem, mielőtt útnak engedem őket, hiszen több napra jöttem, halat pedig nem áll szándékomban megtartani. Az első halam súlyát jól saccoltam, öt kiló és hét deka a pontos súlya, hibátlan töves. A második jelentkező már kicsit nehezebb, egész pontosan öt kiló hetvenhat deka. Bombasztikus, az első éjszaka rögtön két öt felettivel indul, nagyon boldog vagyok!
A halakat óvatosan visszaengedem, miután megörökítettem őket: köszönöm az élményt, találkozunk legközelebb! Az előkéimet lecserélem, a szerelékeimet visszadobálom, a horgok környékét pedig újabb adag kukoricával szórom meg. Már nem sietek, nem kapkodom sehová, elvégzem a teendőim, majd éjfél után nyugovóra térek.
Holnap is van nap…
Írta: Bottyán Marián
Fotók: Bottyán Marián
