Bizonyára sokunknak volt már része olyan horgászatokban, amikor mindkét bevetett készség elsült és kézzel-lábbal – esetleg szomszédunk, cimboránk vagy ismerősünk segítségével – kellett a szituációt megoldani. Páratlan élmények ezek, melyek éltetnek minket, horgászokat.
A bőség zavarában
Legtöbbünknek talán a haltelepítés utáni nyitány (egyesületi tavak) jut eszébe, ugyanis nem ritka, hogy kapás kapást ér, és egymás után foghatjuk a buta telepített pontyokat, melyek körbe-körbe úszkálnak a tóban, ergo kívülállóként még csak keresik a helyüket. No de egy vadvízen, egy csatornán vagy folyón, ahol a halak legtöbbje rafinált, óvatos és természetes táplálékon nevelkedett? Hihetetlen, ugye? Az első alkalommal még bízunk a véletlenben, majd amikor megismétlődik, már kezdjük elhinni, hogy valamit jól csinálunk.
Véletlenek márpedig nincsenek
Az interneten, a közösségi oldalakon és a médiában böngészve is belefutottam hasonló sikertörténetekbe, melyek szintén azt igazolják, hogy nincsenek véletlenek. Még egy olyan hatalmas és kiszámíthatatlan vízterületen sem, mint a például a vén Duna. Úgy hiszem, az eredmények igazolnak mindenkit, ezek tükrözik a valóságot, és ha mindent jól csinálunk, bizony a siker nem marad el. Két ilyen történetet szeretnék most elmesélni, melyekkel nagy kedvencem, a Zsitva ajándékozott meg az elmúlt horgászidényben.
Kudarc hátán kudarc
Ami a nyár elejét illeti, az első néhány éjszakai próbálkozásom nem kecsegtetett túl sok jóval, áthorgásztam négy éjjelt, melyeket nulla eredménnyel vagy halvesztéssel zártam. Egész pontosan két hétbe telt, mire fejben összeraktam a teóriát, illetve a végszerelékeimet, ezáltal tökéletesítve az előkéimet. Nagy általánosságban elmondható, ahány helyen horgászom, annyi féle-fajta előkét használok, még egy és ugyanazon vízterületen is. Mindig igyekszem a körülményekhez igazodni, ezért nagyon sokat elmélkedem a halak és a végszerelékeim működésén. Szeretem, ha végül minden összeáll, hiszen akkor bombabiztos a siker.
Jó pap holtig tanul
Ahogy a halvesztések terén az előkéimmel, úgy az etetőanyaggal és csalikkal is szeretek kísérletezni. A törpék miatt sajnos nincs túl sok lehetőség erre a nyári hónapokban, de a különböző kukoricákkal – főtt vagy erjesztett – mindig érezhető a különbség. Nem állítom, hogy ezt nem eszik meg a törpeharcsák, sőt, időközönként horogra is akadnak, viszont lényegesen több a kapás, mi több, gyorsabban reagálnak rá még a termetesebb halak is. Mindent összevetve elmondható, hogy ha rövid, egy napos, egy éjszakás, vagy még rövidebb, mindössze néhány órás, gyors, rapid pecára készülök, akkor szinte mindig a főtt takarmány hozza meg a kívánt sikert.
Kettős diadal
Július 24. Sokadik éjszakámat töltöm a parton, pár órája már bizony sötétben ücsörgök, amikor az időt kémlelem. Lassan éjfélt üt az óra, és még nem volt akcióm. Egyszer csak begörbül az egyik spiccem, amit nem hagyok szó nélkül. „Ma este megtörik az a bizonyos jég!”, örvendek. Nem is olyan nagy a koma, bár méretéhez képest rendesen nekilódult, rövid küzdelem után a merítőbe parancsolom. „Talán nincs még hármas se”, csodálkozom. Ahogy a látványban gyönyörködöm, eszembe jut, milyen szép is lenne, ha most a másik pálca is elsülne. Gondolatom csupán egy dolog töri meg, mintha a nyeletőféket hallanám. És igen, ismét halam van! Ráhúzok egy rendeset, jó súlyba áll bele a botom. Beletelik kis időbe, mire magamhoz édesgetem, nem akarja az igazságot. Keményen fárasztok, a felszínre kényszerítem, rövidesen megpillantom az ellenfelem, gyönyörű pikkelyes. Ez bizony bő ötös lesz. Egy igazi bivaly töves. Többször is kitör, még mindig van ereje, ám nem adok neki több esélyt. Előző halam még a merítőben – nem volt időm megszabadítani a horogtól sem –, nincs mese, bemerítem. Szenzációs! Egyszerűen nem hiszek a szememnek, hatalmas vigyor ül az arcomra, s csodálom, ahogy halaim egymás mellett pihennek a nagy merítőhálómban. Lám, megérte kitartani, megannyi kudarc után is. Mérhetetlenül hálás vagyok most ezért, köszönöm, Zsitva!
Újabb duplázós álomsiker
Szeptember 7. Péntek este munka után ismét lógatok. Holnap nem kell korán kelni, ezért az egész éjszakát a horgászatnak szentelem. Kajával és ruhával készültem bőven, idő, mint a tenger, nagy baj nem lehet. Napnyugta után már a vacsorán is túl vagyok, magamat kényelembe helyezve várom a halakat. Kilenc óra múlt, amikor az egyik botom spiccét valami elcsavarja. Bődületes erővel rohan, bevágás után alig bírom megállítani a halat. Fél füllel hallom, ahogy mozog a nádas. „Már benne is van!”, eszmélek fel. Na, ezért olyan értékesek ezek a halak, mert igazi vadak. Csutkára húzott fékkel pumpálom vissza, most nincs kegyelem. Erőből csavarom ki az ellenfelem, muszáj, hogy merítőbe érjen. Nagyokat rúg, amit jól csillapít a pálca. Többször is kirohan, mire emelni tudok rajta. Türelmesen fárasztom, nem kapkodok, kisvártatva bele is huppan merítőmbe. Szép nyurga, öröm nézni, ahogy elfekszik benne, tökéletes kezdés így, estére. Halam a matracon, már a képeket készítem, amikor a másik orsóm féke is felsír. Gyorsan cselekszem, bevágásom jól ül, azonban érezhetően kisebb az ellenállás, csakhamar szelídül az újabb pikkelyes. Szerencsére a merítőm szabadon, amit egy jó kettes töves alá tolhatok. Ez gyorsan jött, újabb kettős győzelem! Nincsenek szavaim, roppant boldog vagyok. Ezért érdemes horgászni!
Epilógus
Önmagában is varázslatos az éjszakai horgászat, életre kel a vadvilág és a víz is teljesen más arcát mutatja, mint nappal. Hát még ilyen duplázásokkal, egy ilyen kiszámíthatatlan és vad vízterületen, mint a Zsitva. Nem adja könnyen kincseit, mindig új fejtöréseket okoz és újabb kihívások elé állít, végül pedig, mikor minden összeáll, adakozik – de akkor nagyon.
Írta: Bottyán Marián
Fotók: Bottyán Marián
