Május. Az utolsó tavaszi hónapunk, számomra egy igazi választóvonal, hiszen ekkor már jócskán húsz fok fölé kúszik a nappali hőmérséklet, és az éjszakák is kellemesek. Különösen, hogy még az éj leple alatt is a madarak gyönyörű dallamától hangos a vízpart.
A pontyok táplálkozása is egyre intenzívebb, mivel a nászra készülődnek, ami az utóbbi horgászatokon meg is látszott. Ezúttal is pénteken, késő délután érkezem a partra: enyhe északi szél borzolja a vizet, az idő pedig nagyon kellemes. Egy csapat gyurgyalag röpköd felettem, csupán a hangjukra leszek figyelmes, csodálom ezeket a színes madarakat, szerencsére gyakran megtisztelnek errefelé. Elrendezem a botokat és etetek egy keveset, végül pedig magam is megvacsorázom.
Az orsóim pótdobjára ismét új damilt csévéltem negyvenes méretben, még nem horgásztam ezzel, ezért rendkívül kíváncsi vagyok. A halak jól esznek, valamint a hínár is egyre több és nagyobb, a nád szintén egyre sűrűbb, így most aztán tényleg mindent a pattanásig lehet feszíteni (ha úgy tetszik, tesztelni) a heves küzdelmek során. Az etetőanyagomat most már kizárólag főtt takarmánykukorica alkotja, ebből szemezgetek, amikor csalizok. Kettő-három, ritkábban négy szemet fűzök a hajszálelőke végére egy darab SpéciCorn Megával megspékelve. Fekvő csalival horgászom, ezért könnyítés szempontjából ennek nincs túl nagy jelentősége, csupán a plusz szín és íz az, ami miatt alkalmazom.
Talán egy óra lehet még sötétedésig, amikor heves kapásom van. Azonnal betámasztok, amire hatalmasat rúg az ellenfelem, jócskán elszalad hosszú métereket, mire enged egy kicsit, és húzni kezdhetem. Nem kétkilós lesz az biztos, külön öröm, hogy még világosban érkezett. Rövidesen előttem rója a köröket, húsos szájával nagyokat piheg, fárad a gyönyörű töves. A horgom nagyon jól akadt, így nem kapkodom el a merítést sem. Csakhamar megmerítem, igazán szépséges, hosszasan csodálom. A hosszát lemérem, majd elkészítem a képeket emlékbe. Ügyelve és óvatosan adom vissza a Zsitvának.
Hamarosan rám sötétedik, ám a sötétség első órái kapás nélkül telnek el. A telefonomra pillantok: „Fél óra múlva éjfél, még bármi történhet!”, dőlök hátra a székemben. Néhány perc után szélsebesen ugrom fel, erőteljes, húzós kapásom van. Ahogy ráemelek, pálcám beleáll a súlyba. Nem kispályás hal lesz ő sem, azt rögtön érzem. Zizeg a fék, ellenfelem lehúz vagy húsz métert, kis időbe telik, mire magamhoz édesgetem és megpillanthatom. Hibátlan, vaskos nyurga van a horgomon, amolyan töves beütéssel. Iszonyúan dolgozik a pálca, de végül elfárad az öreg harcos, és bemerítem. A kötelező procedúra után már a vízben dédelgetem, be is terít egy jó adag vízzel elköszönésképpen.
Mondanom sem kell, másnap estére még nagyobb tettvággyal érkeztem, a botokat időben belőttem, az etetést letudtam és izgatottan vártam a napnyugtát. Ismét enyhe északi szél van, nincs túl meleg, az idő nagyon kellemes, bőven van még időm napnyugtáig, ezért a vizet kémlelem. Elcsattan néhány balinrablás a közelemben, öröm nézni, ahogy tombolnak ezek az éhes, erejük teljében lévő ragadozók. Egy tövisszúró gébicsre leszek figyelmes a közelben, évek óta nem láttam már ilyet, pedig gyerekkoromban gyakran találkoztam velük a csatorna mentén.
Hamarosan nyugszik a nap, a székemben ülve bámészkodom, ám nem tart sokáig a nyugalmam. Füstölős kapásom van, elcsavarta a balost rendesen. Egész jó súlyba ütközöm, ma sem kellett sokat várni az első jelentkezőre, természetesen fülig ér a szám. Háromszor is kitör jobbra, egyenesen a nádas irányába, mire szelídülni látszik. Áttöri a felszínt, de nem hiszek a szememnek. Spanyolmintás ponty van a horgomon! Ennek most a fele sem tréfa, ügyelve tompítom a hal további kirohanásait, még véletlenül sem szeretném, hogy lepattanjon a horogról. Rövidesen elfárad, és meríthetem is. Hát, ez valami káprázat, leírhatatlanul boldog vagyok.
Óvatosan bánok a ritka és értékes fogással, a matracra helyezem, majd öntök rá egy kisebb vödörnyi vizet. A horgom jól akadt, amitől gyorsan meg is szabadítom. Egy igazi ékszer ez a hal, nem győzöm csodálni, de igyekeznem kell, nem szeretném, hogy bármi baja essen. Sietve készítem a képeket, sajnos a fényviszonyok most nem kedveznek, pedig a hal rendkívül gyönyörű. „Azért talán valami használható lesz”, nyugtatom magam, közben halammal a vízhez megyek. Nem kívánja a törődést, hamar búcsút int nekem a matracról. Isten veled!
A csalit és az etetést frissítem, végül elégedetten huppanok vissza a székembe és várom a folytatást. Hamar rám sötétedik, viszont a következő órák csendben telnek, tekintetem pedig gyakran a csillagos égre mered. Mélyen a friss levegőbe szippantok, imádom ezt. Tíz percem maradt éjfélig és már pakolászok, amikor felrobban a jobbos botom. Adrenalin-szint az egekben, megjött, akire vártam. Ráemelek, de majd kitépi kezemből a botot, hát ez nem gyenge, muszáj egy kicsit nyitnom a féken. Jó tíz percbe telik, mire csillapodik és megpillantom az ellenfelem. Kőkeményen harcol, bár a felszerelés sem gyenge, nagyon jó a meccs. Elfárad az öreg, és a szákba terelem, roppant impozáns, ahogy piheg és felülről nézhetem.
Fenséges halnak örvendhetek, igazi vad nyurgával hozott össze a sors, méltó megkoronázása az egész hétvégének. Kívánni sem mernék többet. Nyolcvan centiméter a teljes hossza, a súlyát nem mérem, igazából nem is érdekel, hiszen ámulatba ejtett az erejével és a színével egyaránt. Kattintok néhány képet, majd elbúcsúzom tőle és visszaengedem. Pazar két estét tudhatok magam mögött, újfent csodás halakkal ajándékozott meg szeretett Zsitvám. Elégedetten és boldogan pakolok össze. Viszontlátásra legközelebb!
Írta: Bottyán Marián
Fotók: Bottyán Marián
