Szerettünk volna egy-egy nagy hallal búcsúzni a 2024-es évtől, így nem volt kérdés, hogy egy bányatavat választunk e célra helyszínnek, ahol reális esélyekkel foghatunk egy matuzsálemet zord körülmények közt is. Az ország egyik legismertebb vizére esett választásunk, ahol korábban már jártunk és sok szép halat fogtunk, most viszont más körülmények közepette kellett bizonyítanunk.
A Haldorádó mindig is nagy figyelmet szentelt az utánpótlás-nevelésre és arra, hogy a gyerekek időben megtanulják tisztelni a természetet és a halakat. Ennek újabb mérföldköve volt a 2015-ben útjára indított Haldorádó Junior Feeder Kupa. Ez a remek versenysorozat immáron a 11. állomásához érkezett, hisz idén is megrendezésre kerül a kimondottan fiataloknak szánt megmérettetés. Hét éve már saját tavunk, az Ezüst-tó Horgászcentrum adott otthont a rendezvénynek, ami idén sem lesz másként, a dél-alföldi régió egyik legjobban halasított horgászvizén tehetik próbára magukat, akik eljönnek az XI. Haldorádó Junior Feeder Kupára!
Örömmel értesítünk Mindenkit, hogy 2025-ben is jön a Haldorádó Gyermek Horgásztábor Kiskunhalason! Talán nem is telik el úgy nap, hogy ne érkezne hozzánk érdeklődő levél azzal kapcsolatban, hogy lesz-e lehetőség valamilyen Haldorádó táborban részt venni. E megkeresések többnyire lelkes horgászpalántáktól vagy épp szüleiktől származnak, ezért ezt az írásunkat az ő figyelmükbe ajánljuk!
A Haldorádó SpéciCorn termékcsalád már jó ideje meghatározó a magyar piacon. A legtöbb hazai pontyhorgásznak szinte biztos, hogy ott lapul ezek közül 1-2, vagy akár több tégely is a táskájában. Az évek alatt bebizonyították ezek a csalik, hogy sokkal többek, mint egy darabka műanyag. Főként vadvizeken törpeharcsáktól és egyéb zavaró apró halaktól hemzsegő vizekben mutatják meg igazi fogósságukat, kiválogatva az értékes halakat!
Az évek során több új csaliváltozattal bővült a palettánk, de a legnépszerűbb mindmáig a SpéciCorn, és a SpéciCorn Mega, azaz a normál és nagyméretű gumikukoricák. A nyerő ízekről és színekről azonban megoszlik a felhasználóink véleménye. Nagyon sok ötletet, javaslatot kaptunk, amelyből nekünk „csak” ki kellett választani a várható legjobbakat.
Ezt követték a tesztek és próbahorgászatok sorozatai, majd végül ez a 6 változat maradt:
- Tutti Frutti (citromsárga + pink)
- Puncs Citrom (citromsárga + pink)
- Mangó (citromsárga + narancssárga)
- Mézes Pálinka (citromsárga + narancssárga)
- Krill (citromsárga + barna)
- Csípős Barack (citromsárga + narancssárga)
Nagyon fontos, hogy mindegyikben megtalálható alapszínként a citromsárga, amely mellé került egy általunk fogósnak vélt szín. Az is folyamatos vita forrása, hogy melyik a jó méret? A kicsi vagy a Mega? Nem tudtuk eldönteni, ezért tettünk mindkettőből a tégelyekbe. Így a csali méretét is a halak kapókedvéhez lehet igazítani, a színek tetszőleges variálásával együtt. Egy tégelyben nem 10, hanem 16 kukoricaszem található. Ezek közül 8 db normál méretű SpéciCorn, 8 db pedig a megnövelt méretű SpéciCorn Mega.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.