A hosszú, szürke tél után már alig várom, hogy a levegőt finom virágillat járja át, kirügyezzenek a fák és zene füleimnek, amikor végre hallhatom a madárének gyönyörű dallamát. Ismét egy új fejezet kezdődik, egy újabb álmokkal teli horgászidény.
Előszeretettel teszek meg nagyobb távolságokat a vizek partján, jólesik a mozgás, és mindig akad valami látnivaló. Kiváltképp igaz ez tavasszal, amikor a hosszú tél után a még csak ébredező halakat szeretném megtalálni. A víz még viszonylag hideg, az időjárás pedig igencsak kiszámíthatatlan. A március és az április többnyire a legszeszélyesebb két hónapunk, és a halak életritmusa is rendszerint ehhez igazodik.
Nincs két egyforma év a Zsitván. A halak szinte bárhol lehetnek tavasszal, ezért mindig a szememre hagyatkozom, amikor pecázni indulok. Így történt ez most is, amikor egy három napos áprilisi túrát terveztem. Figyelmesen körbejártam a vizet, hátha a halak nyomára bukkanok, ugyanis volt némi elképzelésem, azonban nincs párja a naprakész, friss tapasztalatoknak. Az első próbálkozásaim nem kecsegtettek túl nagy sikerrel, az éjszakák még felettébb hidegek voltak, a botokat pedig este kilenckor ki kellett vennem. Itt jegyzem meg, hogy horgászra vonatkozó a szlovák jogszabályok sajnos nem teszik lehetővé, hogy egész évben megállás nélkül horgásszunk. Áprilisban ez az időkeret reggel hattól este kilencig tart, az ezen kívül eső időzónában pedig tilos horgászni.
A május már jóval melegebbnek ígérkezett, azonban még mindig nem horgászhattam végig az éjszakákat, hiszen ezt a hónapot szintén érinti a már említett időkorlát. Májusban hajnali négy órától éjfélig horgászhatunk, egyébként tilos a peca. Ezt betartva a horgászatot többnyire a késő délutáni időszakra igazítottam, majd maradtam a sötétedést követő egy-két órában is. Bármely évszakban horgászom, számos esetben sikerült szép eredményeket elérnem napnyugtakor, ezért nem csüggedtem, ha éjjel nem pecázhatok, akkor megteszi az este is. És lám, be is jött a számításom…
Mondanék néhány szót a körülményekről. Május közepén történt az évi első sikerélmény, ami az amurfogást illeti. Az általam kiszemelt rész nagyobb és változatos mélységekkel rendelkezik. Kisebb-nagyobb kiterjedésű nádasok, sás és bokrok tarkítják. Természetesen kíváncsi voltam a fenék, valamint az aljzat szerkezetére is, ezért alaposan körülnéztem, mielőtt leültem volna horgászni. Rengeteg üledék, hordalék, nádtorzsa, hínármaradvány, akadó és egyéb tényező nehezítette a megfelelő hely kiválasztását. A nagy „rengetegben” sikerült találnom egy körülbelül két négyzetméternyi iszapos részt, végül erre tettem le az egyik horgom, majd ezt meg is etettem frissen főtt takarmánnyal. A botokat távolabb helyeztem el, a jelzők némák, a vevőegység pedig mellettem pihen. Eddig egy árva csippanás nem volt, pedig már két órája vízben a horgok. Az idő kellemes, szélcsendes, a poszáták csettegésétől hangos a nádas minden zegzuga. Imádom ezt!
A madarak hangos udvarlását egy ismert zaj töri meg, szinte felrobban a vevőm, olyan füstölős kapásom van. Tüstént rohanok a bothoz, a fék laza, a zsinór pedig csak megy. Nem tétovázom, ráemelek, de már nyitom is a féket, mert ez egy nagyon megy. „Hú, de régóta vártam már ezt!”, önt el az izgalom. Halam nagyon dinamikus, egy hosszú kirohanás után keményen dobálja magát vízközt, ez bizony amur lesz. Finoman operálok, a spiccet szinte vízig tolom, inkább vízközt dobálja magát, mint a felszínen. Rövidesen áttöri a felszínt egy méter körüli test, de nem tágít, csak küzd szüntelen. Van még trükk a tarsolyában, kirohan vagy négyszer, mire bemerítem. A vízben tartva hosszasan csodálom a halat, májusban ez most bizony kincset ér. Teljes hossza kilencven centiméter, hibátlan, egészséges. A matraccal együtt a vízre teszem, majd elindítom a felvételt. Ahogy megérzi a vizet, csap egy nagyot és rögtön búcsút int. „Szia, barátom!”, örvendek fel. Tovább nem maradok, ez az élmény bőven elég volt mára, így most összepakolok és elindulok hazafelé.
Következő este újfent a vízparton vagyok, az etetés megtörtént, a horgokat pedig elhelyeztem. A nap lassan nyugszik, és már a kötelező esti kávén is túl vagyok. Hamarosan teljes a sötétség, egyre feszültebben várom, hogy a vevő megszólaljon. Már egy órája ücsörgök teljes sötétben, amikor megtörténik a csoda, a botokhoz érve zizegő orsóm fogad, az ellenfelem jócskán elszaladt az akasztás helyétől. Tüstént ráemelek egy határozottat és keményebbre veszem a figurát, de még mindig kéri a zsinórt. Hatalmas „lórúgásba” tartok bele, jó amur lesz a tettes, az már biztos. Csillapodni látszik, ezért kapok az alkalmon és magam felé pumpálom. Annyira lent tartja magát, hogy elképzelni sem tudom, mekkora lesz. Kisvártatva megvillan előttem a jókora test, a zsinórom feszes, dolgozik a pálca, ez nem adja magát könnyen. Kétszer is nekilódul a merítőtől megijedve, ám végül elfárad és megmerítem. „És igen, teljes a győzelem!”, ujjongok egy sort a csata hevében. Halamat óvatosan a matracra helyezem és megmérem a hosszát. Száz centinél áll meg a mérce, örömöm leírhatatlan, miközben a hal hatalmas úszóit csodálom. A kötelező fotózás után a vízhez sietek vele, persze csak óvatosan, nehogy baja essék. Percekig dédelgetem, mire magához tér és elillan a kezemből. Köszönöm az élményt!
Írta: Bottyán Marián
Fotók: Bottyán Marián
