Rengeteg vízen töltött óra, tikkasztó meleg, több mázsa kukorica, megannyi hit, kitartás, türelem elszántsággal fűszerezve, füstölős kapások, tomboló amurok alatt görnyedő botok, hatalmas küzdelmek, végül pedig mindent egy remek fotóért, de legfőképp a halak épségéért.
Ezekkel a szavakkal tudom jellemezni az elmúlt év augusztusát, melyet teljes mértékben az amurhorgászatnak szenteltem. Gyönyörű halakkal ajándékozott meg szeretett csatornám, a Zsitva, ugyanakkor több tucat képpel bővült a fotóalbumom, hiszen számos szép fogást örökíthettem meg. No de hogy ne rohanjak úgy előre, kezdem rögtön az elején.
Június végére már jó néhány pontyfogást tudhattam magam mögött. A soron következő hónaphoz, a júliushoz azonban felemás érzéseket fűzök, ugyanis a Zsitvát ismét kimérgezték. Elszomorító, hogy újra több tonna halnak, védett hüllőknek és madaraknak kellett elpusztulnia az emberi felelőtlenség következményeként. A probléma ismétlődő, a felelős azonban soha nem kerül elő. Igazán elgondolkodtató…
Egy szó, mint száz, a Zsitva megmutatta, hogy élni akar. Két héttel a mérgezés után újra felpezsdülni látszik az élővilág. Úgy fest, végre minden a régi és megszokott kerékvágásban zajlik. Az eset előtt gyakran napokat töltöttem kint teljes túrafelszereléssel, most azonban mindössze néhány órás rapid pecákkal folytatom a szezont, mivel nem tudom, hogyan viselkednek majd a halak a történtek után.
Pénteken, munka után, hat óra környékén érkezem a partra. A kocsiból kiszállva rögtön vetek egy pillantást a vízre: nagy a hőség, halmozgás pedig nulla. Ráérősen kipakolok, elhelyezkedem, majd a botok felszerelésével kezdem. Az előketartóban lapulnak az előre kötött előkéim, melyeket még otthon elkészítettem, a napnyugta pedig még kissé odébb van, ezért nem kapkodok, bőven van időm mindenre. Rövidesen mindkét végszerelékem a vízben landol, és az etetéssel folytatom: a főtt kukoricát most egy kis repcével dúsítom, ez kerül a horgok köré. A csalim is ebből a kukoricából készítem, felfűzök úgy négy-öt szemet.
Ahogy esteledik, kellemes hűs levegő önti el arcomat. A fények fogytával több fordulást is megpillantok a felszínen. Már majdnem teljesen rám sötétedett, amikor enyhe, húzós kapásra eszmélek fel, de a hal rögtön vissza is ejti, majd újra és újra eljátssza ezt. Nem egy határozott kapás, de ráemelek. A megakasztott hal elég könnyen indul meg felém, talán egy termetes ezüstkárásznak tetszett meg a csalim. Félúton járhat, amikor a fékcsillaghoz kapok, ugyanis elszabadul a pokol: halam hirtelen kitör és eszeveszetten húz. Nagyon cseles, talán egy amur lesz a tettes – bizakodva fárasztom tovább. A főzsinórom negyvenes damil, nagy meglepetés nem érhet, azonban, ha kilövi magát, akár meg is léphet. Közelít már, jól sejtettem, egy fiatal nádrágó csábult el a kukoricára. Van trükk a tarsolyában bővem, vagy háromszor is kirohan, mire bemerítem.
Fülig ér a szám, roppant boldog vagyok. Horgom a szája sarkában fityeg, tökéletesen akadt. Gyorsan a matracra teszem, majd leöntöm egy kis vödörnyi vízzel. A merítőhálót gyorsan kihúzom alóla, nehogy véletlenül a horoggal belekeveredjen – erre nagyon szoktam ügyelni. Nincs is rosszabb egy horoggal a merítőbe keveredett tomboló amurnál a sötétben, ha nem figyelünk, egy pillanat alatt kárt tudnak tenni magukban. Nos, ezért is olyan fontos a nagyméretű matrac, lehetőleg olyat válasszunk, aminek magas a pereme és nem csúszik el/le róla a hal akkor sem, amikor az nedves.
Hibátlan amurnak örvendhetek, minden porcikája tökéletes.Gyorsan kattintok is néhány képet, mielőtt útnak engedem. Igazán feldobta az estémet, megérdemli a szabadságot. Már nem frissítek és nem dobok újat, halam felrobbantotta a vizet s vele együtt az etetésemet is. Amúgy sem terveztem sokáig maradni, majd holnap folytatom és tovább ráhúzok, mondjuk úgy reggelig. Lassan összecuccolok, végül pedig elindulok hazafelé: boldogan, élményekkel gazdagon. Köszönöm, Zsitva!
Írta: Bottyán Marián
Fotók: Bottyán Marián
