Üde, párás levegő simogatja arcomat, reggeli harmat borítja be sátramat. A poszáták hangos csettegésére ébredek, az ágyban fekve tekintetem rögtön a botokra mered. Ott pihennek helyükön a pálcák, a múlt éjszaka megvívták a maguk harcát.
Szombat reggel van, a tegnap esti órák igencsak élménydúsra sikeredtek, hiszen két öt feletti hallal ajándékozott meg szeretett Zsitvám, az éjszaka további része azonban már nem kecsegtetett sikerrel. Nem búsulok, még egy nap hátra van, a második éjszakához pedig szintén nagy reményeket fűzök.
Ébredés után tekintetem rögtön a botokra szegeződik: minden érintetlen, a swingerek meg se mozdultak reggelig – talán túl sokat etettem a legutóbb, mielőtt még nyugovóra tértem. Az ébresztő mosakodást követően a reggeli mellett döntök, szeretnék mihamarabb naprakész lenni és frissíteni a végszerelékeimet. Füstölt szalonnát húzok elő a hűtőtáska mélyéről, hozzá sajt, magyaros erős paprika, paradicsom és természetesen kenyér. Falatozás közben egy hattyúra leszek figyelmes, alatta pedig pont az etetésem található, valamint az egyik végszerelékem. „Mindegy, a reggeli után egyébként is frissíteni fogom mindkét botomat”, nyugtatom magam.
Pár falat után megszólal a balos jelzőm: halam van, egyenesen a hattyú alól. Úgy fest, a halak is velem esznek, ismét egyszerre jött meg az étvágyunk. Rövidesen egy hibátlan kis nyurgát merítek, nagyon megtréfált a kölyök, olyan vehemenciával lódult meg. Hibátlan példány, pár év múlva igazán komoly ellenfél lesz. Emlékül azért készítek néhány képet, majd útjára engedem. Újat dobok, néhányat rá csúzlizok utánpótlásként, végül pedig folytatom a reggelit. Vagyis csak folytatnám, hiszen pár perc elteltével ismét elsül a balos botom. „Jó, hogy leért az ólom, már el is húzta!”, csodálkozom nagyokat. Talán egy kilónyival nehezebb társa követte az előző pontyocskát. Ő is gyönyörű, hengeres forma és minden porcikája tökéletes. Pár fotó után óvatosan elengedem. „Szia, barátom, egykor még naggyá leszel!”, közlöm vele, s közben elillan kezemből a jövő nagy reménysége.
Újabb csalizás, bedobás, majd egy kis csúzlizás következik. A reggeli után pedig jöhet a kávé, pontosabban csak jöhetne, ugyanis újabb érdeklődőm akadt. A jelzőm pittyen egyet, majd ahogy botig ér a swinger, már lendül is a pálca. Rögvest kapom a választ: a hal rúg egy nagyot, majd elszalad vagy tizenöt métert. „Ez most jobbnak ígérkezik!”, bizakodom. Rövid csata után már előttem piheg: olyan négyes forma lehet, de szép töves. Ahogy megmerítem, picit gyönyörködöm benne. A hátúszója meg van felezve – helyesebben mondva hiányzik egy darab belőle középen – ettől függetlenül örülök neki, hiszen szép és egészséges. A mérlegeléssel most nem bíbelődök, csupán a centi érdekel, no meg pár fotó, és már adom is őt vissza a csatornának.
Eközben a vizem felforrt és elkészült a kávé. Újabb négy szem kukoricával frissítem a horogcsalimat, majd visszadobom a cájgot. Nyolc óra lehet, egyre melegebb van, nem győzöm ledobni a ruhafelesleget. Ahogy visszahuppanok a székbe a telefonért nyúlok, ám újabb kapás hoz vissza a jelenbe. Azonnal ugrom, s már fárasztom is a következő útonállót. Egykettőre megszelídül a fiatal pikkelyes, maximum két kiló lehet, viszont szép hengeres. A színe is igazán impozáns: sötét hát és sárgás úszók, hát ez csodás. Tőle is elbúcsúzom, miután megörökítettem. Ahogy felállok, megszólal a másik jelzőm. „Nocsak, végre elsült a jobbos is!”, örvendek fel. Szintén kettes forma, ám szelídebb színű töves a tettes, nem nagy kihívás az erős felszereléssel, csakhamar megmerítem. Mire észbe kap, már vissza is került a vízbe. Kissé felpörögtek az események – szeretem az ilyen mozgalmas reggeleket.
Egyre melegebb van, tíz órára a halak teljesen leállnak. Nagy csoda volt ez a reggeli futam is, ritkán van ilyen. A reggeli megvolt, a kávét megittam, a halakat megfogtam… jöhet egy kis felfrissülés. Vizet merek az egyik tiszta vödörbe, majd kiteszem a napra és várok, míg az felmelegszik, majd ezt követően letusolok a sátram mögött. Felveszem a tiszta váltóruhát, végül pedig bontok egy hideg, alkoholmentes sört, így már teljes a felüdülés ebben a hőségben. Kezem ügyébe kerül a gép, a halas fotókat nézegetem: minden hal egyedi és különleges, ettől olyan szép az egész pontyhorgászat.
Dél körül járhat az idő, most kezdődik csak az igazi forróság. Ezeket az órákat a legnehezebb átvészelni itt kint, a tűző napon, főleg, ha még árnyék sincs a közelben. Ami pedig a pontyokat illeti, kapásról még csak álmodni sem merek. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy frontmentes időben – főként rekkenő hőségben – csupán az esti, éjszakai valamint a reggeli órákban számíthatunk eredményre. Természetesen ez nem is olyan meglepő, hiszen természetes vizeken a pontyok életmódja sokunk számára ismeretes.
A délutáni órák csendben, nagy nyugalomban és még nagyobb hőségben telnek el, igyekszem magam nem kitenni a nap káros sugarainak, noha ez nem mindig egyszerű feladat, persze minden megoldható egy kis leleményességgel. Késő délután két cimborám is megáll nálam: beszélgetünk kicsit, sztorizgatunk, majd továbbállnak halfogás reményében. Hat óra körül már a frissítésen dolgozom, ellenőrzöm a felszerelést, csalit cserélek és etetek is némi kukoricát.
Kissé fáradtan, de annál nagyobb izgalommal várom az újabb, esti táplálkozó hullámot…
Írta: Bottyán Marián
Fotók: Bottyán Marián
