Bevallom férfiasan, eljutottam arra a szintre, hogy rögeszmémmé vált ez a víz kifogyhatatlan kincseivel, amelyek a tóban élnek és gazdag élővilágával, amelyben a tekintélyt parancsoló méretű szarvasbogarak és a személyes kedvenceim, a vízpartok legkomolyabb madarai, a jégmadarak is megtalálhatóak, valamint a tó tulajdonosaival, akik az életüket tették fel arra, hogy egy utánozhatatlan halállománnyal és miliővel fogadják az idelátogató és szerencsét próbáló horgászokat. Igen, úgy érzem, ez a víz komolyan megmérgezett engem…
Azt gondolom, hogy nem szabad azon meglepődni, ha egy ilyen szintű vízen a szabályok sokak számára meghökkentőek, talán elsőre túlzóak. A válaszom erre egyértelmű és tiszta: nem, nem azok! Ahhoz, hogy ez a történet így és ebben a minőségben működhessen, mindenkinek meg kell értenie, hogy évek kitartó munkája az, ami ebben a vízben benne van. Tudatosan felépített, alapos, hozzáértő kezek munkája. Engedjétek meg, hogy ejtsek pár szót jó barátomról, a víz megálmodójáról, Kovács Misiről.


Sokaknak elsőre furcsa lehet az, hogy egy tógazda szíve szerint ott lenne minden egyes partra kerülő halnál, hogy csodálhassa és tudhassa, hogy az adott, szeretett hala rendben van, egészséges, illetve hibátlan állapotban van-e. Mi ez, ha nem egy örök szerelem? Egy olyan elköteleződés, amihez valószínűleg kellően megszállottnak és mániákusnak kell lenni. Jól gondoljátok, a barátom pontosan ilyen!
Az évi rendszerességű állományfelmérő halászatok, valamint az október végétől kora tavaszig tartó teljes horgászati tilalom is az állomány védelmét szolgálják. Köztudott, hogy bizony ezen a vízen a halaknak nagy számban nevük is van. Mi ez, ha nem egy olyan bensőséges dolog, ami azt sugallja a horgászok irányába, hogy itt a halak családtagokként vannak számon tartva? Itt jegyzem meg gyorsan, hogy igazán szerencsésnek érzem magam, hiszen 2 halnak is én lehetek immáron a keresztapukája, Patriknak és Tündérnek. Ugye, ezek után nem kell sokat magyarázni, azt, hogy miért is vannak ekkora becsben tartva ezek a halak. Misi vasszigorral óvja, védi „gyermekeit”. Ilyen a halak nem úszkálnak bármelyik tóban: párját ritkító spanyol pikkelyesek, tarka, színes vagy éppen hófehér halak. Ezek és a tóban megtalálható szép számú, 20+-os állomány olyan rangra emeli a tavat, amit csak és kizárólag ilyen keretek között lehet óvni és védeni.
Személyes üzenetem Misinek és családjának annyi, hogy nagyon szépen köszönöm a horgásztársaim nevében is ezt az alázatos munkát, amit évről évre beletesztek ebbe az egészbe. Emellett sok szerencsét is kívánok, hogy hosszú-hosszú évekig ez így is maradhasson, hiszen csodát láthat az, aki beteszi a lábát Koiországba.
Ebben az írásban a közelmúltban történt eseményekről is szót ejtek. Ahol van gyarapodás, fejlődés, ott sajnos elkerülhetetlen, hogy legyen veszteség is. A vízkezelés szerves része az, amikor bővül, épül, szépül a tó, de sajnos van egy olyan része is, ami nem az örömről szól, és ez bizony az elmúlás. Ecsetelni talán felesleges is lenne, hogy ahol ilyen becsben tartják a névvel ellátott halakat, ott sokkal erősebb a kötődés is hozzájuk. Megrázó történések ezek, amit azt hiszem, hitelesen én nem tudnék úgy leírni, ahogy Misi tette mindezt. Fogadjátok tőle azokat a búcsúleveleket, amelyeket emlékként szánt két halának:
„A tegnapi napon sajnos el kellett búcsúzzak egy csodálatos haltól. Már a háborítatlan vizeken úszik ez a színes csoda. 17 évig élt nálunk, örömet okozva nekem és sok hozzánk ellátogató vendégünknek. Mardossa a lelkemet a bánat és a tehetetlenség érzése, hogy már semmit nem tehetek érte. Tökéletes volt, hibátlan, a természet mégis elvette. A róla készült képeken örökké élni fog.”

„RIP Beus! 2024 most már teljes bizonyossággal felkerült a „fekete” évek listájára. A tegnapi napon szörnyű veszteség ért minket. A háborítatlan, örökké csendes vizekre úszott „Beus”, a tó ikonikus, hatalmas tükröse. Sok embernek jelenti a mai napig élete legnagyobb halát, megszámlálhatatlan örömteli percet szerzett sokaknak. Köztük nekem is, hisz láttam, ahogy évről évre szépen növöget és halad a 30+ felé. Már nem éri el. 29,85, így búcsúzott! Érzek-e haragot? Igen! Miért? Nincs válasz! Marad a tehetetlen elkeseredés! Nincs többé!”

Időrendben a májusi baráti találkozónk leírásával folytatom a beszámolót, ahol is újfent a megszokott brigáddal érkeztünk Somogy vármegye „kincsesládájára”. Talán nem mondok nagy butaságot azzal, hogy ez a túra volt az eddigi legnehezebb számunkra.
A pontyok kapókedve ezen a túrán messze elmaradt az eddigi pecákon megtapasztaltakhoz képest, így bár a tó ékkövei, a koik elkerültek, nem maradtam fogások nélkül. Ezt a túrát számomra nem a fergeteges pontyok, hanem a kapitális amurok vitték el. 3 darabot sikerült kőkemény meló árán merítő szákba terelnem, melyek közül a legnagyobb súlya 25 gramm híján elérte a 20 kilogrammot. Ez az amur lett egyben az eddigi abszolút rekordom is a maga 19,975 kilogrammos súlyával. Jöjjenek a képek erről a horgászatról:












Zárásként jöjjön a nyár végi horgászatom beszámolója, ahol is nyugodtan kijelenthetem, hogy egy ínséges időszak után érkeztem Somogyországba. Nem is lehet ezen meglepődni, hiszen a nyaraink lassan elviselhetetlen időjárással járnak. Nem szokatlan a napokig, akár hetekig tartó aszály sem. Talán hangsúlyozni sem kell, hogy mennyire megnehezíti ez a horgászok dolgát is, akik ezekben az időkben pontyot szeretnének fogni. Bevallom, nagy segítségemre volt Rokolya Péter úgyszintén nyári horgászata, ahol is számolatlanul fogta a szebbnél szebb koikat, valamint megfogta a tó egyik ismert nagy pontyát, Emmát. Innen is nagy gratuláció neked, Barátom!
A következő képeken mutatnám is, hogy mi volt az a menüsor, amely végül nem kevesebb, mint 18 darab halhoz segített hozzá engem ezen a 3 napos horgászaton:

















Évről évre azt kell látni, hogy ezen a vízen bizony nincs olyan, hogy valaki kijelentse azt, hogy „igen, ez működik mindig”. Minden túra más, mindig újabb dolgokon kell agyalni, hogy a végén sikerrel járhassunk. De ezen a vízen sokszor még ez is kevés! Erre a pecára a végtelenségig lefinomítottam a végszerelékeimet.

Kétféle előketípussal vittem végig a túrát, a Slip-D és German riget használtam. A horgom Korda Krank volt 8-as méretben. Igen, most már itt tartunk, hogy a horogméretet is minimálisra csökkentettük. A maximálisan 15-16 centis előkét nagyon lágy, 15 librás előkezsinórból kötöttem erre a pecára. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ezen a pecán az első perctől az utolsóig 36-38 fokban kellett horgásszunk. Igazi nyári kihívás volt, amit úgy érzem, sikeresen abszolváltam. Lássuk a képeket:

















Ha van olyan víz, ahonnan nehezen térek haza, akkor a Kiskorpádi Szigetestó mindenképpen az. A tervezett indulásra pár órát ráhúzva a tómanó meghálálta kitartásom és egy olyan halat adott nekem, amire nem számítottam. A kapást követően a hal rakétaként indult meg és egy addig számomra ismeretlen mozgást produkálva le-fel cikázott a vízben. Szűk negyedórát követően sikerült megpillantanom a farokúszóját, ekkor már teljesen biztos voltam benne, hogy egy fekete amur van a horgomon. Egyik top bakancslistás halfaj, amelyet szerettem volna megfogni. Jelentem, a listán ő már kipipálva. Boldogságom és örömöm leírhatatlan volt. Mai napig, ha eszembe jut, a lábam is beleremeg.

Azt hiszem, nem is írhatnék mást, mint hogy e fogás tette fel erre a horgászatra a koronát. Újfent és sokadszorra köszönöm Kovács Misinek és családjának a lehetőséget. Ismét tartalmas és sikeres napokat tölthettem el Somogy vármegye „kincsesládáján”.
Bízom benne, hogy sikerült átadni sok mindent azzal kapcsolatban, hogy miért is tartom ezt a helyet ennyire nagy becsben. Szeretnék még nagyon sokszor itt horgászni, hiszen az állomány kifogyhatatlan kincseket rejt. Gyertek Ti is, próbáljátok ki magatokat, de csak és kizárólag úgy tegyétek ezt, hogy a fentebb említett dolgokat elfogadjátok, megértitek és tiszteletben tartjátok. Biztos vagyok benne, hogy a víz hálás lesz ezért cserébe.
Köszönet illeti továbbra is a termékeket a Haldorádónak, amelyek mindig-mindig előrébb visznek a céljaim elérésében, valamint Szabó Balázs barátomat és a Fitohorm Kft.-t az önzetlen támogatásért.
„Ez is Koiország”
Írta: Ördög Erik
Fotók: Tiszai András, Ördög Erik