Egy régi álmom vált valóra mikor kiderült, hogy barátommal, Dáviddal meghívást kaptunk az RSD-re. Horgászataink alkalmával sokat beszéltünk róla, hogy milyen jó lenne egyszer a Duna e részén horgászni! Hát, végre ez is bekövetkezett és számunkra is hihetetlen élményekkel gazdagodtunk máris az első horgászat során!
Pár szó a vízterületről: a Ráckevei (Soroksári)-Dunáról van szó, ennek rövidítése az RSD. A Duna-ág 57,3 km hosszú, az ágban a vízsebesség jellemzően 0,2-0,4 km/h, amit nem árt etetéskor figyelembe venni, mert 5 méteres vízmélységnél, ha a bójához szórjuk az etetőanyagot, mire leér a fenékre, akár 4-5 méterre is elsodródhat.
Elérkezett a várva várt alkalom, nagy izgalommal készültünk a túrára. Megbeszéltük az etetési taktikát és kiválasztottuk a csalikat is. A túrát három napra terveztük. Szombaton indultunk útnak. Makád volt az úti cél, Lórévnél keltünk át a Dunán, majd Makádon megálltunk horgászjegyet váltani. Mire elfoglaltuk a stéget és felállítottuk a sátrat, már délután 14 óra volt - későn tudtunk indulni, mert Dávid még délelőtt dolgozott. Sajnos mindvégig szakadt az. Na de mindegy, tábor áll, az etetés megtörtént, botok élesítve - várjuk a nagy kapást.
Az etetést két bója között csináltuk, amelyek kb. 20 méterre lehettek egymástól. Sávosan szórtunk be tigrismogyorót és kendert, amiket otthon megfőztem. Kevertünk hozzá a vendéglátónk, Józsi által készített áztatott kukoricát is. A két bóját előtte megnéztük radarral, a bal oldalinál a víz mélysége 5,65 cm volt, míg az én oldalamon 5,30 cm. Csaliként Dávid egyik botján 5 szem kukoricát használt, a másikon pedig 3 szem kukorica és 2 szem műanyag kukorica volt, hogy egy kicsit lebegjen. Én fekete tigrismogyorót és egy piros pop-upot raktam a bal oldali botomra, a jobbosra pedig 2 szem tigris került kifúrva és parafával kikönnyítve, hogy az is lebegjen. Mire mindennel elkészültünk, már lemenőben volt a Nap, nagy várakozással vágtunk neki az estének. Az este folyamán kisebb pittyegések voltak, de semmi kapás. Már hajnalodott, mikor megérkezett az első kapás a jobb oldali botomra.
Kiszaladtam a sátorból, ráemeltem a botra és éreztem, hogy van rajta hal, de egyben azt is éreztem, hogy nem valami nagy. Kitekertem a szereléket: egy szép, 3 kg körüli pikkelyes volt rajta. Örültem neki, hisz ez volt az első halam itt. Gyorsan visszahúztam a botot és ledőltem pihenni. Az első meglepetés akkor ért, mikor egy ejtős kapás után a horogról egy balin nézett velem szembe, szájában a piros pop-uppal.
De mondta Józsi, hogy előfordult már ilyen vele is. Közben szépen felkelt a Nap, gyönyörűen kitisztult az ég. Úgy döntöttünk, hogy bemegyünk csónakkal és szórunk egy kis harapnivalót a halaknak. A délelőtt folyamán nem nagyon történt semmi, kivéve azt a pár dévér, amit Józsi fogott a stég mellől úszós szerelékkel. Már azon gondolkodtunk Dáviddal, hogy jó döntést hoztunk-e, mikor a helyi horgászokra halhatva 2-es horgot és 40 librás előkét kötöttünk (ugyanis azt mondták a helyiek, hogy itt nagyon nagy amurok vannak, amik könnyen eltépik a vékony előkét). Hozzáteszem, ekkora horoggal és ilyen erős előkezsinórral még nem horgásztam. Amíg ezen tanakodtunk, egyszer csak felsikolt a kapásjelzőm: egy brutális húzós kapás a bal oldali botomon. Odaszaladtam, felemeltem a botot és kikapcsoltam a nyeletőféket. Az orsóm fékje sípolt és lassan engedte a zsinórt, rátekertem és éreztem, hogy ez már komoly hal lesz. Körülbelül 10-15 perc fárasztás után megpillantottam a gyönyörű amurt, amit Dávid megszákolt és bölcsőbe helyezett.
Gyorsan megmértük, 17 kg volt. Nagyon boldog voltam, nekem ez egyéni amurrekord. A halat lefotóztuk és visszaengedtük, hogy másnak is örömöt szerezhessen. Visszahúztam a szereléket és vártunk a következő kapásra. Titkon reméltem, hogy itt is igaz, amit az öregek mondanak az amurról, miszerint általában csapatban mozognak, mert akkor kell még lennie többnek is ott, ahonnan ez jött. Nem kellett sokat várnom, kb.10 perc telt el az előző kapás óta, amikor a kapásjelzőm ismét riasztott: ezúttal ejtős kapás volt. Gyors orsótekerés, nyeletőfék kikapcsolás, és kezdődött a fárasztás. A nagy izgalomban az a pár perc hosszú időnek tűnt, mintha lelassult volna az idő… a végén sikerrel jártunk, egy 19 kg-os amurt segítettünk partra. Egyéni rekordomat aznap másodszor döntöttem meg.
Meg kell mondanom, ezek az amurok nem voltak olyan könnyen foghatók, mint egy telepített tóban levők. Mérlegelés majd fotó és egy puszi kíséretében szabadon engedtük a nagy torpedót. Józsi meg is jegyezte, hogy most már - két ilyen szép hal után - egy szavunk sem lehet. Na de volt itt még egy kis probléma, az eddigi halak mind az én csalimra jöttek, Dávid barátom egy kagylón kívül nem fogott semmit.
Már azt tervezte, hogy csalit vált, én viszont nyugtattam, hogy ha az ő csaliját felveszi valami, az igazán nagy lesz. Reggeli közben átbeszéltük az éjszakai csippanásokat, úgy gondoltuk, hogy kisebb halak lehettek, amik nem tudtak megbirkózni a nagy horoggal, vagy csak egyszerű beleúszások voltak. Dávid kérdezte, hogy hallottam-e este a harcsarablásokat, de én persze semmit nem hallottam. Szerinte a hangból ítélve nem kis példány volt. Már délután volt, mikor újabb csippanást hallottunk Dávid botja felől, aztán csend… végül úgy döntött, megnézi, hátha lerágták a kukoricafüzért a kishalak. Felemelte a botját és elkezdte tekerni az orsót. „Ezen van valami!”, mondta, én meg viccesen megjegyeztem „Persze, egy törpeharcsa”. „Nem ez valami nagyon nagy!” Én csak annyit láttam, hogy rátekert a fékre, a bot karikába hajlott, de nem mozdult a fenékről a hal. „Ez harcsa!”, kiáltott fel Dávid, és ekkor már én is elhittem, hogy ez nagy hal lesz. A mellettünk lévő stégekről is mindenki nekünk szurkolt. Félórás fárasztás után sikerült megmerítenem a harcsát úgy, hogy fele kilógott a hálóból. Kivittük a bölcsőbe és lemértük. Gyönyörű volt, 140 cm hosszú és 22 kg. Egyéni rekord, meg újabb meglepetés.
Kukoricafüzérre harcsát fogni szokatlan. Nagy volt a boldogság, és már azt is tudtuk, hogy azért nem volt Dávidnak eddig kapása, mert a harcsa ráült az etetésére. A délután folyamán azonban több kapásunk már nem volt. Gondoltuk, van még egy napunk, biztos jön még valami. Este előtt még vittünk be etetőanyagot, frissítettük a csalikat és vártunk. Hát, nem pont az jött, amire vártunk. Eleredt az eső és a víz sodrása is felerősödött. Lehet, hogy kinyitották a zsilipet. Az éjszaka gyorsan eltelt, reggeli után még próbálkoztunk ezzel-azzal, de eredménytelenül. Már délután 14 óra lehetett, mikor elkezdtem pakolni, hogy a 16 órai kompot elérjem. Nagyon elégedett voltam a fogásokkal és már elkezdtük tervezni a következő túránkat az RSD re.
Írta: Andrási Attila
Carp Fighter Team
