Az év folyamán mindig vannak olyan kritikus időszakok, amikor látszólag lehetetlen halat fogni. Van, aki ezt elfogadja, beletörődik, és van, aki nem! Én az utóbbi típushoz tartozom. Most még tél van, de talán némi melegséggel önti el az olvasókat ez az írás, hiszen az elmúlt év legmelegebb időszakában készült. A rendkívül meleg, oxigénhiányos víz és a frontokban bővelkedő időjárás nem igazán serkentette a halak kapókedvét. Mi azonban - mivel ekkor értünk rá - természetesen nekivágtunk. Bíztunk az adott időszakban is hatásos csalikban, a helyismeretünkben és persze az évek folyamán megszerzett értékes tapasztalatainkban. Azon rimánkodtunk, hogy csak egy kicsit legyenek éhesek ponty barátaink, mert akkor már biztos, hogy fogunk közülük egy-két darabot. Reálisan szemléltük a dolgokat: tudtuk, igen kicsi az esélyünk a halfogásra…
Hányan gondoltátok volna, hogy akár 2 nap leforgása alatt is lehet komoly eredményeket elérni bojlival, és mindezt a júliusi kánikulában? Bár - megvallom őszintén - a túra sikerét illetően nekem is kételyeim voltak, mert igazából semmi sem kedvezett a halfogásnak. Ennek ellenére mégis csodálatos eredményekkel gazdagodtunk!
A 230 km-es út után sikeresen megérkeztünk Háromfára. Pálinkó Károly a tógazda, nála váltottuk a napijegyet, mint már sokadszorra. Kérdeztük a fogásokról, de annak ellenére, hogy szinte az összes hely foglalt volt, nem tudott túl sok jóval kecsegtetni. Bojlival már több napja nem fogtak értékelhető pontyot. Hát bizony ez nem túl jó hír… :(
Az előre kiválasztott és lefoglalt hely a tó keleti oldalán fekszik, az erdő szélén. Gyors táborverés után egyből csónakba szálltunk, hogy felfedezhessük az előttünk elterülő, töklevéllel sűrűn benőtt, öblökkel és akadókkal tarkított pályát. A különféle horogmarasztalók miatt a rengeteg jónak tűnő haltartó helyből nehéz volt eldönteni, hova is kerüljenek az etetést jelző bóják. A parttól mintegy 80-90 méterre húzódó régi patakmeder széle mindig megér egy próbát, ezért mindannyian ide raktuk le az egyik végszereléket. A többi horoggal - a parttól a tó közepéig - kerestük a halakat. Este hétre minden a helyére került, kapásjelzők beélesítve, beszélgettünk a botok mögött. Bár fáradtak voltunk, alvásra senki sem gondolt, csak ültünk a sötétben és hallgattuk a táplálkozni induló, ugráló pontyokat. Végre élt a víz! Nagyon bizakodóak voltunk. Éjféltájt azért eluralkodott rajtunk is a fáradtság, és behúzódtunk a sátorba.
Hajnalban félénk csipogásra ébredtem, de elég lassan ért el a tudatomig, hogy az én botomra érkezett az első hal. Kapás? Igen ez kapás!!! Nem vágtam be, csak felemeltem a botot, átváltottam a nyeletőféket, majd beléptem a csónakba. Társam gyors evezésének köszönhetően hamar a hal fölé értünk. Ekkor kezdtem csak keményebben fárasztani, mert a közvetlen kontaktust megérezve kemény vágtába fogott halam, és kibogozta magát a sűrű tökszárak közül is. De az egyre gyengülő kirohanásokból éreztem, nem sok kell már a szákoláshoz. Egyszer egy pillanatra megláttam, és ekkor lepődtem csak meg igazán. Egy gyönyörű koiponty pihegett a levelek takarásában. Mindig ilyen „aranyhalról” álmodtam. Szákolás után örömömben szinte táncot jártam a csónakban, csak társam „segítségével” tudtam megnyugodni. Ekkora koiponty még itt, a nagy halak birodalmában is ritkaságnak számít. A parton matracra raktuk, és kivettem a szájából a másfél szem bojlival csalizott horgot. A horog ütötte sebet fertőtlenítettem, majd a teljes világosodásig pontyzsákba raktuk. A kedvezőtlen előjelek ellenére mégis nagyon jól indult a dolog!
A nappali órák eseménytelenül teltek, ha leszámítjuk azt a pár amurt, amelyek kapásaikkal borzolták az idegeinket. Újból eljött az este, amit fokozott figyelemmel vártunk. Este tíz óra után néhány perccel végre bátyám is megfogta első pontyát egy 8 kg-os tükrös formájában. Őt még két társa követte az éjszaka, mindkét hal éppen csak verte a 10 kg-os súlyt. A reggeli fotózás után átbeszéltük egymás észrevételeit, tapasztalatait, mert csupán 20 óránk maradt hátra a túra végéig.
A fokozódó hőség miatt egyik bójámat áthelyeztem a partszéli sekélyből a tó közepére, ahol 2,5 méteres vizet és kemény aljzatot találtam. Ide egy fűszeres-halas jellegű pop-up bojlit szántam, egy Trigga D-Rigen felkínálva. Az elképzelésem nem lehetett rossz, mert este már 9 óra körül „elsült a bot”, mi pedig eveztünk fárasztani. A partra érve azonnal lemértük, mert a túra eddigi legnagyobb halának bizonyult 12,6 kilójával. Hal a pontyzsákba, horog vissza a helyére, de az alvásból „szerencsére” nem sok jutott, mert még 3 kapást könyvelhettünk el az éjszaka folyamán. Reggel egy kicsit fáradtan ébredtünk (ami talán látszik is a fényképeken), de mégis nagyon boldogak és elégedettek voltunk!
A sátor összepakolása közben jött meg a tógazda, aki csak a képek láttán hitte el a beszámolónkat, ugyanis az éjszaka folyamán egyedül nálunk volt értékelhető fogás.
A túra előtt sokat gondolkodtunk a bojli összetevőin, hogy vajon milyen ízzel, illattal lehetne a halakat ebben a holt időszakban táplálkozásra bírni. A választásunk az SBS Catcher mixeire esett. Ebből 2 kg Squid & Octopus és 1 kg Strawberry Jam volt az alap, amelyet betainnal, kevés - 6 ml SBS Squid & Octopus és 3 ml Strawberry Jam - aromával és 90 ml Omega Red Salmon olajjal „turbóztunk”. (A bojlimixhez 8 tojást kevertünk kilónként.) Talán kissé „vadnak” tűnhet, hogy két teljesen eltérő ízű bojlimix került összekeverésre. Ne ítéljünk azonban elsőre! Többször kísérleteztem már hasonló módon és mindig előnyősnek bizonyult. Ráadásul a túra végén kiderült, hogy ez a mennyiség is sok volt, mert kb. 2-2,5 kg bojlit használtunk el mindössze. A golyók mellett nagyon fontos szerep jutott a pelleteknek is. Az idő rövidsége miatt a gyors oldódásúak alkalmazását helyeztük előtérbe.
A pellet-mix összetevői:
- 1 vödör (5 kg) SBS CSL pellet 16 mm + SBS CSL aroma
- 1 kg Van Den Eynde Betain Carp pellet
- 1 kg Van Den Eynde Master pellet 16 mm
- 1 kg Van Den Eynde Halibut pellet 8 mm
Ebből a keverékből is csupán kb. 4 kg-ot használtunk fel a túra folyamán. Az SBS CSL pelletet az etetés előtt felöntöttük a CSL aromával, amely tovább növelte a finom falatok csalogató hatását.
Ez a túra is bizonyíték arra, hogy nem feltétlenül szükséges heteket eltölteni a vízparton ahhoz, hogy komolyabb eredményt érjünk el, és megfoghassuk a hőn áhított nagy pontyokat, hisz nem egész 48 óra alatt 11 halat fogtunk és 15 kapásunk volt! Összsúlyuk 90 kg volt, a legnagyobb pedig 12,6 kilót nyomott. A végszerelék minden esetben 120 grammos fix ólomból, és 0,10-es Berkley Whiplash Pro fonott zsinórra kötött Korda Wide Gape 6-os horogból állt, szakállas és szakáll nélküli változatban.
Mi volt sikerünk titka? Talán az írásból egyértelműen kiderül, hogy szokatlanul rövid időt (csupán egy hétvégét) töltöttünk a „zöld pokolban”. Ez a rövid időszak nem a természet, a csodálatos környezet értékeinek felfedezésével és pihenéssel telt el csupán. Mi halat akartunk fogni! Ezért meg is tettünk mindent, miközben mégsem költöttünk el egy vagyont, hiszen a három kiló bojlimix az adalékokkal és a pelletekkel együtt nem érte el a 25.000 forintot, amelyen a bátyámmal és barátommal osztoztunk (hiszen hárman használtuk fel). Így már egészen barátságos összeg jött ki. Nagyon fontos szerep jutott a helyismeretnek és a folyamatos helyváltoztatásnak. Egyetlen helyen sem etettünk sokat (csupán néhány marék pellet + 5-10 szem bojli), viszont ez a kevés csalogató anyag is elég volt ahhoz, hogy a horgon levő csalira kellőképpen felhívjuk a figyelmet, amely szerencsére ritkán maradt érintetlen. A bojlink és pellet-mixünk - mint később kiderült - telitalálat volt.
Tehát ha Háromfán jártok, ne feledjétek: ha éppen senki sem fog halat, akkor is van remény!
Haskó Tamás (carp-junior)
